Egy hét Arthur király erdejében

/ 2001.07.27., péntek 07:38 /

Jogharmonizáció, lezárt fejezetek, közös valuta - az Európai Unió kapcsán ezeket a kifejezéseket halljuk ma Magyaroszágon a leggyakrabban. "Az utca embere" számára őszintén szólva elég unalmas dolgok. Ám ha lehetőség nyílik arra, hogy a jelenlegi és a reménybeli tagországok polgárai közül jó néhányan egy hetet együtt tölthetnek Franciaországban, ezer izgalmas dologban lehet részük. Az Európa-napok nemzeti delegációinak tagjai nem politikusok, hanem ötletszerűen összeválogatott tanárok, diákok, vállalkozók és katonák.

Kínos - súgja valaki. Monsieur Leblanc, az Európa-napok szervezője áll a fehér hölgy kastélya tavának partján, a brocéliande-i erdőben, Merlin varázsló sziklájától nem messze. Körülötte kétszáz ember, csehek, lengyelek, németek, belgák, finnek, szlovákok, magyarok. A kastély zárva, az idegenvezető két órát várt ránk, azután elment, és most Monsieur Leblanc áll a tavat körülölelő kőkorláton, és olyan mozdulatokkal, mintha egy hóbortos festőművész lenne, azt mondja: "Egyszer már jártam itt gyermekkoromban, az édesapámmal." Mellette a kertész erőteljes fűszagot áraszt, a gépi kaszálást hagyta abba, hogy elmondja: az idős vártulajdonos kisasszony kedden senki kedvéért sem nyitja ki a kapukat. A németek összehúzzák a szemüket: ők pontosak voltak, de hát a magyarok, a csehek, pláne a franciák - arról lehetne beszélni. Monsieur Leblanc persze mit sem tehet a különböző nemzetek eltérő időfelfogásáról. Széles, franciás gesztusokkal magyaráz, és amíg hat tolmács fordítja szavait, próbál időt nyerni, kitalálni, mi is lehetett a vége a fehér asszony legendájának, mert valami vége csak volt, rémlik, hogy szomorú lehetett - miért is nem figyelt oda jobban gyermekkorában. A kertész végül kisegíti, azt mondja, a nőt élve elásták.

Monsieur Leblanc a kertésszel - A fehér hölgy legendája

Bretagne-ban vagyunk, Arthur király erdejében, az ég úgy rohan felettünk, mintha a felhők mozgását gyorsított felvételen néznénk vissza. Elmerülünk az évezredes legendák sugallta állandóságnak és a kontinens belseje felé szaladó szürke ég ellentétének hangulatában, néhányan úgy képzeljük, az idős várkisasszony maga a fehér hölgy, aki keddenként selyemsüvegben suhan szobáról szobára a félezer éves falak között.

Tanárok, diákok, vállalkozók, újságírók, köztisztviselők és katonák - így állnak össze a nemzeti delegációk. A téma Európa kulturális sokszínűsége, a helyszín a nyugat-franciaországi Guer, a magyar útikönyvekben nem említett bretagne-i kisváros, pontosabban egy közeli kis falu, Bellevue, ahol Franciaország katonai elit iskolája, a XIV. Lajos korában alapított St. Cyr-Coëtquidan található, no meg Monsieur Leblanc gimnáziuma, a Lycée Brocéliande. A rendezvénysorozat érdekessége éppen ez, nem nagyvárosok, hanem kisebb régiók szervezik az Európa-napokat, és külön csemege a meghívottak számára, hogy családoknál szállásolják el őket. A programnak így valójában több száz szervezője van, akik mindent megtesznek a sikerért. A vendégeket a reptérről fuvarozó postai dolgozó, az almabor-palackozóban idegenvezetést vállaló angoltanárnő, a díszvacsorán alkalmi tolmácsként beugró magyar irodalomtörténész és persze a több száz vendéglátó család a helyi elöljáróktól a katonatiszt-feleségekig, akik izgatott telefonokkal próbálják segíteni egymást. Az Európa-napok konferenciák, előadások, turisztikai, családi és szakmai programok laza füzére - mint egy nagy képeskönyv, innen is, onnan is mutat valamit. A magyaroknak mint friss NATO-tagoknak például látogatást a katonaiskolában.

Ünnepség a St. Cyr-ben

Ott jó lenni katonának...

Már a házigazdánknál, Pierre-Yves Lambert őrnagynál töltött első esténken kiderül, Franciaországban egészen más katonának lenni. Az ember nem így képzel el egy őrnagyot, Pierre-Yves talán még negyvenéves sincs, hétfőnként feleségével, Clarisse-szal a helyi kórusban énekel. Művelt, intelligens emberek, a férfi meglep minket a magyar történelemben való jártasságával, tudja, nálunk azért nincsenek várak, mert a Rákóczi-szabadságharc után az osztrákok lerombolták őket. Nem jelent újdonságot számára az sem, hogy a francia chako szó a magyar csákóból ered.

