valasz.hu/itthon/ez-nem-autopalya-epites-nagyinterju-palinkas-jozseffel-a-tudomany-penzeirol-129168

http://valasz.hu/itthon/ez-nem-autopalya-epites-nagyinterju-palinkas-jozseffel-a-tudomany-penzeirol-129168

Egyre többen válnak húsz év házasság után

/ 2018.07.03., kedd 14:00 /
Egyre többen válnak húsz év házasság után

Egyre kevesebben válnak el, viszont egyre hosszabb házasságok bomlanak fel. A Heti Válasz Mihalec Gábor pár- és családterapeutát arról kérdezte, mire alapozza azt az állítását, hogy ez nem szükségszerű, mert az érzelmek a döntések nyomán újraszerveződnek.

– A kapcsolatod cseréld, ne a társad – javasolja új, Házasság 2.0 című könyvének alcíme. Ez a felvetés ma szinte provokációnak minősül, nem?

– A párterápiás rendelésemre sorban jöttek olyan negyvenes éveik közepén járó párok, akik 10-15-20 év házasság után fogalmazták meg maguknak: ez nem az, amire vágytam. Nyugodjak bele abba, hogy ez a házasság most már mindig ilyen középesen elviselhető lesz, vagy lehetne esetleg sokkal jobb – valaki mással? Azzal az eshetőséggel a legkevesebben számolnak, hogy ez a kapcsolat lehetne sokkal jobb – és erre utalok könyvem alcímében – ezzel a társsal úgy, hogy valamit változtatunk a kapcsolat működésén. Azokat a technikákat, módszereket adom közre, amelyek a terápiás folyamatokban sikeresnek bizonyultak. Az a jelenség, hogy a házasságok akkor mennek szét, amikor a gyerekek kirepülnek, mindig is létezett. Nem vagyok azonban biztos abban, hogy mindig kértek segítséget a párok, illetve a felek régebben jóval előbb elengedték egymás kezét: míg az elmúlt évtizedben a válási csúcs úgy a nyolc-tíz év táján járt, manapság a 14 év együtt töltött idő után mutatható ki a kiugrás.

– Sőt, Makay Zsuzsanna demográfus arról számolt be a könyvbemutatón, hogy friss statisztikák szerint a 2016-ban kimondott válások harmada közel húszéves vagy még annál is hosszabb házasságnak vetett véget. Akik már leéltek húsz-egynéhány évet – közel negyedszázadot! – egymás mellett, miért nem gondolkoznak úgy, hogy ami még hátravan, már guggolva is kibírják?

– Az életszínvonal növekedésével csökken az egymásra utaltság érzése. Bármilyen csúnyán hangzik is, azt gondolom: ma nagyon sok pár megengedheti magának a válást. Megengedheti, hogy ne kelljen csak az egzisztenciális nyomás miatt együtt maradni. Amikor a gyerekek kirepülnek, sokan elég fiatalnak érzik még magukat ahhoz, hogy megnyomják a „reset” gombot és megtalálják a boldogságot valaki más oldalán. Megfordult a rendelőmben olyan, hetvenes éveiben járó pár is, akik úgy gondolták: még joguk van boldognak lenni, még joguk van valaki más oldalán beteljesíteni az életről szőtt álmaikat. És bizony még ilyen idős korban is kacérkodnak a válás gondolatával.

– Az olyan, örökbecsűnek tartott mondások, mint hogy „ez az élet rendje”, ma már nem érvényesek?

– Ez a kifejezés azt sugallja, hogy a házasság önmagában is olyan érték, amiért érdemes küzdeni. Azok közül viszont, akik feladják, sokan úgy gondolkoznak, hogy a házasság akkor érték számukra, ha valami plusz hozadéka van. A könyvben taglalom, hogy mi a különbség a szerződés és a szövetség között. Manapság sokan kötnek házassági szerződést, amihez addig tartja magát az ember, amíg megéri neki. A szövetség viszont akkor is köt, amikor éppen nem éri meg megtartani. Ebben a tekintetben az emberiség két részre osztható: van, aki még mindig szövetségként tekint a házasságra, más viszont inkább szerződésként. Vagyis, addig tartják magukat hozzá, amíg megéri.

– Azzal az állítással, hogy a házasság élethosszig tartó kapcsolat és nem érhet véget, 2005-ben még a férfiak 30 százaléka értett egyet, míg 2016-ban már a 40 százalékuk, tehát jelentős növekedés tapasztalható. A nők körében is észlelhető a válás elutasításának növekedése, de kisebb mértékben, 28 százalékról 35 százalékra. Tehát elsősorban a férfiak tartják szövetségnek a házasságot, ráadásul növekvő arányban. Ez azért elég meglepő, nem?

