Egyedülálló kezdeményezés az első budapesti Makovecz-templomért

/ 2014.08.21., csütörtök 14:30 /

Bagdy Emőke pszichológus egyévi jövedelmét ajánlja fel, és további támogatókat keres, hogy megépüljön Makovecz Imre első budapesti szakrális épülete. Ezúttal nem az Erdő Péter bíboros által ellenzett katolikus, hanem egy református templom létrejötte a cél. 

Egyedülálló kezdeményezést indított útjára Bagdy Emőke a Facebookon. A népszerű pszichológus néhány napja bejelentette: a következő 12 hónapban tartandó előadásainak összes bevételét azért ajánlja fel, hogy felépüljön Makovecz Imre első budapesti szakrális épülete. A pestszenterzsébeti Mátyás térre tervezett református templom létrejöttét célzó kezdeményezés ismertetője szerint a bruttó 245 millió forintos beruházást támogatja Orbán Viktor kormányfő és Sólyom László egykori köztársasági elnök, Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Szabó István református püspök, Nagy Ervin országos főépítész, Jókai Anna író, valamint Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház elnöke, s több előadóművész is jótékonysági koncertet hirdet. Az elkezdett terveket az építész betegsége, majd halála miatt tanítványa, Dósa-Papp Tamás fejezte be, mely célra a helyi önkormányzat tavaly 2,4 millió forintot adott. „A közeljövő feladata a kormányzati támogatás elérése, valamint az önkéntes adományozás megindítása” – fogalmaz levelében Bagdy Emőke. 

A templom terve

A templom terve (forrás: Bagdy Emőke Facebook-lapja)

Makovecz Imre halála óta többször is felmerült, hogy jó lenne, ha a fővárosban megvalósítanák az építész valamelyik templomának tervét. Sokáig a felső-krisztinavárosi Apor Vilmos térre szánt Szentek és kárhozottak katolikus temploma – ahogy a Heti Válasz korábban írta: „a magyar Sagrada Família” – volt napirenden, de miután Erdő Péter bíboros elzárkózott a kezdeményezéstől, az ügy ad acta került. Az erről szóló vitáról írt cikkünkben is megemlítettük azt a másik helyszínt, ami most versenytársa lehet Bagdy Enikő kezdeményezésének. Arról a XVII. kerületi ökumenikus templomról van szó, melynek előkészületei bár előre haladottabbak a pestszenterzsébeti épületénél – annak már alapkövét is letették 2009-ben –, még nem készült el. A verseny így továbbra is nyitott, hogy melyik épület lesz Makovecz Imre első budapesti temploma.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.