Pierre-Yves a St. Cyr iskolában, a nemzetközi kapcsolatok osztályán dolgozik. A St. Cyr fogalom a katonák körében, Európa első két elit tisztképző egyeteme közé sorolják. Ötezer hektáron fekszik, amerre a szem ellát, sőt még azon túl is, minden az iskoláé. Ha nem lennének ott az egyenruhások, nehéz lenne elhinni, hogy ez a terület a hadseregé, inkább tűnik óriási parknak. Virágágyásaival, jól ápolt gyepével bármelyik budapesti díszkert dicsekedhetne. A franciák jellegzetes kék sapkáikban gyakorlatoznak, miközben Podeur őrnagy arról mesél, hogy a hallgatóknak az ejtőernyős vizsga után Guyanában egyenlítői táborban kell részt venniük. ("A dzsungel kevésbé veszélyes, mint Harlem, kiszámíthatóbb" - mondja majd erről este házigazdánk.) Majd túlélőtábor az Alpokban, hegyi és tengeri kommandós gyakorlat. Emellett az angolt munkanyelvként kell elsajátítaniuk, és választhatnak, németül, spanyolul, oroszul vagy arabul szeretnének-e tanulni. Minden vizsga és gyakorlat pontokat ér, ezek alapján kötnek majd szerződést velük. A katonaság itt komoly, tekintélyt adó hivatás, nem tréfadolog. Pierre-Yves négyszoba-hallos szolgálati háza is jelzi, a katonák nem küzdenek egzisztenciális gondokkal. A St. Cyrnek saját múzeuma is van, tele a francia háborúk relikviáival. Már Napóleon is ebben az iskolában tanult, és (érthető módon) később fontosnak tartotta, hogy lányneveldét alapítsanak a megfelelő katonafeleségek képzésére. Megtudható, hogy a terepruhák ötlete az első világháború idején katonának állt francia kubista festőktől származik. A tárlat nem fejeződik be 1945-tel, a mai francia katonák sem csak tankönyvekből ismerik a háborút, a második világháború óta is több katonai konfliktusban vettek részt.

Pierre-Yves a "tengeri szörnyekkel"

Este, amikor Pierre-Yves az élményeinkről kérdez, mentegetőzöm, mert valamit rosszul mondtam.

- Javíthatatlan civil vagyok.

- Senki sem lehet tökéletes - mosolyodik el.

Látogatás a vannes-i kereskedelmi kamaránál. Előadók sora ecseteli, hogy az elmúlt évtizedekben milyen jelentős változás következett be a francia gazdaságban: a mezőgazdaságban dolgozók száma jelentősen csökkent, az ipar alig növelte súlyát, miközben a harmadik szektorban a foglalkoztatottak száma hihetetlenül megnőtt. Hogyan lehetséges ez? Átképzéssel. A kamara előadója szerint 6:1 az arány az átképzésben részt vevők és az első szakmát elsajátítók között. Egy idő után zúgolódás hallatszik a teremben.

- Van kérdésük? - kérdezi az előadó. A keleti tartományokból érkező német és lengyel vállalkozók érdeklődnek, hallhatnának-e arról, milyen üzleti kapcsolatokat alakíthatnának ki bretagne-i cégekkel.

- Pontosan ezért vagyunk itt - mondja a francia mosolyogva, majd dallamos nyelvén beszélni kezd az Európai Unió bővítésének fontosságáról és a gazdasági együttműködés lehetőségeiről. A lényeg: nem venni, eladni szeretnének.

Mosógépek és egyéb titkok

Az 55 milliós hazai piacú Franciaországnak erős nemzettudatú polgárai vannak. Ha ezentúl exportálni is tudnak, az tiszta haszon. Európai Unió ide vagy oda, francia az autó, francia a bor, az ásványvíz, a bútor, a bébiétel, a sampon, a ruhák - így néz ki Clarisse háztartása.

Ebéd az Ampčre-ről elnevezett szakközépiskolában. Lazacos, rákos vagy tonhalas rizs, saláta - ezek közül az előételek közül választhatnak a diákok. Utána tokányszerű hús hasábburgonyával, ezt követi az elmaradhatatlan francia sajt. Desszertként puding és persze gyümölcs, körte, alma, banán vagy ananász. Nem szorulnak vitamintablettára. Paul Soulard, az igazgató arról beszél, a gyerekek inkább gimnáziumba mennek, mert egyetemre, főiskolára készülnek, egyre nehezebb megtölteni a padsorokat, holott óriási igény van az általuk képzett szakemberekre. Az iskola irigylésre méltóan felszerelt, nem "virtuális képzés" folyik, a háztartásigép-szerelők tanműhelyében nagyobb a választék vadonatúj mosógépekből, mint egyes üzletekben. Szükség van rájuk, ezeken gyakorolnak, no meg az ismerősök elromlott gépein - mondja az igazgató, és eldicsekszik, még a gyárak fejlesztőmérnökei is beülnek időnként iskolapadjaikba, hogy tanulmányozzák saját gépeik meghibásodási okait, szerelhetőségét, és persze kifürkésszék a konkurencia takargatni való titkait.

