Európába, de mindahányan!

/ 2002.11.08., péntek 07:51 /

Alapos kutatásokra, a széles publikum számára is érthető elemzésekre, tág szakmai vitákra van ma szükség, és nem engedhetjük át az uniós csatlakozás körüli vitát csupán a politikusoknak.

Néhai Csengey Dénes 1989 őszén ebbe a három szóba foglalta fő üzenetét. Forradalmi hevületét talán elkoptatta volna az elmúlt évtized - és vajon kiét nem koptatta el? -, de ha ma is élne, most, az Európai Unió kapujában aligha mondhatna ennél találóbbat.

Tudjuk egyáltalán, hogy mely társadalmi rétegek, foglalkozási csoportok, vállalkozói körök, ágazatok, szakmák, régiók, városok lesznek a csatlakozás várható nyertesei és vesztesei? Ne áltassuk magunkat: egy ilyen változásnak - akárcsak az 1989-ben elindult politikai és gazdasági rendszerváltozásnak - lesznek nyertesei és sajnos vesztesei is. Ugye nem gondolja senki sem komolyan, hogy azonos eséllyel indul az uniós csatlakozás felé a több nyelvet beszélő, friss diplomás közgazdász és az ötvenéves segédmunkás, az informatikai vállalkozás és a néhány holdas parasztgazdaság, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (az előbbinek például további külföldi tőkeberuházások, az utóbbinak a schengeni határ gondjai jutnak majd).

Csak remélhetjük, hogy az uniós csatlakozással a társadalom nem szakad ketté olyan élesen nyertesekre és vesztesekre, mint 1989 után, a gazdasági rendszerváltozás következtében. Talán ezúttal mindenki nyer a csatlakozáson - ki többet, ki kevesebbet. De csak remélhetjük, és nem tudjuk. Sőt, még megbízható előrejelzésünk sincs. A magyar tudományos élet és közgondolkodás egyik nagy tartozása, mondhatni, bűne, hogy erről a kérdésről eddig jószerével semmiféle kutatást, elemzést nem bocsátott vitára a szakmai és a társadalmi nyilvánosság elé. Miért tudják például Ausztriában - egyébként a szakszervezet megbízásából készült kutatás alapján -, hogy a csatlakozás után az ország keleti tartományaiban a kertészeti szakmában - a növekvő konkurencia miatt - a foglalkoztatottság négyszázalékos csökkenése várható? És miért nem tudjuk mi, hogy mire számíthatnak mondjuk a hazai fémmunkások? (Apropó: hol vannak a magyar szakszervezetek, miért nem adnak ilyen kutatási megbízásokat?)

Attól félünk, hogy ilyen információk birtokában csökkenne az uniós csatlakozás támogatottsága? Nem félni, hanem beszélni kellene. Beszélni - őszintén, többek között azért, hogy megelőzhető, illetve csökkenthető legyen a vesztesek vesztesége. A mai globális világban a gazdaság és a társadalom versenyképessége döntően a tanulásra, az innovációra való képességen nyugszik. Okosabbak, előrelátóbbak lehetnénk, mint voltunk az 1989-1990-es változások idején, és már most fel kellene készíteni a várható veszteseket a veszteség minimalizálására. Vagy mégsem vagyunk képesek a tanulásra?

Tudjuk egyáltalán, hogy milyen Európai Unióba lépünk be? Ez az Európai Unió ugyanis már régen nem az a szervezet, amelyhez az elmúlt évtizedekben a görögök vagy a portugálok csatlakoztak. Már nem csupán szabadkereskedelmi blokk, közös piac, hanem egyre mélyülő gazdasági integráció, közös pénzzel és közös gazdaságpolitikai alapelvekkel, célokkal és követelményekkel, amely éppen napjainkban alakul át a nemzetállamok érdekszövetségéből, uniójából valamiféle közös európai állammá. Lassan egy éve ülésezik Brüsszelben Valéry Giscard d'Estaing vezetésével az az alkotmányozó konvent, amely ezt a változást egy közös európai alkotmány megalkotásával próbálja elősegíteni. Ma még ugyan nem látni tisztán ennek az alkotmánynak a végleges kereteit, az azonban nyilvánvaló, hogy a tagállamok - amelyek már eddig is sokat panaszkodtak Brüsszel mindenbe beavatkozó túlhatalmára - most önállóságuk újabb darabjairól mondhatnak le a közös biztonság- és külpolitika javára.

