valasz.hu/itthon/kommunista-dolog-e-uj-kenyeret-unnepelni-augusztus-20-an-120063

http://valasz.hu/itthon/kommunista-dolog-e-uj-kenyeret-unnepelni-augusztus-20-an-120063

Egyre furcsábban nyilatkozik Nemes Jeles László

/ 2016.01.19., kedd 17:21 /
Egyre furcsábban nyilatkozik Nemes Jeles László

Megvan a Golden Globe-díj és az Oscar-jelölés, de eufória helyett mintha a paranoia kezdene eluralkodni a rendezőn.

Wow!, hogy a miniszterelnököt idézzük. Nemes Jeles László olyan elismerést szerzett a magyar filmnek, mint évtizedek óta senki. Megvan a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Aranyglóbusz-díj, amit magyar alkotás még soha nem nyert el, és megvan az Oscar-jelölés is. Függetlenül attól, hogy végül megkapja-e a Saul fia a díjat, ez akkora teljesítmény és akkora siker, amit Szabó István Oscarja óta nem produkált a hazai filmgyártás – márpedig az elég rég volt, 1982-ben.

Éppen ezért furcsa, hogy a rendezőn, Nemes Jeles Lászlón az eufória helyett inkább a paranoia tünetei mutatkoznak a legfrissebb interjúkban. Az elmúlt napokban volt egy sor furcsa megszólalás. Összegyűjtöttem párat, ízelítőnek.

A New York Times-ról:

„A negatív kritikákban általában azt kaptuk meg, hogy a Saul fia nagyon impresszív, de felesleges alkotás. […] A New York Times-ban ugyanez a vélemény köszönt vissza. De a New York Times-ról tudható, amúgy is, hogy anno a második világháború alatti népirtásról is a 17. oldalon két reklám között írtak két bekezdést. Ez egy régi beidegződés náluk.”

A németekről:

Mintha az egész német filmgyártás a revizionizmusra törekedett volna, hogy megnyugtassa a németeket: »Igazából nem mi voltunk. Akik mégis, azok közül nem volt mindenki olyan rossz.« Történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll. Azt hiszik Németországban, hogy túl vannak a holokauszton. Igaz ugyan, hogy nem ők voltak, de tudniuk kell, mi történt valójában.”

Még egyszer a németekről:

„Én azt láttam, hogy amikor Cannes-ban a Saul fia német színészeihez mentek oda német újságírók, és meghallották, hogy melyik filmben szerepeltek, szó szerint elfordultak tőlük. De nem közöltek velem felvett interjúkat komoly német médiumok sem. […] Sajnálom, én ezt látom.”

A bukás című filmről:

„A bukás tökéletes harmadik birodalmi propaganda. Egy Führer-glorifikáció.

Orbán Viktor gratulációjáról:

„Nekem nem gratulált senki.”

Az osztrák kritikusról:

„Az elmarasztaló írást egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann jegyzi. Nyilván ez sem véletlen.”

A francia sajtóról:

„Franciaországban, intellektuális körökben még nagyon elterjedt a maoizmus, az antijudaista nézeteknek is erős hagyománya van. […] A Libérationnál pedig teljesen megtévesztettek. Azt mondták, szerették a filmet, de a lap végül úgy jött le, hogy mi show-t csináltunk a haláltáborok valóságából. Ezzel tudták jól eladni az újságot.”

Ezekben a megszólalásokban (három friss interjúból szemezgettem: innen, innen és innen) a közös elem a súlyos sértettség, ami paranoid kombinációkhoz vezet. Akármilyen remek filmet rendezett Nemes Jeles – mert a Saul fia remek film – ettől még sültbolondság azt állítani, hogy A bukás náci propaganda és Führer-glorikáció. Sokan látták, mindenki tudja, hogy ez ostobaság, hiszen a film egyik jelenetéből, ami a Führer mentális összeomlását ábrázolja, még mém is lett.

Nemes Jeles a jelek szerint azért neheztel a németekre, mert nem forgalmazzák a filmjét. Fogalmam sincs, hogy ennek mi az oka, ezernyi oka lehet, de hogy pont a németek ne néztek volna szembe a múltjukkal, pont ők zárkóznának el a témája miatt egy holokausztfilmtől, ez teljes képtelenség. Általában azt szoktuk erről hallani, hogy a németek mintaszerűen néztek szembe a saját múltjuk sötét elemeivel. Mást se csinálnak, csak szembenéznek évtizedek óta, időnként mintha már a bénító bűntudat okozta túlzásokba is esve.

