Exkluzív: először válaszol az ügynökvádra a Jobbik volt kommunikációs vezetője

/ 2018.07.01., vasárnap 13:00 /
Exkluzív: először válaszol az ügynökvádra a Jobbik volt kommunikációs vezetője

Perelni fogok – reagál a vele kapcsolatban megfogalmazott ügynökvádra a Heti Válasznak Radnai László. A Jobbik volt kommunikációs vezetőjét az elmúlt hetekben nevezték a párt szétverőjének és Simicska Lajos küldött emberének is. Először vállalt interjút a vádak elhangzása óta.

Radnai László, a Jobbik kommunikációs igazgatójának neve a közelmúltig valószínűleg a „politikajunkie” közönségnek sem mondott sokat. Toroczkai László – az elnökségért folytatott versenyben alulmaradt, később a Jobbikból kizárt ásotthalmi polgármester – aztán a párt május 12-i kongresszusán, majd azt követően többször is Radnait, mint a vezérkart „a háttérből” irányító, „műanyag táblákra rajzolgató” marketingmenedzsert nevezte meg főbűnösként a vártnál rosszabb választási eredményért és a jobbikosok megosztottságáért. A kommunikációs vezetővel kapcsolatban június közepén a Ripost, majd nyomán tucatnyi lap írta meg, hogy terhelő anyagok lehetnek róla az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.

Radnai László a vádak elhangzása óta nem szólalt meg a sajtóban – mostanáig. A lapunknak adott exkluzív interjúban válaszol Toroczkai Lászlónak, cáfolja a személyével kapcsolatban belengetett ügynökvádat és elmondja, milyen kapcsolat fűzte korábban Habony Árpádhoz.

Néhány idézet a június 27-i digitális Heti Válaszban olvasható interjúból:

Az ügynökvádról: „Soha életemben nem dolgoztam sem a titkosszolgálatnak, sem a három per akárhányas csoportnak. […] A rágalmazóknak felelniük kell majd a bíróság előtt.”

Simicska Lajosról: „Marhaság megpróbálni úgy beállítani, mintha Simicska Lajos irányította volna a pártot. Nem így volt, tehát közöm sem lehetett ehhez.”

 

Toroczkai Lászlóról: „Azon kívül, hogy minden második elnökségin – legtöbbször késve – megjelent, leginkább meg sem szólalt; a választások közeledtéig, 2017 őszéig–decemberéig nem mutatta jelét, hogy érdekelnék az országos pártügyek.”

A jobbikos belső feszültségekről: „Már tavaly nyáron jeleztem a vezetésnek, hogy van öt olyan személy, aki folyamatosan kibeszél a Jobbikból, akinek az identitása az új jobbikos identitással nem fér össze.”

Hogyan épület fel és hol futott félre a Jobbik kampánystratégiája? Milyen körülmények között dolgozott a Radnai László a Fidesznek, és milyen benyomásai lettek Habony Árpádról? Hogyan magyarázza „impexes” múltját?

Az interjú a Heti Válasz június 27-i számában olvasható. A lap jelenleg csak a Digitalstand oldalán vásárolható meg.

 

 

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.