– Ingaszerű kilengés figyelhető meg ebben a tekintetben, és nem csak idehaza: a hírek szerint Németországban hasonló a tendencia. Ott néhány éve még szinte politikailag inkorrekt volt házasságról beszélni, nem volt szokás megkérdezni, hogy van a feleséged vagy a férjed. Általánosabban illett fogalmazni: mi a helyzet a partnereddel, társaddal, pároddal? Sőt egészen addig mentek, hogy az élettársi kapcsolat mellett megjelent még egy alternatíva: az életszakasztársi kapcsolat. Életemnek ebben a szakaszában ő a társam, aztán egy másik szakaszban majd lesz egy másik társam. Ám ez megváltozni látszik. Ugyanis ez a megfogalmazás magában hordozza az instabilitást, márpedig a fogalmazásból és a megélésből következik a törékenység, sebezhetőség érzése. A lelkünk mélyén pedig legtöbben arra vágyunk, hogy valaki ott legyen mellettünk, aki fogja a kezünket akkor is, „hogyha nem lehet, hogyha fáj szeretni valakit valamiért”, hogy egy dalsort idézzek. Arra vágyunk, hogy legyen valami állandóság, valami maradandó az életünkben. Úgy tűnik, miután kiélte magát a társadalom a másik oldalon, a mindent lehet, mindent szabad állapotban, az inga ismét a biztonságra törekvés felé lendül. Reménykeltő, hogy igény mutatkozik a kapcsolatok helyrehozására.

– Könyvében említi, hogy nem a megcsalás az első válóok, hanem az úgynevezett kifáradás. Viszont a meggyengülő kapcsolatokat legtöbbször egy megjelenő harmadik szakítja szét, vagy nem?

– Abban, hogy egy kapcsolat leült, megfáradt és sebezhetővé vált, mindkét fél felelősséget hordoz. Ez a közös munkájuk – vagy éppen a szükséges munka hiányának – eredménye. Két, lelkileg egészséges ember esetében mindketten felelősek a kapcsolat kiüresedéséért. Az a tény azonban, hogy valaki kilép egy harmadikkal, az ő egyéni felelőssége. Ezzel neki kell szembenéznie. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a harmadik megjelenése vagy a veszekedés eszkalálódása az utolsó csepp a pohárban. A kapcsolat haldoklása azonban már korábban elkezdődött.

Mihalec Gábor

Fotó: Fuisz Mario

– Minden kapcsolat megmenthető?

– Nagyon határozott nemmel tudok felelni. Amikor egy női hang hív időpontért, azt bátorító jelként fogom fel arra nézve, hogy még időben el tudjuk csípni a bajt, ki tudjuk húzni a méregfogát. Ha viszont férfihangot hallok, kezdek elbizonytalanodni: talán a nő már mindent borított, és a férfi csak most kapcsol, és kapkodni kezd az utolsó szalmaszál után. A terápiába kerülés pillanatát akkortól számolom, amikor van egy kimondott és megélt elköteleződés a kapcsolat helyreállítására. Ha ez megvan, és dolgoznak érte, nagyon jó eredmények érhetők el: a rendelőből tízből hat-nyolc pár boldogan és kézenfogva távozik.

– Az az állítás, hogy az érzelmek irányíthatók, valószínűleg sokak számára még mindig az újdonság erejével hat.

– Pedig egész iparágak épülnek arra, hogy az emberek érzelmi alapon éljék az életüket. Érzelmi alapon lehet eladni a termékeket, így lehet szavazatot kicsikarni emberekből. Minél több ilyen hatás vesz körül bennünket, annál inkább elhisszük, hogy minden csak az érzelmekről szól. Pedig legtöbbször az elménk vezérlésére, a gondolatainkra hallgatunk. A sportolót sem az érzelmei vezetik hajnali ötkor az uszodába, de amikor a dobogón áll három-négy éremmel a nyakában, az érzelmei újraszerveződnek, és elkezdik jutalmazni a döntés melletti kitartásáért. Erre mondom: az érzelmeink beállnak a döntéseink mögé. Ezt annyi területen tapasztaljuk az életben, miért lenne pont a szerelmi életünk kivétel ez alól? Az érzelmeink irányításra szorulnak, hiszen irányítás nélkül ide-oda csapódnak a nagyobb gyönyör vagy a kisebb ellenállás irányába. A döntések legyenek az első helyen, és akkor az érzelmeinknek van egy iránytűjük, s egy idő után meg fogják jutalmazni, hogy nem csak a kedves és kellemes irányba tettünk lépéseket.

