Egy Fidesznél is régebb óta fideszes szavazó vallomása arról, miért érzi rosszul magát a bőrében

/ 2016.10.13., csütörtök 15:50 /

Egy konzervatív honpolgár vallomása arról, hogy bár világ életében a jobboldalra szavazott, miért érzi mostanában rosszul magát a bőrében.

Minta János, leszámítva néhány múló ifjúkori gondolatot, sosem volt baloldali. Nem olyan családból származik. Liberálisnak sem liberális; legfeljebb a szó jó értelmében az. (Már ha van neki olyan; mármint a szónak.) Sokáig jobboldalinak mondta magát. Világnézetére ma már nem használ politika által fertőzött jelzőket.

Emberünk világ életében összesen három pártra szavazott. Tizenéves kora óta tisztelt lelki atyja azt mondta, 1990-ben a szabad demokratákra kell voksolni, mert a szakértelmükkel majd rendbe teszik az országot, és utána aztán jöhetnek a konzervatívok. A huszonegynéhány éves fiú azonban már akkor is a nyugodt erőt választotta. Önkormányzati megmérettetéseken – mert azért mégis – a helyi kereszténydemokratákra is ikszelt, majd, amikor már lehetett, azaz 1998-ban, a fiatal demokratáknak szavazott bizalmat; ezt a szokását azóta is megtartotta.

Minta János tehát már akkor fideszes volt, amikor a Fidesz még nem volt fideszes.

Utóbb úgy érezte, ez olyan erkölcsi tőkét kölcsönöz neki, amelynek birtokában megkérdőjelezhetetlen tartással léphet fel, ha valaki, pláne a jobboldal valamely neofita köpönyegforgatója, meg merészeli kérdőjelezni – plebejus irállyal elegyes – nemzeti, polgári elkötelezettségét.

A történelemre fogékony, túlfejlett igazságérzettel megvert fiatalembert a baloldali diktatúra kimúlásakor hamar magával ragadta a politika. Úgy érezte, személyes köze van mindahhoz, ami az ország házában történik. Konzervatív neveltetése miatt rajongásig szerette hazája első szabadon választott miniszterelnökét. Amikor elhunyt, maga is a Kossuth téren gyászolók közé sietett, és miután éjszaka hazaért, és kispolszkiját leparkolta, mint az ifjú, aki rádöbben, mit veszített apja halálával, sírásban tört ki.

A fiatal demokraták fokozatos színeváltozását rokonszenvvel figyelte; bár liberális világnézetüket sosem vallotta, vagányságuk, frissességük már a kilencvenes évek elején imponált neki. Így esett, hogy első győzelmükön kitörő örömük az ő öröme is volt. Munkahelyéről hazafelé autózva azért odagördült a választási eredményváró helyszínére, és évődve odaszólt az ő szavazatával parlamentbe jutott fideszes képviselőnek:

„Aztán rendesen viselkedni!”

Az ifjú miniszterelnök első kormányzását mindvégig magáénak érezte. Bár látott nemszeretem, ízlése ellen való dolgokat, elkötelezettsége megingathatatlan maradt. Olyannyira, hogy a nagy csalódás tavaszán úgy érezte, a két választási forduló között neki is dolga elvinni az urnákhoz még egy embert. Két héten keresztül mindent megmozgatott a győzelemért, majd családjával, immár kisgyermekeivel együtt, maga is ott volt a Kossuth téri óriásgyűlésen.

A második forduló éjszakáját a Millenárison töltötte. Amikor kiderült a szomorú eredmény, nagy megindultságában ő sem szégyellte a könnyeit. Sőt vereségi mámorában lelkendezve szaladt oda régi jó ismerőséhez, a református lelkészpolitikushoz, és szinte a nyakába borulva biztatta a jó előre kigondolt, pátosszal telt szavakkal:

„Volt négy szép évünk. Volt két gyönyörű esténk. Volt egy varázslatos éjszakánk. Lesznek még szép napjaink!”

Az egymást követő baloldali kormányok idején magától értetődően tudta helyét a politikai palettán, és mindent megtett a hazug miniszterelnök országlásának megrövidítéséért.

Úgy 2006 táján lehetett, amikor először észlelte magán, hogy, élete teljében lévő, gyermekeiért felelős, a lét nagy dolgait fürkészni szándékozó emberként, szűk mellény neki a politika. Világnézete jottányit sem változott, és persze mindig szépen leszavazott a Fideszre, de úgy érezte, nem akar elveszni a közélet napi ügyeiben; jobban szeretné művelni, a maguk igazi valójában is, összes kertjeit. Az egymást követő, egyre kiszámíthatóbb kimenetelű pártbotrányokba immár nem élte bele magát, hanem kívülállóként szemlélte a fejleményeket, és – kollégáit olykor az őrületbe kergetve – apolitikusságából szinte sportot űzött.