Este nagy vacsora Lambert-éknél. Ezüsttel terítenek, este hatkor kész az asztal, a gyerekek már fél nyolckor ágyban vannak, miután a másfél éves, bűbájos Anne-France száz bisou-bisou-t (puszit) váltott kislányommal. (Hihetetlen, de Monsieur Leblanc még erre is ügyelt, a katonákat katonánál, a tanárokat tanárnál, a kisgyermekeseket gyermekes családnál helyezte el.)

Clarisse mintha nem is ötfogásos vacsorát készített volna, elegáns hosszú szoknyában várja a vendégeket, Pierre-Yves-en ing alá tűrt selyemsál. Az ételek nemcsak finomak, a látvány is gondosan tervezett. Parányi ezüstkacsák tartják a vacsoravendégek ülésrendjét jelző névkártyákat. A társaság katonatisztekből és egy üzletemberből áll, aki évekig menedzseriskolát működtetett Budapesten. A nők a gyereknevelésről, a családtámogatásokról csacsognak, a férfiak hajózási tapasztalataikról beszélgetnek. Az iskolának kétszáz hajóból álló flottája van. Pierre-Yves, akit novemberben vezényeltek ide, most tanulja az elméleti ismereteket. A szabadidős hajókázásról azután komolyabb dolgokra terelődik a szó, Boszniára.

- Egy hónapja temettük az egyik tanítványomat - mondja Fréderic Pesme. - Ő volt a századik francia katona, aki a volt Jugoszláviában meghalt.

Az ember azt hinné, ez vezető hír a lapokban, arról vitatkoznak, hogy kivonják-e a csapatokat, ehelyett azonban Fréderic hüvelyk- és mutatóujjával kis négyzetet formálva jelzi a cikkek nagyságát.

- Katona volt - szól az alezredes tömör magyarázata.

Kirándulás Mount Saint-Michelre. Lélegzetelállító a látvány, ahogy a tengerből kiemelkedő sziklát beborítja az apátság épülete. Pierre-Yves elmagyarázza, miért nem tudták bevenni a százéves háborúban az angolok: dagálykor sziget, apálykor a szárazföldhöz tartozik. Ilyenkor vezetővel - aki tudja, hova kell lépni, hogy ne süllyedjen el a kiránduló - az átmenetileg homokos parttá váló tengerfenéken át lehet sétálni vagy lovagolni a szomszéd parányi szigetre. Az órára figyelni kell, mert bár a La Manche csatorna partján vagyunk, ez a víz mégiscsak az óceáné, a dagály hirtelen jön, és ahol most a turisták sétálnak, néhány perc alatt akár 8-11 méteressé dagadhat a tenger.

- Olyan gyorsan jön, hogy elfutni sem lehet előle - magyarázza Pierre-Yves, és a szavait a magyar csapat is megerősíti, akik egyszer csak azon vették észre magukat, hogy már derekukig érő vízben igyekeznek az egyre távolódó part felé.

Búcsú az Európai Bábeltől

Bár még nincs főszezon, az apátságban alig lehet lépni a tömegtől, az idő szörnyű, szinte vízszintesen esik az eső az erős szélben, de bent semmit sem érezni a viharból, éteri a nyugalom az erős falak mögött. A hatalmas termek félhomályában hol itt, hol ott kezd zúgni egy erős torkú férfikórus. Turisták, akik hetekig, hónapokig készültek az "előadásra".

A búcsú napja. Minden ország külön bemutatót tart saját turisztikai látványosságairól. Standunkon szebbnél szebb kiadványok sorakoznak a Magyar Turizmus Rt., az Országimázs Központ, a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal és az Országgyűlés protokollosztályának jóvoltából. A vendégek jófajta testes magyar borokat kóstolnak, Pierre-Yves és Clarisse mutatják, milyen szép helyeket találtak a magyar prospektusokban. Monsieur Leblanc még mindig szervez, a franciák porciózzák a finn halfalatokat, a csehek és a németek egymás sörét kóstolgatják, breton zene szól. Arról mesélünk, Pierre-Yves tengeri szörnyet, araignées-nek, vagyis pókoknak nevezett rákszerűségeket vett nekünk a piacon, és milyen jól mulattak Clarisse-szal azon, ahogy iszonyodásunkat (a forró sós vízbe élve kerülnek a szerencsétlenek) legyőzte kíváncsiságunk, és végül mégis megkóstoltuk a valóban ínyenc csemegét.

Eltelt az Európa-hét, talán nem hozott üzleti kapcsolatokat, de maradandó élményeket, az első napon az ősi előítéletekkel még egymást gyanakodva méregetők közötti barátságokat igen. S kell ennél több, ha jövőre az Európa-napok nemcsak hivatalos rendezvényként, de immár magánprogramként Lengyelországban, Németországban vagy éppen Budapesten folytatódnak?

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.