Emlékmű helyett tankönyvet!

/ 2014.05.07., szerda 17:29 /

Tisztelt Borókai Gábor! Régóta érdeklődéssel és örömmel olvasom a Heti Válaszban megjelenő jegyzeteit. Az április 17-én közzétett História vagy hisztéria? című írása azonban nyugtalanságot keltett bennem, és arra késztetett, hogy vele kapcsolatos kérdéseimet, kritikai megjegyzéseimet megfogalmazzam.

Első gondom, hogy az ön írásából nem tudtam kideríteni, mi a mondanivalója annak az emlékműnek, amely körül a viták felkavarodtak. Ön azt írja, ez lesz a felirata: "A II. világháború áldozatainak emlékére". Nos, ez a néhány szó nagyon sokat markol. Hiszen a II. világháborúnak áldozatai voltak az angolok által lebombázott német városok lakói is, de a hazánkban elesett szovjet katonák is, azok a németek is, akik a budai várat védték, aztán megpróbáltak kiszökni onnan, de elfogták és halomra lőtték őket a szovjet katonák.

Cikkének második oszlopában ezt olvasom: "A szoborállító kormányzat nem látszik mást tenni, csak emlékeztetni, hogy 1944. március 19-én Magyarország elvesztette a szuverenitását, így állami szervei döntési szabadságukban és cselekvőképességükben korlátozottakká váltak". Nos, ezt a mondanivalót a felirat egyáltalában nem fejezi ki. Terveznek talán valami más, hosszabb feliratot is a műre, vagy az ön által ilyen gondosan/pontosan megfogalmazott szándék kifejezését a szobrászra bízták? Szobrász legyen a talpán, aki néma alakokkal egy ilyen konkrét és bonyolult mondanivalót valóban közérthetően ki tud fejezni!

Egyáltalán kötve hiszem, hogy - akár egy hosszú és bonyolult felirattal is - bármilyen szobor (szoborcsoport) alkalmas lehetne egy ilyen árnyalt mondanivaló kifejezésére. Ön hosszasan értelmezi a műalkotást. A járókelőknek magyarázat nélkül kellene megérteniük annak súlyos mondanivalóját! Mit lát majd az a figyelmes sétáló, aki érdeklődve s ellenszenv vagy különös lelkesedés nélkül szemügyre veszi az alkotást? Mit gondol róla a járókelő, aki naponta elmegy mellette, és egy-egy pillantást vet rá? (Illyés Gyula a Lánchídról írta: "Egész mozgó testemmel olvasom"!)

Ön elsősorban Gábrielre mutat rá, akinek "ártatlan képpel és imára emelt kézzel" a hitleri Németország által veszedelembe sodort magyarságot kellene a szoborműben megtestesítenie. Honnan tudja a szobor ártatlan, nem hisztériára hajló nézője, hogy ez az alak angyal s épp Gábriel? S tudja-e majd, amit ön három mondatban leír: hogy ez a Gábriel nyitotta meg a tengert az Egyiptomból menekülő zsidók előtt? Hogy ő köszöntötte Máriát Jézus megtestesülésének első pillanatában? "Kicsit sem mellékesen" eszébe jut-e, hogy az ő közbenjárásának köszönhette a koronáját Szent István? S így hozzánk, magyarokhoz is köze van?

A Bibliában valóban olvasunk olyasmit, hogy "Isten angyala" (de nem név szerint Gábriel!) valamilyen szerepet játszott a Vörös-tengeren való átkelésben. A Kivonulás könyvének 14,19 verse szerint a zsidók és az egyiptomiak közé állt sötét felhőoszlopként, hogy aztán Isten megnyissa a tengert a menekülők előtt. Egyébként az Ószövetségben egyedül Dániel könyve említi meg Gábrielt. Az Újszövetségben Lukács evangéliuma valóban az angyali üdvözlet szereplőjeként megnevezi Gábor/Gábriel főangyalt. Néhány sorral előbb arról is ír, hogy Erzsébetnek ő hozta a hírt, hogy öregségében fia születik: a későbbi Keresztelő János. Ami viszont Szent István koronájának eredetét illeti, az ön által említett történet első és egyetlen "forrása", a Martvik-legenda szót sem ejt Gáborról, a pápa álomlátásában még kimondottan angyalról sem esik szó, hanem csak egy domini nuntius-ról (az Úr követéről), aki elvégre lehetett angyal is, de ugyanannyi erővel akár férfi is, s hogy éppen Gábor lett volna, arra talán eddig senki sem gondolt. Aligha remélhetjük hát, hogy az emlékmű eljövendő szemlélői előtt ez a történelmi "utalás" egyáltalán valamiképpen megjelenjék.

