EGY A ZÁSZLÓ

/ 2005.08.11., csütörtök 12:52 /

Markó Béla kiegyensúlyozottnak mondja a Fidesz és pártja kapcsolatát, s az erdélyi vendégszeretet jegyében vár minden magyar politikust a határon túlra. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség lapunknak nyilatkozó elnöke a másképp gondolkodókkal is egy asztalhoz ülne.

- Három éven át hiányzott a tusnádfürdői szabadegyetemről. Az idén miért ment el?

- A kezdetektől 2001-ig minden évben ott voltam. A részvételemet s ne a hiányomat tekintsük természetesnek.

- Mi volt a korábbi természetellenes állapot oka?

- Az RMDSZ-en belüli, majd az abból kivált, a szövetség vezetésével szemben álló csoportosulás éles megosztó kísérleteket tett. Ez tavaly tetőzött, amikor alternatív politikai szervezetet hoztak létre. Oka volt tehát, hogy egy ideig nem vállaltam a tusnádfürdői előadást.

- Most mi változott?

- Eljelentéktelenedett az a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette csoportosulás, amely párbeszédet sem akar velünk. A Fideszben is volt néhány politikus, aki illúziókat táplált a tömörüléssel kapcsolatban.

- Kikre gondol?

- Nem mondok neveket, nem érdemes régi ellentéteket élezni. Szövetségünk pedig természetesen jó viszonyt próbál ápolni a legnagyobb magyarországi ellenzéki párttal.

- Nemrégen Budapesten és Tusnádon is találkozott Orbán Viktorral. Egyetért azokkal, akik szerint újra közeledik egymáshoz a Fidesz és az RMDSZ?

- Jó volna, ha nem kellene újra közeledésről beszélnünk. Korábban már kifejtettem, hogy bonyolult a kapcsolatunk a magyar kormánnyal. A Fideszhez fűződő viszonyunk is hullámzott, s ennek persze nem örülök. Orbán Viktorral kapcsolatban tulajdonképpen nem kell ilyesmiről beszélnünk, mi mindig megértettük egymást, még akkor is, amikor Erdélyben felerősödtek a szövetségünkkel szembeni próbálkozások. A jelenlegi, kiegyensúlyozottabb Fidesz-RMDSZ kapcsolatot tartom természetesnek.

- Az RMDSZ a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt tagja. Ezért sokan furcsállották, amikor 2003-as kongresszusukon Kovács László MSZP-elnök és Adrian Nastase román kormányfő együttműködési megállapodást írt alá. Az RMDSZ most egy jobboldali kormány tagja, és a Fidesszel keresi az együttműködést. Nincs itt ellentmondás? - kérdezem öntől mint a román kormány miniszterelnök-helyettesétől is.

- Az RMDSZ olyan szövetség, amelyben vannak baloldaliak, jobboldaliak, szociáldemokraták, kereszténydemokraták, liberálisok. Egy ilyen sokszínű tömörülés nem zárkózhat el attól, hogy bármely, tisztességes értékrendet valló párttal együttműködjön. Persze nem véletlen, hogy annak idején az európai konzervatív pártokhoz kapcsolódtunk - az RMDSZ programja minden sokszínűség ellenére konzervatív. Egy kisebbségi társadalmat képviselő politikai szervezet szinte erre van rendelve. A konzervativizmus azonban nem jelent maradiságot, és nem állítható szembe a modernizációval. Félreértés azt gondolni, hogy az RMDSZ-nek csak a jobboldali román pártokkal kell kapcsolatot tartania.

- Ideológiától függetlenül?

- A román-magyar viszonyban nem az ideológiák a meghatározók, hanem az etnikai szembenállás. A román politikusok között vannak nacionalisták és kevésbé nacionalisták, ám mindegyikkel meg kell és meg kellett küzdenünk, hogy jogainkat érvényesíthessük, hogy az Európa boldogabb felében természetesnek számító lehetőségeket mi is megkapjuk. Ráadásul a román politikai élet nagy része baloldali; a Demokrata Párt most próbál átállni az Európai Néppárthoz. Meglátjuk, mennyire komoly a szándékuk.

- Hajlandó lesz az RMDSZ előválasztásokat szervezni a magyar közösségen belül, és megosztani hatalmát a tőle függetlenül létrejött szervezetekkel?

