Elhunyt Hertay Mária grafikusművész

/ 2018.05.07., hétfő 17:30 /

Hosszú, türelemmel viselt szenvedés után, május 5.-én, szombaton reggel otthonában visszaadta lelkét a teremtőjének Hertay Mária, Munkácsy-díjjal és a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével, valamint Szent Adalbert Nagyéremmel kitüntett grafikusművész. Nyolcvanöt éves volt.

Hertay Mária - fotó: Magyarkurír

Hertay Mária - fotó: Magyar Kurír

Hertay Mária törékeny alkatát meghazudtoló módon épp a leginkább embert próbáló grafikai műfajokban: a litográfiában, a rézkarcban és tűzzománc technikában alkotott nagyot. Secco, panno faliképei megcsodálható például Várgesztes, Hárskút, Nyírlugas templomaiban, tűzzománc stációi többek között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának kápolnáját díszítik. Bibliai témájú alkotásai ékesítik a pápai nunciatúrát, a szegedi püspöki palotát, a mosoni plébániatemplomot és a büki templomot is, de szerénységét, finom lelkivilágát legjobban az aprólékos, rézlemezbe vésett virágportréi tükrözték.

Állandó kiállítása nyílt 2005-ben a Csornai Múzeumban. Nagy örömmel töltötte el, hogy szülővárosa, Sopron 2015-ben díszpolgárává avatta. Ebből az alkalomból adományozta a Madonna földgolyóval-című zománcképét az újjáépített Szent Margit Plébániatemplomnak. Hertay Mária művészetében „az újra és újra születő keresztutak litográfiában, tűzzománcban egyaránt kifejezték istenközeli megrendültségét és mélységes együttérzését az emberi szenvedés iránt” - méltatta művészetét Erdő Péter bíboros, prímás tavaly szeptemberben az Ars Sacra fesztivál keretében megrendezett időszakos kiállítás megnyitóján.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.