Éppen ekkora képtelenség a New York Times-ra megsértődni egy kritika miatt, és felhozni, hogy 70 éve a lap miként számolt be a népirtásról. Mintha azt sejtetné, hogy a New York Times (vagy a Libération) kissé antiszemita lap – de ha már a New York Times és a Libération is antiszemita, akkor tényleg mindenki az. A tekintélyes amerikai lap egyébként ezt a hosszú, alapvetően elismerő írást jelentette meg a filmről tavaly májusban, amiben maga a rendező is megszólal.

Az osztrák kritikusra vonatkozó félmondatot nem is tudom értelmezni. „Nyilván ez sem véletlen”, mondja, mármint hogy egy osztrák írta az elmarasztaló kritikát. Miért is számít, hogy a negatív kritika szerzője pont osztrák? Mert Hitler osztrák volt? Egy üveg bor mellett lehet azon élcelődni, hogy biztos még egy rejtett család is van Stefan Grissemann úr pincéjében, de az ember ilyesmit nem mond interjúban, és ami ennél is fontosabb, nem is gondolja komolyan. Érdemes elolvasni a kifogásolt írást is: teljesen filmes szempontú kritika, ami a filmet „atrocitás-exhibicionizmusnak” minősíti, amely kiaknázza a holokauszt borzalmait az erősebb hatás érdekében, a főhős motivációját pedig abszurdnak tartja. Ezzel nem kell egyetérteni, de miért ne gondolhatná ezt bárki a filmről anélkül, hogy mindjárt kriptonáci lenne.

Orbán Viktor pedig gratulált, lelkesen és feltétel nélkül. Hogy ezt a Facebookon tette, teljesen mellékes, sokkal több emberhez jutott így el a reakciója és sokkal gyorsabban, mintha kiadott volna egy sajtóközleményt.

Nemes Jelesnek ipari mennyiségű interjút kell adnia, és nehéz lehet mindegyikben mondani valami újat. De, ha lehet, próbáljon meg nem megőrülni a siker tetőpontján.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elbűvölő Sanghaj Budapesten

A kínai csomózással és a bársonyhímzéssel is megismerkedhetnek az Elbűvölő Sanghaj programsorozat látogatói egy hétig. Fotó, festmény, design.

Ugyanúgy?

„Ahogy ma az állam már a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül költséghatékony módon kezeli az állami hirdetéseket, ugyanúgy központosítani lehetne a kulturális mecenatúrára fordított pénzeszközöket”, nyilatkozta Szakács Árpád a Figyelőnek. A Médiaworks főszerkesztője a Magyar Időkben indított sorozatával a kulturális mecenatúrát, annak visszásságait vette célba, kritizálva, mi több, támadva a baloldali gondolatok előtt teret nyitó állami intézményvezetőket.

Itt a könyvhét mérlege: idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor

Több mint egy évtizedig az ünnepi könyvhét megnyitója után fél órával megjelent a Vörösmarty téren Esterházy Péter; tíz perc múlva már jöttek és nem akartak elfogyni a dedikálásra váró olvasók. Helyben vagyunk – bólogatott a közönség, ki örömmel, ki fanyalogva. Idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Azt ígérik, jobb lesz a MÁV, mint az osztrák vasút

Az osztrák vasút Budapestre közlekedő vonatánál magasabb színvonalat ígér jövőre a MÁV a felújított vasútvonalakon, saját gyártású kocsijai fedélzetén. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

„Putyin úgy fogja felhasználni a focivébét, ahogy Hitler tette az 1936-os olimpiával”

Kelet-ukrajnai háború, túlárazások, bosszúszomjas angol ultrák – néhány a 21. foci-vb-re vetülő árnyék közül. A nemzetközi politika nagyágyúi végül, a Krím annektálása ide vagy oda, nem maradnak távol a június 14-től kezdődő világbajnokságtól. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Prőhle Gergely: Lovas István halálára

„A kemény fiúk szemében nyilván a végső lúzerség, hogy most mégis leírom: megrendít Lovas halála.” Prőhle Gergely írása a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jó-e, hogy a fociválogatottak tele vannak bevándorlókkal?

A nyugat-európai válogatottakban a lakosság átlagánál jóval több bevándorlógyökerű játékost láthatunk a most kezdődő focivébén. Ami általános megítélés szerint az integráció nagy sikere. A legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszból kiderül, valóban sikerről van-e szó?

„Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi”

A Budapesti Wagner-napok kultuszhellyé avatta a Müpát, és sokak szerint Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi. Idén a szerző legnehezebben megrendezhető operája, a Trisztán és Izolda a fesztivál új produkciója. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.