- Úgy vélem, várhatóan nem lesznek előrehozott választások. A tavaly őszi voksoláson aratott győzelem ugyanakkor nem csábíthatja arra az RMDSZ-t, hogy erőből politizáljon. Nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni a másként gondolkodókat, a bíráló hangokat. Amiben viszont nem hajlok kompromisszumra: a megmaradás egységes politikai képviseletet parancsol. Bármennyire a demokrácia megcsonkításának értékelik egyesek, továbbra is vallom, hogy az erdélyi magyarságnak egyetlen politikai szervezetre van szüksége. Csak így tudunk érvényesülni a román politikában. Aki ezt elfogadja, azzal le kell ülni, meg kell beszélni, hogyan tudjuk megreformálni a szövetséget. A párt vezető testületeit belső "pártlistás" választással lehet megújítani. Elképzelésem szerint a különféle platformok, körök, csoportosulások kicsit a parlamenti választásra emlékeztető módon indítanának jelölteket.

- Mi a helyzet a magyarországi politikai kapcsolatokkal?

- Egy erdélyi magyar érdekképviselet nem engedheti meg magának, hogy elmulassza megfelelő kapcsolatok kiépítését a mindenkori magyar kormánnyal. Az erdélyi magyarság és a magyarországi politika számára is ez a hasznos.

- És ha a magyarországi politikai elit tagjai eltérő felfogást vallanak nemzetpolitikai kérdésekben?

- A magyarországi pártok nyilvánvalóan különböznek a nemzetpolitika területén. Mi persze meglennénk ezen különbségek nélkül is. Az elvekben ugyanakkor látok egyetértést: a rendszerváltás óta például nincs vita róla, hogy a magyar költségvetés támogassa a határon túli magyarok oktatását, szellemi életét. Ezt az elvet mindenki magáénak vallja, a hogyan körül viszont megoszlanak a vélemények.

- Ön szerint mikorra várható Gyurcsány Ferenc erdélyi látogatása?

- Egyelőre nem egyeztettünk róla. Minden felelős magyar politikust szívesen látunk Erdélyben. Mi ketten pedig bizonyára a régóta beharangozott közös román-magyar kormányülésen találkozhatunk majd...

- Az RMDSZ-hez közel álló ifjúsági szervezet, a Miért viszont még júliusban úgy döntött, hogy nem hívja meg táborába a magyar miniszterelnököt. Miért?

- Úgy tudom, a táborba idén nem hívtak meg egyetlen magyar politikust sem. Itt nyilván a tavaly december 5-e óta létező csalódottságról van szó, s bár ez lanyhult, a civil szervezetek, alapítványok körében, az ifjúsági mozgalomban továbbra is érezhető elégedetlenség a Szülőföld Alap körüli tétlenkedés miatt. Ugyanakkor nekünk józanul, megfontoltan kell fogadnunk az Erdélybe látogatókat, pártállástól függetlenül.

- Attól függetlenül, ki mit mondott december 5-e előtt?

- A hagyományos erdélyi vendégszeretet nemcsak érzelmileg hasznos, hanem Erdély és Magyarország kapcsolatai szempontjából is az egyetlen megoldás. Mindenkit szívesen látunk - de ennek a fordítottját is elvárjuk.

- Medgyessy Péter annak idején többször járt Romániában, Erdélyben. Az előző vagy a jelenlegi kormányfővel volt jobb az RMDSZ viszonya?

- Egy ilyen kérdésre magánbeszélgetésen nyilván válaszolnék, a sajtóban nem szívesen. Tapasztalatom szerint ez nem az egyetértés kialakításához, hanem a különbségek elmélyítéséhez vezetne.

- Azért figyelemre méltó, hogy míg Medgyessy Péter idején jó volt az összhang, most ön is kárhoztatta a Szülőföld Alap felállítása körüli kormányzati késlekedést.

- Ha vannak is kisebb-nagyobb elégedetlenségeink, nem szívesen teregetjük a szennyest a nyilvánosság elé, mert az nem mindig segít. Most viszont nem véletlenül mondtam el a véleményemet. Az elmúlt hónapokban többször jeleztük: késik a Szülőföld- program. Lassan augusztus közepe van, a Szülőföld Alap Tanácsa szeptember előtt nem állapítja meg a fő célokat, nem írja ki a pályázatokat, így ebben az évben már nehezen lesz támogatás, noha sokan számítanának rá. És sajnos nem indultak el a többször megígért gazdasági programok sem. Pedig nagy szükség lenne a segítségre, szakértelemre a székelyföldi idegenforgalom fejlesztése vagy a visszaszerzett föld- és erdővagyon hasznosítása ügyében, s említhetném a partiumi, határon átnyúló együttműködések, vállalkozások kérdését is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.