Ejti saját főszerkesztőjét a HVG – Portik Tamás a háttérben

/ 2014.11.19., szerda 13:00 /

A HVG kiadóigazgatója ma engedett a szerkesztőségi nyomásnak, mégsem a Welsz Tamással hírbehozott Sztaniszláv András lesz a hetilap főszerkesztője – értesült a Válasz.hu.

Érdemtelenül nem szoktunk nekiesni a HVG-nek. Ha Gomperzt látunk, persze szólunk. És szóltunk tegnap is; nem azért, mert lételemünk a konkurenciafigyelés, hanem mert vettük a HVG-s kollégák vészjelzését. A nagyhatalmú kiadóigazgató, Szauer Péter már régóta castingol, hogy előrukkolhasson az új főszerkesztővel, ám végül csak egy Sztaniszláv Andrást talált a nemrég szerkesztőségi tulajdonba került hetilap élére.

Éppen olyan volt ez a kiválasztási folyamat, amilyenek a balliberális castingok lenni szoktak: vajúdtak a népek, és szültek egy problémahegyet. Tegnapi cikkünk után – melyben jeleztük, hogy Sztaniszláv korábban Szekeres Imre sajtósaként működött, szlovákiai bejegyzésű cégét pedig Welsz Tamásnak adta el – tudomásunk szerint arra jutott a szerkesztőség: ilyen főnök nem kell (erre 36-an szavaztak, 7-en tartózkodtak, 7-en pedig nem akartak lázadni), és Szauer ma engedett is a nyomásnak.

A Sztaniszláv-sztori azonban a HVG nélkül is érdekes. A lényeg, hogy Sztaniszláv András nemcsak azért kínos, mert lényegében az MSZP zsoldjában állt, hanem azért is, mert gazdasági szereplőként pedig egy macher. Nem azért macher, mert annál a StarLimo nevű cégnél volt szlovákiai társtulajdonos, amely gigahosszú limuzinokat adott bérbe pornóforgatásra esküvőkre, leány- és legénybúcsúkra. Hanem, mert vállalkozását egy hétszáz lelkes felvidéki falu, Komáromfüss (szlovákul: Trávnik) egyik parasztházában „működtette”. A központi irodaként megjelölt házikóban nyilván nem folyt luxusautó-bérbeadás, legfeljebb adóoptimalizálás vagy hasonló macherkodás.

Komáromfüss 328.

Komáromfüss 328.

Fotó: Google Maps

Gyors keresgélés és telefonálgatás után egyébként még hat olyan magyarországi tulajdonosokkal bíró szlovák céget találtam, amelyik ugyanebben a Komáromfüss 328. alatti szerény hajlékban működött vagy működik. Az egyik ilyen, ma is aktív társaság például a Seychelle-szigetekre is bekötött, sokszorosan offshore-jellegű Cetinje s.r.o., amely arról híres, hogy ebbe a cégbe mentették át a Portik Tamás érdekkörébe sorolt Generál Média-csoport egy részét, például a „könnyed, férfias témákkal” hódító Mellesleg.hu és több tucat egyéb portál üzemeltetését.

Az tehát a helyzet, hogy Sztaniszláv András egykori céges bázisára költöztek be a Portik-örökség működtetői. No, ettől a Sztaniszlávtól sikerült most megmentenie a HVG-nek önmagát.

Várjuk a következő jelöltet.  

 

Frissítés! A hvg.hu portálon cikkünk megjelenése után az alábbi közlemény jelent meg:

Azt követően, hogy a HVG és a hvg.hu szerkesztősége közösen állást foglalt Sztaniszláv András főszerkesztői kinevezése ellen, a kiadó vezetője és a januártól integráltan működő szerkesztőség megállapodott arról, hogy egy átmeneti időre négyfős közös szerkesztőbizottság irányítja majd a lapot és a szájtot. A szerkesztőbizottság tagjai: Jakus Ibolya, Neizer Anita, Juhász Gábor, Nagy Iván Zsolt. A megállapodás értelmében az integrált főszerkesztő kinevezéséig tart a testület mandátuma. Ez idő alatt a kiadó vezetése és a szerkesztőségi irányító testület szorosan együttműködik az integráció megvalósításában.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.