Exkluzív: amerikai kémet szorítottak ki az Orbán-adminisztrációból?

/ 2016.02.24., szerda 16:01 /
Exkluzív: amerikai kémet szorítottak ki az Orbán-adminisztrációból?

Előzetes letartóztatásban van két személy, aki a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak kémkedett Magyarországon. A Válasz.hu úgy tudja, egyikük Demján Sándor üzlettársa volt, másikuk pedig a fejlesztési tárca főosztályvezető-helyetteseként, majd 2015-ig a Magyar Nemzeti Kereskedőház stratégiai tanácsadójaként dolgozott.

Értesülés 1.: A Heti Válaszban 2013 végén azt írtuk: a magyar nemzetbiztonsági szervek nemrég „körberajzoltak” egy olyan amerikai gyökerű magánvállalkozást, amely pénzügyi forgalmi adatokat továbbíthatott az Egyesült Államokba.

Értesülés 2.: Az Átlátszó.hu most hétfői információja szerint az USA-nak, az IMF-nek és a Svájci Alapnak való kémkedéssel gyanúsítják a magyar hatóságok az amerikai bejegyzésű Arcade LLC tulajdonosát, Maxin Norbertet, és a cég magyarországi képviselőjét, B. Béla Szabolcsot.

A Válasz.hu úgy tudja: a fenti két értesülés ugyanazon személyi kört érinti. Maxin annak a – közvetve amerikai tulajdonban lévő – Polygon Informatikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.-nek volt a stratégiai igazgatója, amely 1990 óta foglalkozott banki kártyarendszerek, adatbiztonsági szisztémák és IBM-eszközök támogatásával Magyarországon. Miként arra egy, az újabb fejlemények fényében hitelesnek tűnő internetes levél is utal, 2013 májusában két nemzetstratégiai jelentőségű nagyvállalat, az OTP és a Mol már „dobta” a Polygont. A bank alighanem titkosszolgálati jelzések nyomán blokkolta Maxinék számláit, majd kért végrehajtást a cég ellen, az olajtársaság pedig szintén egy pillanat alatt kitiltotta a neki kártyaszolgáltatás-támogatást végző kft. munkatársait az épületeiből.

A Polygon beágyazottságáról annyit: a társaság partnere volt a K&H-nak, az MKB-nak, a CIB-nek és több más pénzintézetnek, továbbá 2006 legvégén közös érdekeltséget alapított a Demján Sándor-féle Euroinvesttel DAIS Információtechnológiai Zrt. néven – melynek Maxin Norbert lett a vezérigazgatója. (A cégvezető a hivatalos iratokban hol „Maxinként”, hol „Makszinként” szerepel.)

A Maxinnal együtt letartóztatott B. Béla Szabolcs a hivatalos életrajza szerint az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt, majd 2006-ig az Egyesült Államokban tanult és építette szakmai karrierjét (egyebek mellett a Világbank-csoportnál). Ezután a parlament gazdasági bizottsága mellett tanácsadóskodott, később pedig a Maxin-féle Arcade Kutatási és Fejlesztési Kft.-jét irányította. B. Béla Szabolcs a 2010-es kormányváltás után a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyetteseként működött, majd 2015-ig – miként a nyitóképünkön is látható névjegyén szerepel – a külgazdasági miniszter által felügyelt Magyar Nemzeti Kereskedőház üzleti stratégiai tanácsadójaként dolgozott.

Az Átlátszó.hu friss híre szerint különleges körülmények között zajlik a nyomozás Maxin és B. Béla Szabolcs ellen. Egyrészt az ügy iratai nincsenek titkosítva, mint az más hasonló esetekben szokásos. Maxin ügyvédje azt is érthetetlennek tartja, hogy egy ilyen súlyos bűncselekményben miért a Nemzeti Nyomozó Iroda műkincsvédelmi alosztálya végzi a nyomozást. „Igaz, hogy az ügyfelem gyűjtötte az értékes tárgyakat és könyveket, de a büntetőeljárás nem ezekkel kapcsolatban, hanem kémkedés gyanúja miatt zajlik” – nyilatkozta. Az ügyvéd azt is jelezte: „A gazdasági elitbe tartozott ügyfelem, aki többek között az IBM egyik főbeszállítója is volt, haditechnikával kapcsolatos tevékenységet is folytatott, ami miatt folyamatosan nemzetbiztonsági átvilágítás alatt állt.”

