Egyre furcsábban nyilatkozik Nemes Jeles László

/ 2016.01.19., kedd 17:21 /
Egyre furcsábban nyilatkozik Nemes Jeles László

Megvan a Golden Globe-díj és az Oscar-jelölés, de eufória helyett mintha a paranoia kezdene eluralkodni a rendezőn.

Wow!, hogy a miniszterelnököt idézzük. Nemes Jeles László olyan elismerést szerzett a magyar filmnek, mint évtizedek óta senki. Megvan a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Aranyglóbusz-díj, amit magyar alkotás még soha nem nyert el, és megvan az Oscar-jelölés is. Függetlenül attól, hogy végül megkapja-e a Saul fia a díjat, ez akkora teljesítmény és akkora siker, amit Szabó István Oscarja óta nem produkált a hazai filmgyártás – márpedig az elég rég volt, 1982-ben.

Éppen ezért furcsa, hogy a rendezőn, Nemes Jeles Lászlón az eufória helyett inkább a paranoia tünetei mutatkoznak a legfrissebb interjúkban. Az elmúlt napokban volt egy sor furcsa megszólalás. Összegyűjtöttem párat, ízelítőnek.

A New York Times-ról:

„A negatív kritikákban általában azt kaptuk meg, hogy a Saul fia nagyon impresszív, de felesleges alkotás. […] A New York Times-ban ugyanez a vélemény köszönt vissza. De a New York Times-ról tudható, amúgy is, hogy anno a második világháború alatti népirtásról is a 17. oldalon két reklám között írtak két bekezdést. Ez egy régi beidegződés náluk.”

A németekről:

Mintha az egész német filmgyártás a revizionizmusra törekedett volna, hogy megnyugtassa a németeket: »Igazából nem mi voltunk. Akik mégis, azok közül nem volt mindenki olyan rossz.« Történelemhamisítás mesterfokon, ami mögött egy egész gépezet áll. Azt hiszik Németországban, hogy túl vannak a holokauszton. Igaz ugyan, hogy nem ők voltak, de tudniuk kell, mi történt valójában.”

Még egyszer a németekről:

„Én azt láttam, hogy amikor Cannes-ban a Saul fia német színészeihez mentek oda német újságírók, és meghallották, hogy melyik filmben szerepeltek, szó szerint elfordultak tőlük. De nem közöltek velem felvett interjúkat komoly német médiumok sem. […] Sajnálom, én ezt látom.”

A bukás című filmről:

„A bukás tökéletes harmadik birodalmi propaganda. Egy Führer-glorifikáció.

Orbán Viktor gratulációjáról:

„Nekem nem gratulált senki.”

Az osztrák kritikusról:

„Az elmarasztaló írást egy osztrák kritikus, Stefan Grissemann jegyzi. Nyilván ez sem véletlen.”

A francia sajtóról:

„Franciaországban, intellektuális körökben még nagyon elterjedt a maoizmus, az antijudaista nézeteknek is erős hagyománya van. […] A Libérationnál pedig teljesen megtévesztettek. Azt mondták, szerették a filmet, de a lap végül úgy jött le, hogy mi show-t csináltunk a haláltáborok valóságából. Ezzel tudták jól eladni az újságot.”

Ezekben a megszólalásokban (három friss interjúból szemezgettem: innen, innen és innen) a közös elem a súlyos sértettség, ami paranoid kombinációkhoz vezet. Akármilyen remek filmet rendezett Nemes Jeles – mert a Saul fia remek film – ettől még sültbolondság azt állítani, hogy A bukás náci propaganda és Führer-glorikáció. Sokan látták, mindenki tudja, hogy ez ostobaság, hiszen a film egyik jelenetéből, ami a Führer mentális összeomlását ábrázolja, még mém is lett.

Nemes Jeles a jelek szerint azért neheztel a németekre, mert nem forgalmazzák a filmjét. Fogalmam sincs, hogy ennek mi az oka, ezernyi oka lehet, de hogy pont a németek ne néztek volna szembe a múltjukkal, pont ők zárkóznának el a témája miatt egy holokausztfilmtől, ez teljes képtelenség. Általában azt szoktuk erről hallani, hogy a németek mintaszerűen néztek szembe a saját múltjuk sötét elemeivel. Mást se csinálnak, csak szembenéznek évtizedek óta, időnként mintha már a bénító bűntudat okozta túlzásokba is esve.