– Az élet vége felé is érdemes még az érzelmek szerepéről beszélni? Nem elég megtartó erő, hogy nem válok el, mert nem akarok egyedül lenni, amikor stroke-ot kapok...

– Azt is látni lehet, hogy minél kevesebb maradt valakinek, annál inkább szeretné azt az időt minőségben megélni, kiélni, jól érezni magát. Dolgoztam egy időben egyetemistaként Németországban, idősek otthonában, és ott figyeltem meg, hogy amikor kitálaltuk az ebédet, mekkora harc folyt egy-egy húsgombócért – mert az életből ennyi maradt. És minél kevesebb marad, annál inkább kapaszkodnak az emberek azért, hogy egy kis jólét, élvezet, finomság még legyen benne. Ez is hozzátartozik az élet realitásához.

– A minőségi élet iránti vágy tehát az, ami afelé hajtja a párokat, hogy javítsanak a kapcsolatukon?

– Minden kapcsolatban ott lappang egy jobb verzió. Lehet, hogy a tökéletes álomházasságé, de ha lehet öt százalékkal jobb, mint tegnap volt, miért törődjünk bele, hogy úgy éljünk, ahogy most? Miért ne tennénk bele azt a kicsivel többet? Ebben a tekintetben a tudatosságnak óriási szerepe van, hiszen olyan könnyű belehuppanni a megszokásba. Ha mindig is így volt – törvényszerű, hogy mindig így is maradjon? Ha eddig morcos morgó vén medve voltam is, miért ne lehetnék ma sármőr, aki kedves gesztusokat tesz?

– Mert csak Münchausen báró tudta magát a saját hajánál fogva kihúzni a mocsárból. Különben is depressziós nemzet vagyunk.

– Megvan az az előnyöm, hogy multikulti közegben nőhettem fel Németországban. A tanító néni egyszer megkérdezte tőlem: „Gábor, valami baj van veled? Ma nem mosolyogsz!” Akkor jöttem rá, hogy viszonylag normális, ha az ember arca derűt tükröz, amikor alapvetően minden rendben van – ez az egészséges lelkű ember alapállapota. Nálunk, magyaroknál viszont az alapállapot a morcosság, és csak akkor mosolygunk, ha erre különös okunk van. De ez csak berögződés, megszokás. Hadd vegyem magamnak a jogot, a bátorságot, hogy felülemelkedjem ezen! Nem kell egy kultúrából mindent elfogadni csak azért, mert mindig is így csinálták. Lehetünk akár egy jobb dolog előhírnökei, ha máshol nem, legalább a szűkebb környezetünkben.

– A Kopp Mária vezette A magyar lelkiállapot című kutatásokból rendre az derült ki, hogy a magyarok a vágyott értékek szintjén rendben vannak, csak valamiért nem nagyon tudunk ezekhez az értékekhez közelíteni, akár az elköteleződésben, akár a vállalt gyermekek számában. Ön mint a Kopp–Skrabski-díj idei díjazottja hogyan látja: közeledünk a vágyott eszményeinkhez, vagy távolodunk tőlük?

– Nagy megtiszteltetés, hogy az idén nekem ítélték a Kopp–Skrabski-díjat, és szeretném hinni, hogy a vágyott értékeink még mindig ugyanazok, mint amik akkor voltak, amikor ezeket a kutatásokat végezték. Én a nagyon mély konfliktusokban lévő párokkal dolgozom, így elsősorban ezt a szűk szeletét látom közelről a társadalomnak. Ilyen helyzetben már a vágyak is eltávolodtak egy vágyható, normális, értéknek nevezhető állomástól. Sajnos az értékrendünk is változóban van, és nem feltétlenül a jó irányba. Amikor magasra tesszük a mércét és sokat csalódunk, akkor hajlamosak vagyunk alább engedni a lécet, hogy ezzel is csökkentsük a kudarc érzését. Azonban senki sem kötelez minket arra, hogy a korábbi generációk rosszul működő mintázatait adjuk tovább. Van hatalmunk a kapcsolati sorsunk felett, és én azért dolgozom, hogy minél több ember megtanuljon élni ezzel a hatalommal. Megtanulhatjuk másként működtetni a kapcsolatainkat – és akkor nem kell lejjebb engednünk a mércét.

* * *

Ágytól-asztaltól

A házasságkötések száma Magyarországon 2010 és 2017 között mintegy 42 százalékkal nőtt. A válások száma a rendszerváltás utáni évtizedekben 22-25 ezer között mozgott, ám 2010 óta egyértelműen csökkenő tendencia figyelhető meg. A házastársak egyre később válnak, 2016-ban a válással végződő házasságok átlagosan 15 éve tartottak, és mintegy harmadukat 20 év vagy még hosszabb idő után bontották fel.

* * *

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.