Maxin egyébként nemcsak gazdasági és poltitikai, hanem médiakapcsolatokat is épített. 2005-ben például a Ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport privatizációjának jogi ellehetetlenítésén dolgozott, s e minőségében – más lapok mellett – a Heti Válasznak is nyilatkozott.

Frissítés!

Cikkünk megjelenése után a Demján Csoport az alábbi közleményt juttatta el lapunkhoz:

„A hazai médiumok nagy terjedelemben számoltak be arról, hogy előzetes letartóztatásba került két férfi, akik a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kémkedtek Magyarországon. Az is megjelent hírként, hogy egyikük Demján Sándor üzlettársa volt.

A vállaltcsoporthoz tartozó Euroinvest Zrt. 2006-ban hozott létre közös vállalatot az IBM magyarországi disztribútorával, a Polygon Kft-vel – DAIS Információtechnológiai Zrt név alatt. A vállalat célja olyan szoftverek fejlesztése volt, amelyek segítettek volna a bevásárlóközpontok pénztárrendszereinek korszerűsítésében.

Mivel a DAIS Zrt. operatív managementje és vezérigazgatója – M. N. – elérhetetlenné vált, 2013-ban az Euroinvest részéről delegált vezetők lemondtak tisztségeikről. A DAIS Zrt. 2014-ben felszámolás alá került, amelyet azóta a felszámolóbiztos irányít. Az Euroinvest 2014. január18-án büntetőfeljelentést tett M. N. ellen.

 

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Bartók szellemében

A magyar zenetörténet egyik legnagyobb alakjának hatása ma is óriási, a CAFe Budapest programsorozata is az ő műveivel indul.

Rákositól Vajnáig mindenki, egy helyen!

Rákosi Mátyás meztelen kopasz nőként, Habony Árpád harcosan, Malevics stílusában, Andy Vajna a mélyszegénység mielőbbi felszámolásáért fohászkodva Semjén Zsolt műtermében, L. Simon László pedig mint kékszakállú herceg.

Ön Brüsszelnek vagy Budapestnek üzen majd vasárnap?

Orbán Viktor magasra emelte a tétet: a részvételen áll vagy bukik a népszavazás sikere. De miért vált megosztottá az ország, ha egyébként migránsügyben társadalmi konszenzus van? Rendhagyó kampányértékelés a csütörtöki Heti Válaszban.

Újabb kísérlet a Beatles feltámasztására

Bármennyire kultúrtörténeti jelenség volt is a Beatles, idővel elhalványult a máig koncertező nagy öregek – például a Rolling Stones – mellett. Az együttes „feltámasztására” tesz kísérletet egy Amerikában és Angliában most bemutatott koncert-dokumentumfilm. Részletek a friss Heti Válaszban.

„Esztétikai okokból nem vágunk ki fákat a Múzeumkertben!”

Bemutatásra érdemes kincsek porosodnak a raktárban – mondja a Magyar Nemzeti Múzeum új főigazgatója. Varga Benedek az intézmény soha nem látott mértékű bővítéséről, az alaptalan történelmi legendákról és arról, hány fát vágnak ki a Múzeumkert újjáépítése miatt. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Vajon miért hasznos mindenkinek az észak-koreai diktatúra?

Eddigi legnagyobb atomrobbantásával Észak-Korea összedöntheti azt a nagyhatalmi geopolitikai egyensúlyt, amely a sztálinista rendszer fenntartásában érdekelt. A világnak erre a kihívásra még nincs semmilyen válasza. Részletek a friss Heti Válaszban.

Mi áll a szinte semmiből készült nemzetközi filmsiker hátterében?

Az Ernelláék Farkaséknál Karlovy Vary-i sikere egy házaspár és egyben alkotópáros életének nagy pillanata. Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya a művészlétről, a függetlenség áráról, s arról, levetítenék-e a filmjüket Andy Vajna otthonában is. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.