Életerőt vegyenek

/ 2004.11.04., csütörtök 08:25 /

A fellendülőben lévő életenergiabiznisz egy találmányának köszönhetően komplett csodatévő zarándokhelyet telepíthetünk a lakásunkba, de ha erre nincs pénzünk, életenergia-szalonba is járhatunk. "Magyar világtalálmány" bemutatóján jártunk a mogyoródi aquaparkban.

Fotó: Kricskovics Antal
A kung-fu-mester, a baseballütő, egy beöltözött segítő és az életenergiát sugárzó dobozok

"Ugyanaz van benne, mint a Kába-kőben, csak abba nem lehet belenézni" - mondta egy kisebb és egy nagyobb fehér doboz előtt állva a feltaláló, dr. Szikra Tamás, a hallgatóság pedig szembesülhetett azzal, hogy egy energiabuborék kellős közepén üldögél a kihalt, őszi mogyoródi Aquaréna egyik hűvös helyiségében, ahová egy magyar világtalálmány bemutatására hívták az újságírókat és a potenciális üzletfeleket. Dr. Szikra azt próbálta magyarázni, hogy miképpen lehet eladni azt, ami nincs, illetve van, csak nem mérhető. Ez pedig nem más, mint maga "az" életenergia, amire mindenkinek szüksége van, és amelynek áramlását a Föld bizonyos pontjain érzékelhetjük is. Ilyen például az Attila-domb, vagy azok a híres zarándokhelyek, ahol csodálatos gyógyulások történtek. Mostantól viszont nem kell ilyen különleges kristályszerkezeten alapuló földsugárzásokat keresnünk, mert mindezt 970 ezer plusz áfáért a hálószobánkba telepítik.

A feltaláló - aki a Magyar Boszorkányszövetség honlapja szerint boszorkány főpap, és tartott már előadást a varázslás alapjairól, illetve arról, hogy megoldhatatlannak tűnő élethelyzeteket hogyan lehet szellemek segítségével megoldani - azt mondja, hogy az életerő természetesen nem mérhető, amit pedig nem lehet mérni, amiatt magyarázkodni kell. Az emberi test viszont képes az életenergia áramlását érzékelni: a sajtótájékoztató résztvevői érezhettek is valamiféle bizsergést (folyamatos búgás csak a bekapcsolt, de nem használt erősítő miatt hallatszott). Szikra Tamás orvosként látta, hogyan távozik az elhunyt betegekből az életerő, és úgy gondolta, hogy ez az, amit "meg kellene fogni". Ezt tudnák az ő drótokból összerakott, fémekkel, kristályokkal, üvegekkel feltöltött dobozai, amikről egyedül ő érzi, hogyan kell összerakni. Az országban már mintegy tíz helyen működik életenergia-szalon, ahonnan egy-két órányi relaxálás után feltöltődve távozhatunk.

Tetű és sátán

Ugyanezen az elven működik a kiskunfélegyházi piramis, persze ott sokkal erősebb a sugárzás. "A világ egyetlen működő piramisa" szórakozóhelynek indult, de "nem tűrte a diszkót", amióta azonban Szikra Tamás gyógyító és meditációs központot nyitott benne, még a környezetében is "úgy nőnek a növények, mint az állat". A tuják is kétszer akkorák lettek egy év alatt, tetű pedig egyáltalán nem fordul elő rajtuk. Azt persze nem tudni, hogy ha egy tetű kerülne ebbe a térbe, akkor az is a kétszeresére nőne-e, vagy a piramis el tudja dönteni, hogy mi káros és mi nem. (A piramis halálpontján mérhető 666 Hz-es - sátáni - sugárzás természetesen "meg van fogva", bár aki azt magába tudja fogadni, és vissza is tudja sugározni, az Szikra doktor szerint képes feltámasztani a halottakat.) Az életenergia mindenkire jó hatással van: az agresszívek megnyugszanak, a depisek erőre kapnak, persze csak akkor, ha a dolog filozófiáját is átérzik.

Sugárzási kérdések

Ismert logikai paradoxon, hogy egy nem létező dologról tett állítást nem lehet megcáfolni: fizikai alapismeretekkel sem jutunk közelebb az igazsághoz, nevezetesen, hogy létezik-e egyáltalán az az életenergiának nevezett dolog, amit Szikra Tamás találmánya állítólag sugározni képes. "Minden antenna módjára működő készülék képes felerősíteni, illetve kiszűrni a környezetében lévő elektromágneses hullámok egy részét" - mondta egy lapunk által megkérdezett fizikus. Az antennát akár úgy is be lehet állítani, hogy 0,5-12 Hz frekvenciát "sugározzon", de akkor még mindig ott a kérdés, hogy mindez - az agy mérhető elektromágneses sugárzásától függetlenül - mennyiben van jótékony hatással az emberre, illetve ha ez bevallottan csak kísérőjelenség, akkor mit is értünk életenergián. Hétköznapi értelemben persze arról beszélünk, hogy van-e elég "energiánk" ezt vagy azt megtenni, tehát a tudományból kölcsönvett szóval jellemezzük az erőnlétünket, lelkiállapotunkat: gond a fizikus szerint akkor van, ha az életenergiát mint önálló anyagi szubsztanciát kezdjük emlegetni.