Őszintén és világosan kellene tehát beszélni arról, hogy a nemzeti szuverenitásból konkrétan mit adunk majd fel a csatlakozás után. Félreértés ne essék, az unió jelenlegi tagállamai is - a németek éppúgy, mint a görögök vagy az írek - lemondanak önállóságuk bizonyos elemeiről Brüsszel javára, és teszik ezt jól felfogott érdekeiktől vezettetve. A csatlakozó kelet-közép-európai országok többsége azonban hosszú évtizedek után csak alig több mint tíz esztendeje kapta vissza függetlenségét, sőt van olyan ország is, amelynek önálló államisága még tíz esztendős sincs. Számukra a nemzeti önállóság csökkenése kicsit bonyolultabb kérdés, mint azok számára, akik már évtizedek óta tagjai az uniónak. Világos vitákban kellene elemezni, hogy a csatlakozással a nemzeti önállóság mely elemeiről mondunk le, és azt is, hogy mit kapunk ezért cserébe.

Tudjuk egyáltalán, mit nyerünk azzal, hogy a közösség részévé válunk? Brüsszelben a regionális és mezőgazdasági támogatások tárgyalása során éppen most józanítanak ki minket abból az álomból, hogy a csatlakozás után uniós pénzeső hull Magyarországra, és ezzel egy csapásra megoldhatjuk negyven esztendő minden elmaradt fejlesztését, a kórházaktól kezdve az autópályákon át az iskolákig. Jó lenne azonban világosan látni, hogy az uniós csatlakozás gazdasági haszna elsősorban nem az évente közel 300 milliárd forintnyi közösségi támogatásokban rejlik, hanem döntően abban, hogy a hazai gazdasági szereplők szabadon, kötöttségek nélkül és egyenrangú partnerként vehetnek majd részt az unió piacán. Osztrák közgazdászok - mindenekelőtt Fritz Breuss és Peter Havlik - már évekkel ezelőtt kiszámolták, hogy Magyarországon a csatlakozás utáni tíz esztendőben összesen több mint nyolcszázaléknyi gazdasági növekedési többlet várható, mint ha nem lenne az unió tagja. Ebből a tíz esztendő alatt várható nyolcszázaléknyi növekedéstöbbletből azonban csak két százalék származik az uniós támogatásokból, míg hatszázaléknyi többlet a szabad kereskedelemből és az egységes európai piacon való szabad versenyből fakad.

Az uniós csatlakozás következtében várható pótlólagos gazdasági növekedés tehát nem az unió ingyenes ajándéka, hanem olyan többlet, amit a hazai vállalkozók termelnek majd meg. Többek között ezért is fontos a magyar kis- és középvállalkozások megerősítése és versenyképességének javítása - mint tette ezt például a
Széchenyi-terv -, hogy a csatlakozás után valóban legyen olyan növekedéstöbblet, amely felgyorsíthatja Magyarország felzárkózását. (De hol vannak a magyar közgazdászok, miért osztrák tudósoktól tudjuk meg ezeket számokat?)

Jól tudjuk, félperiferikus országban élünk, amely évszázadok óta "kompországként" hánykódik Nyugat és Kelet között, és szeretne végre horgonyt vetni a Nyugat partjain. Ám mindez cseppet sem mentesít minket attól, hogy számszerűsítsük, milyen előnyökkel és milyen költségekkel jár az uniós csatlakozás. Nem mentesíti a szakértőket, kutatókat és a szélesebb közvéleményt attól, hogy csak a politikusok előre gyártott és pártérdekek szerint megfogalmazott érveit és szólamait hallhassuk, hanem a szakmai megfontolásokat és ismereteket is. Alapos kutatásokra, a széles publikum számára is érthető elemzésekre, tág szakmai vitákra van ma szükség, és nem engedhetjük át az uniós csatlakozás körüli vitát, a csatlakozás előnyeinek és hátrányainak az értelmezését csupán a politikusoknak.

Európába, de mindahányan! - mondta Csengey Dénes több mint tíz esztendővel ezelőtt. Ideje lenne már választ adnunk.

A szerző egyetemi tanár

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.