Növekszik a fehér karácsony esélye

/ 2012.12.19., szerda 20:50 /

Csütörtökön eleinte némi napsütés is lehet, folytatódik azonban az erősen felhős, párás idő. Délután csak kevéssel alakulhat fagypont felett a hőmérséklet. Kisebb csapadék előfordulhat.

A köpönyeg.hu előrejelzése szerint pénteken borult időre számíthatunk, szórványosan kisebb havazással, hószállingózással. Már csak 0 fok körül alakulhat a maximum.

Szombaton átmenetileg ugyan felszakadozhat a felhőzet, marad az erősen felhős idő. Főleg a délutáni óráktól északnyugat felől már kialakulhat hószállingózás, havazás. A déli szél megélénkül.

Arany vasárnap nyugat felől komolyabb csapadék érkezhet: északon, északkeleten jelentős (5-10cm) havazás, az ország délnyugati felén máshol hó, havas eső egyaránt lehet, de itt is hullhat néhány cm-es hó. Erős lehűlés kezdődik.

December 24-én, Szenteste napján hajnalban, reggel még szállingózhat a hó, majd napsütés várható. Egész nap fagyni fog, így a vasárnap lehullott hó - az érintett tájakon, főleg északon, északkeleten - fehérré varázsolja a karácsonyt.

December 25-én, karácsony első napján reggel zord hidegre, -10 fok alatti értékekre van kilátás. Reggel zúzmarás köd, délután napos, száraz idő várható. Hó nem lesz.

December 26-án, karácsony második napján reggel zúzmarás ködfoltok képződhetnek, melyeknek egy része nem, vagy csak alig oszlik majd fel napközben. Hószállingózás bárhol előfordulhat.

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Ilyen még nem volt!

Megjelent egy különleges DVD, amelynek a bemutatóját együtt tartják a népszerű óbudai Kobuci kert szezonzáró táncházával szeptember 1-jén. Figyelem, népzenei karaoke!

Különleges Cseh Tamás-felvétel

A Cseh Tamás Archívum számtalan módon őrzi a hét éve elhunyt énekes emlékét: a fényképek, hangfelvételek és tárgyak mellé most egy egészen különleges ötlet társult.

Orlando, Amadeus, Ványa bá

Bár majd csak szeptember 5-én kezdődik, érdemes időben jegyet venni a Thália Színház hagyományos évadnyitó eseményére, a Vidéki Színházak Fesztiváljára.

Kukkantsunk be a művészek otthonaiba

A nyár utolsó hétvégéjén ismét szélesre tárja kapuit Szentendre. Augusztus 26. és 28. között kulturális és gasztronómiai programok várják késő éjszakáig az érdeklődőket.

Jeszenszky figyelmezteti Orbánékat: inkább Merkel, mint Putyin!

Aggodalommal tölt el, hogy '56 nemzetében felvetődik a lehetőség, hogy nyugati szövetségeseink helyett bízzunk inkább Moszkvában – mondja a Heti Válasznak Jeszenszky Géza. A volt külügyminiszter beszél az Antall-kabinet alatti orosz kémtevékenységről és lerántja a leplet MSZP-s kollégája határrevíziós ötletéről is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban!

Terrorveszély és ízlésterror Bayreuthban

Deszantos megmentő és muszlim csábleányok a Parsifalban, Marx, Lenin, Sztálin és Mao Ce-tung szobrai A Nibelung gyűrűjében. Fokozott ellenőrzés, politikai áthallások, erőszak, és lenullázott hősiesség a bayreuthi Wagner-szentélyben. Rockenbauer Zoltán írása a friss Heti Válaszban.

Mi lesz ebből? „Allah akbar!” az új jelszó Merkel pártjában

Németországban Recep Tayyip Erdoğan török elnök hívei török pártot alapítottak, az alakulat a jövő évi választásokon akár a parlamentbe is bejuthat. Ha ez megvalósulna, a török elnöknek befolyása lehetne Berlin külpolitikájára. Exkluzív részletek a csütörtöki Heti Válaszban.

Hogy mi? Kolozsvár, mint balliberális fészek?

Vihart kavart Erdélyben a Pestisracok.hu cikke, mely az ottani magyarok mételyezésével vádolt meg anyaországi liberális művészeket. Bár nem nagyon tudunk róla, létezik liberális és baloldali erdélyi hagyomány is, ám butaság tőlük félteni a magyarokat. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Jó, ha tudjuk: 8 aranyunk nem pusztán két zseni magányos sikere!

Az olimpiai játékokat megelőző sajtóhisztériában jövendölt összeomlás elmaradt, ahogy eredményes szereplésével a magyar csapat is megtartotta gerincét. Előbbi tanulságokat, utóbbi alapot adott a 2024-es budapesti olimpiai rendezésért való lobbizásnak. A csütörtöki Heti Válaszban kilencoldalas összeállítással jelentkezünk.

Vitorlázók, figyelem! Ilyen az élet a Balatonon

Jövőre lesz 150 éve, hogy elindult a mai értelemben vett vitorlás sportélet a Balatonon. Jó idők és rossz idők váltakoztak, nemcsak az időjárásban, de a történelemben is azóta, de a kétezres évekre újra feléledt a balatoni vitorlásélet. Összeállításunk a friss Heti Válaszban.