A nyűgös nagyasszony

A tájékoztatóra nem jött el egy bizonyos dr. Harsányi József fizikus, aki a meghívón a Magyar Tudományos Akadémia munkatársaként volt feltüntetve, mert előző nap "legurult a lépcsőn, és agg csontjait összevissza törte" (kuncogás). Helyette Szikra Tamás olvasott fel egy szakvéleményt, amit a megmosolyognivaló kételkedők miatt voltak kénytelenek elkészíttetni, s ami "természetesen" nem az életenergiáról szól, hanem a kísérőjelenségeiről. Az ismertetett jegyzőkönyv szerint a készülék napi 24 órán keresztül működik, nem hajtja külső erő, és állandó energiatartományt, valamint elcsavart teret produkál. A feltaláló szerint mivel nincs külső energiabetáplálás, "ezért ez valószínűleg életenergia". A szerkezet 0,5-15 Hz-en, vagyis gyógyító frekvencián sugároz.

Nem jött el a bemutatóra Bíró Ica, "a test- és lélekszépítés hazai nagyasszonya" sem, mert hiába kapja az ágya melletti szerkezettől az energiadózist - ahogy a tájékoztatót követő állófogadáson megtudtuk -, nyűgös volt. Eljött viszont Szentesről egy hölgy, aki 27 éve szklerózis multiplexben szenved, de mióta életenergia- szalont működtet, nemcsak ő, de számtalan barátnője is csodás gyógyuláson ment keresztül. Rögtönzött előadást tartott még egy másik termék képviselője, aki az életenergia-biznisz nagyobb dicsőségére egy ionizációs méregtelenítő berendezést népszerűsített.

Szuszogás és hajsimogatás

"Van egy jó hírem. Ez a szerkezet megvásárolható" - mondta a kellő bemelegítés után a dobozokat forgalmazó vállalkozó, és röviden vázolta, hogy privát használatra, de közösségi terekben is meg tudják oldani a beszerelését, persze mindenütt egyedi lefedettséget kell elérni. "Ez nem úgy működik, hogy kivonulunk vele, kipakolunk és keszon" - mondta a feltaláló. Először fel kell mérni a terepet, ezt "nem lehet úgy eladni, mint a mellnövelő pasztát". Ahol persze maga a pokol sugárzik a földből, oda nehéz mennyországot építeni. De leginkább az emberek gondolkodásán kell változtatni, mert a filozófia legalább annyira fontos, mint a termék.

A tájékoztatón ekkor "bontakozz ki, Józsi" biztatás közepette a marketingigazgató perdült a hallgatóság elé, és elmondta, hogy Budapesten kívül négy regionális központot építenek ki, amelyek a szalonok, a "sejtecskék" munkáját fogják koordinálni, és ahová, miután az emberek megismerték, "begyűrűzik a találmány hatása". A forgalmazóknak nagyszabású terveik vannak. Ahogy sajtóanyaguk fogalmaz: "úgy a szabadidő, mint a sportszegmens területén működő szervezetek, terveinket igen kedvezően fogadták". Szemük előtt szállodák és wellnessközpontok lebegnek, ahova sok-sok megdizájnolt sugárzó dobozkát fognak beszerelni.

A tájékoztató egy pontján, amikor az ott ülők már kellően feltöltődtek életenergiával, előállt egy magyar ember farmerben és dzsekiben, akiről kiderült, hogy nem más, mint Shan Xen kínai kung-fu-mester. Azt mondta, neki ugyan semmi köze ehhez az egészhez, de azt el tudja mondani, hogy a csí nagyon fontos, és néhány szuszogás és hajsimogatás után legott el is tört a kezével egy baseballütőt és egy igen rideg vaslemezt a fején. Szerinte az életenergia létét bizonyíthatja, hogy egy hasonló bemutatón készült videó tanúsága szerint a vas még azelőtt tört el, hogy a fejéhez ért volna.

Az Akadémia szól

Dr. Harsányi József nevű fizikust sem a Magyar Tudományos Akadémia adatbázisában, sem a keresőprogramok segítségével nem találtunk. "Az önmagában semmit nem jelent, ha valakit az MTA munkatársaként tüntetnek fel, mert az Akadémia számtalan intézményének egyikében dolgozhat bármilyen területen" - mondta lapunknak Fábri György, az MTA kommunikációs és tudományos titkárságának igazgatója. Szerinte miután mindenki azt csinál, ami akar, rengeteg "találmányt" jelentenek be az országban hétről hétre, számon tartani is lehetetlenség. Az MTA munkatársai is figyelemmel kísérik az ilyen típusú megnyilvánulásokat, s ha már például a televízióban is bemutatnak egy minden tudományos alapot nélkülöző találmányt, akkor szólnak.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.