Éppen ekkora képtelenség a New York Times-ra megsértődni egy kritika miatt, és felhozni, hogy 70 éve a lap miként számolt be a népirtásról. Mintha azt sejtetné, hogy a New York Times (vagy a Libération) kissé antiszemita lap – de ha már a New York Times és a Libération is antiszemita, akkor tényleg mindenki az. A tekintélyes amerikai lap egyébként ezt a hosszú, alapvetően elismerő írást jelentette meg a filmről tavaly májusban, amiben maga a rendező is megszólal.

Az osztrák kritikusra vonatkozó félmondatot nem is tudom értelmezni. „Nyilván ez sem véletlen”, mondja, mármint hogy egy osztrák írta az elmarasztaló kritikát. Miért is számít, hogy a negatív kritika szerzője pont osztrák? Mert Hitler osztrák volt? Egy üveg bor mellett lehet azon élcelődni, hogy biztos még egy rejtett család is van Stefan Grissemann úr pincéjében, de az ember ilyesmit nem mond interjúban, és ami ennél is fontosabb, nem is gondolja komolyan. Érdemes elolvasni a kifogásolt írást is: teljesen filmes szempontú kritika, ami a filmet „atrocitás-exhibicionizmusnak” minősíti, amely kiaknázza a holokauszt borzalmait az erősebb hatás érdekében, a főhős motivációját pedig abszurdnak tartja. Ezzel nem kell egyetérteni, de miért ne gondolhatná ezt bárki a filmről anélkül, hogy mindjárt kriptonáci lenne.

Orbán Viktor pedig gratulált, lelkesen és feltétel nélkül. Hogy ezt a Facebookon tette, teljesen mellékes, sokkal több emberhez jutott így el a reakciója és sokkal gyorsabban, mintha kiadott volna egy sajtóközleményt.

Nemes Jelesnek ipari mennyiségű interjút kell adnia, és nehéz lehet mindegyikben mondani valami újat. De, ha lehet, próbáljon meg nem megőrülni a siker tetőpontján.

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Bartók szellemében

A magyar zenetörténet egyik legnagyobb alakjának hatása ma is óriási, a CAFe Budapest programsorozata is az ő műveivel indul.

Rákositól Vajnáig mindenki, egy helyen!

Rákosi Mátyás meztelen kopasz nőként, Habony Árpád harcosan, Malevics stílusában, Andy Vajna a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodva Semjén Zsolt műtermében, L. Simon László pedig mint kékszakállú herceg.

Ön Brüsszelnek vagy Budapestnek üzen majd vasárnap?

Orbán Viktor magasra emelte a tétet: a részvételen áll vagy bukik a népszavazás sikere. De miért vált megosztottá az ország, ha egyébként migránsügyben társadalmi konszenzus van? Rendhagyó kampányértékelés a csütörtöki Heti Válaszban.

Újabb kísérlet a Beatles feltámasztására

Bármennyire kultúrtörténeti jelenség volt is a Beatles, idővel elhalványult a máig koncertező nagy öregek – például a Rolling Stones – mellett. Az együttes „feltámasztására” tesz kísérletet egy Amerikában és Angliában most bemutatott koncert-dokumentumfilm. Részletek a friss Heti Válaszban.

„Esztétikai okokból nem vágunk ki fákat a Múzeumkertben!”

Bemutatásra érdemes kincsek porosodnak a raktárban – mondja a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója. Varga Benedek az intézmény soha nem látott mértékű bővítéséről, az alaptalan történelmi legendákról és arról, hány fát vágnak ki a Múzeumkert újjáépítése miatt. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Vajon miért hasznos mindenkinek az észak-koreai diktatúra?

Eddigi legnagyobb atomrobbantásával Észak-Korea összedöntheti azt a nagyhatalmi geopolitikai egyensúlyt, amely a sztálinista rendszer fenntartásában érdekelt. A világnak erre a kihívásra még nincs semmilyen válasza. Részletek a friss Heti Válaszban.

Mi áll a szinte semmiből készült nemzetközi filmsiker hátterében?

Az Ernelláék Farkaséknál Karlovy Vary-i sikere egy házaspár és egyben alkotópáros életének nagy pillanata. Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya a művészlétről, a függetlenség áráról, s arról, levetítenék-e a filmjüket Andy Vajna otthonában is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.