Ezzel együtt a második Orbán-kormánynak őszintén örült, és azt kívánta, jó sok év jusson neki, hogy létrehozhassa a ballib pártok hosszú távon életképes alternatíváját. Nagyon bírta a tabudöntögető tetteket és szavakat, szívből egyetértett a családtámogatási rendszer kiterjesztésével, a társadalompolitikai iránnyal, szerette a Budapestet megújító építkezéseket vagy éppen a Brüsszel ellenében vívott csatákat.

Közben azért fel-felfigyelt azokra az esetekre, amikor úgy érezte, az általa választottak nem úgy viselkednek, ahogy anno ifjonti túlbuzgalmában a lelkükre kötötte. Az „Érted? Haragszom!” jegyében mindinkább szóvá is tette őket, és titkon abban reménykedett, hogy a baráti figyelmeztetésnek lesz foganatja.

Ars politikája szerint két dolgot mindig is rühellt: a tiszteletlen kritikát és a kritikátlan tiszteletet.

Mivel úgy érezte, utóbbi kevésbé magától értetődő, jelszavát rendre tettekre váltotta. És miután annak idején szerette azt hinni, ha majd „mi” jövünk, megmutatjuk, hogyan kell tisztességesen politizálni, és „megengedhetjük magunknak a nyugalom, a türelem, az okosság és igazmondás luxusát”, mindig százszor jobban fáj neki, ha ennek ellenkezőjét látja, mint az ellenfél bármelyik gazembersége. Merthogy abban, akitől nem várunk semmi jót, ugyebár nem is lehet csalódni.

Hősünk a harmadik Orbán-kormány idején, leszámítva a migránsügy kezelését (mínusz a kvótakampány hangneme) egyre inkább feszeng, és a szűnni nem akaró botrányok láttán azon töpreng, a módszerek nem válnak-e egyre inkább hasonlatossá azokéhoz, akik ellen övéi annak idején létrejöttek. Minta János ezért oda jutott, hogy úgy érzi, a környezetében is egyre nagyobb fejvakarást kiváltó jelenségek, személyek válaszút elé állítják.

Az egyik lehetőséget abban látja, hogy a kisebbik rossz elve alapján igyekszik meggyőzni magát: a politika mindig is piszkos játék volt, és mivel a fő irány jó, nem szabad fennakadni a mégoly szutykos apróságokon.

A másik, hogy eljut odáig, mint nagy jóhiszeműségükben is végletesen pragmatikus barátai. Vagyis hogy az ellenféllel – aki időként mintha a mi sorainkban is feltűnne – csak úgy lehet elbánni, ha, akár nemtelen módon, biztos hátországot építünk. Valakinek tehát el kell végezni a piszkos munkát, s ha ezzel megvagyunk, jöhetnek a tisztakezű, új emberek, akik immár makulátlan eszközökkel tüsténkednek a haza felvirágoztatásán.

A harmadik út a cinizmusé. Annak kimondásáé, hogy barátaim, nyugodtan úrhatnámkodjatok, csaljatok, hazudjatok: amíg nekem jó lesz – nem vonjátok például meg a családi adókedvezményt, kiemelten támogatjátok a többgyerekeseket, bioetikai, társadalompolitikai kérdésekben nem csináltok hátraarcot –, felőlem azt tesztek, amit akartok.

Kifizetődő opció lehet még, hogy idomul a történtekhez, és úgy dönt, nem fog itt nyifinyafi értelmiséget játszani, hanem mindenbe szépen beleáll, akár tetszik neki, akár nem, nyavalyogjanak mások, ha nincs jobb dolguk.

Mivel Minta János lelki ember, meghallja istenes barátai intését is, mely szerint sosem szabad feladni a reményt egy-egy mégoly mélyre süllyedt politikus jobb belátásra térésében; ennek kieszközlésére pedig legjobb az ország vezetőiért végzett szakadatlan ima. És ugyan ki merné tagadni az őszinte szívvel végzett fohász erejét?

A lehetőségek között tartja még számon, hogy az égiek ostromlása közepette idelent száraz, hűvös helyre hordja a cromwell-i puskaport. Azaz, miközben bizodalmát a Mindenhatóba veti, körülnéz, van-e a színen olyan tényező, amely – ha már szépszerével nem megy – erővel tartja felebarátait a helyes úton.

Végszükségben pedig fogja magát, és azon a bő másfél év múlva esedékes tavaszi vasárnapon kora reggeltől késő estig tartó programot szervez magának valahol jó távol a lakóhelyétől.

Jól fel van hát adva a lecke szegény Minta Jánosnak. Nem lennék a helyében.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.