Hogy aztán a sas - mely ön szerint "Barbarossa Frigyes óta máig kíséri a németek történetét" - egyértelműen a hitleri Németországra utalna a mai szemlélő előtt, azt sem látom egészen meggyőzőnek, hiszen épp sassal sok másféle kapcsolatban is találkozunk.

Ön azt panaszolja, hogy a kritikusok szerint "a szobortervből árad a ravaszság". Én inkább attól tartok - így látatlanban -, hogy semmi sem "árad" belőle, s ez talán még nagyobb hiba. Újra csak oda jutunk: ha a szoborállítóknak valóban az a mondanivalójuk, amit ön olyan szépen és körültekintően megfogalmazott, akkor ennek a bonyolult mondanivalónak kifejezésére aligha lehet szobrot alkotni. Legföljebb egy nonfiguratív alkotásra rá lehet írni az említett mondatot.

Ön azt is állítja, hogy szovjet megszállási emlékmű nincs Budapesten. Ezt meglepett, mert más elnevezéssel ugyan, de épp ilyesminek hittem a Gellért-hegyen felállított felszabadulási emlékművet. Megvallom, diákkoromban emiatt évekig föl se mentem a Gellért-hegyre. Végül az ötvenes évek elején meg kellett törnöm a "fogadásomat", mert egyetemistaként részt kellett vennem katonai kiképzésen, s annak alaki, testi gyakorlatait néhány szombat délelőttön épp a Gellért-hegy tetején elterülő füves területen végeztük. Elnevezés kérdése, hogy egy szobor a felszabadulás vagy a megszállás "emlékműve". Mintha az "emlékmű" nem is fölállítóinak mondanivalóját hordozná elsősorban, hanem egy-egy - esetleg többféleképpen is értelmezhető - eseménynek emlékét idézné föl!

Persze, egy-egy emlékmű "mögött" nemcsak a megrendelője áll, hanem az alkotója is. Egy Rodin-szobrot talán akkor sem néznének rossz szemmel a járókelők, a turisták, ha "mondanivalója" idegen tőlük. Balzac szobrát bizonyára az is megcsodálná, aki semmit sem olvasott Balzactól, egyáltalán - Uram bocsá' - azt sem tudná, ki volt Balzac.

A városok nem föltétlenül arra valók, hogy szobraikat fél évszázadonként kisöprögessük és újakkal helyettesítsük. Egy-egy új eszme propagálhatná a reklámjaival, falragaszaival a mondanivalóit. (Milyen emlékezetesek voltak például a Kommün óriási falragaszai! Lemosta őket az eső, de élnek az emberek emlékezetében, még Tóth Árpád versében is.) Az emlékműállítással (-irtással) takarékoskodni kellene. Áll ez a legszentebb eszméket hirdető emlékművekre is.

Nem hisztériakeltő szándékkal írta le évekkel ezelőtt egy szakember a következő megfontolandó gondolatokat: "Lassan minden téren, minden utcasarkon emlékmű figyelmeztet a múlt valamely, általában tragikus, ritkábban dicső történelmi fordulatára, hősére. Pedig a köztereken elsősorban élni és nem emlékezni, nem szüntelenül emlékeztetni, nem mások által állandóan emlékeztetve lenni kellene... Ha az ország nem tudna meglenni új és új emlékeztető monumentumok, heroikus emlékművek nélkül, akkor ezeket az objektumokat csak erőteljes társadalmi kezdeményezésre és csakis közadakozásból állítsák fel." (Wehner Tibor: Emlékművek kora - Röpirat - 2007.)

Egy tanár megjegyzése: egy nemzet történelmi tudatának formálására nem szobrok, hanem jól megírt tankönyvek valók.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.