heti-valasz.hu/itthon/a-het-legjobb-kozeleti-coubjai-7-resz-128788

http://heti-valasz.hu/itthon/a-het-legjobb-kozeleti-coubjai-7-resz-128788

Exodus über Ungarn

/ 2004.08.19., csütörtök 08:24 /

Lapunk megjelenésének napján üljük az 1989. augusztus 19- én Sopronban tartott páneurópai piknik tizenötödik évfordulóját. A Heti Válasz ez alkalomból arra kérte Németh Miklóst, elevenítse fel, hogy a magyar kormány miként nyitotta meg az ország határait a keletnémet menekültek előtt. Az egykori miniszterelnök másfél évtized után a magyar sajtóban először tárja fel a döntés főbb részleteit, egyes bel- és külpolitikai vonatkozásait.

Fotó: Griechisch Tamás
Németh Miklós: Elképzelhető, hogy egy ekkora döntést nem a kormányfő, hanem a külügyminisztere hoz meg?

Ma úgy emlékszünk az augusztusi páneurópai piknikre, mint az eseményre, mely a kormánytól kikényszerítette a szeptember 10-i határnyitást.

Pedig, ma már elmondhatom, a döntés a piknik előtt megszületett az irodámban. Augusztus közepén aztán azon dolgoztunk, hogy nyélbe üssük a találkozót Helmut Kohl nyugatnémet kancellárral, amelyen megbeszélhetjük a részleteket. Az ugyanis csak elvi döntést igényelt, hogy az 1969-es magyar-NDK utasforgalmi megállapodást felfüggesztjük, és a hazánkból Nyugatra távozni próbáló keletnémet állampolgárokat nem adjuk át az NDK hatóságainak, hanem továbbengedjük. Ennek megvalósítása azonban - főként a nyugati fél számára - hosszas előkészületet igényelt.

A Heti Válasz 2003. június 13-i számában a határnyitásról szólva azt mondta: "Ne gondolja senki, hogy akkoriban egyszemélyes döntések születtek." Kik voltak jelen abban a bizonyos irodában?

A külügyminiszter, az igazságügyi minisztert helyettesítő államtitkár, a belügyminiszter s rajtuk kívül három tanácsadóm: Jenei György, Mohai László és Raft Miklós. Azért e tárcák vezetői, mert korábban őket utasítottam, hogy térképezzék fel a megoldási módozatokat. A Külügyminisztériumot a nemzetközi összefüggések elemzésével bíztam meg, Kulcsár Kálmántól a nemzetközi jogi lehetőségek ismertetését kértem, a belügyminiszter pedig a belpolitikai összefüggések feltárását végezte.

Fotó: MTI
1988-ban Nyers Rezsővel

Az MSZMP vezetésének nem is volt szava a kérdésben?

A pártnak ehhez a döntéshez nem sok köze volt. Az ügyet a kormány vitte. Egyedül az MSZMP akkori elnökét, Nyers Rezsőt avattam be a dologba - aki aztán majdnem elkotyogta terveinket egy Magyarországon járó nyugatnémet szociáldemokrata küldöttségnek.

Ezek szerint a vasfüggöny helyén civil szervezetek által rendezett piknik, melynek alkalmával több száz keletnémet menekült át Ausztriába, a kormány jóváhagyásával jött létre?

Olyannyira, hogy még arról is gondoskodtunk: a határőrségen függesszék fel a szolgálati szabályzat vonatkozó pontját, melynek értelmében határsértés esetén, végső esetben, tűzparancsot is lehetett vezényelni. Máskülönben aznap bajosan juthatott volna át több száz keletnémet menekült Ausztriába. Egyébként az egész folyamatot illetően a kormány nagyon is tudta, mit mikor cselekszik.

Fotó: MTI
2001-ben a német nagykövettől vette át kitüntetését

Mekkora szerepet játszott a döntésben, hogy akkorra romániai menekültek ezrei érkeztek az országba?

Szerves előzménye volt. Amikor 1988 novemberében miniszterelnöknek választottak, az egyik - miként az angol mondja - "forró krumpliként" a romániai menekültek ügyét kaptam a kezeim közé. Az év végére ezrek érkeztek Ceausescu önkénye elől Magyarországra. Táborokat kellett nyitni, miközben egyre több jelzés érkezett Bukarestből, hogy - a Varsói Szerződés tagállamainak egyezménye értelmében - toloncoljuk ki őket az országból. Ekkor is az igazságügyi minisztert kértem fel a jogi megoldás kidolgozására, ami alapján aztán meghozhattam a politikai döntést. Ennek megfelelően 1989 tavaszán csatlakoztunk az ENSZ menekültügyi konvenciójához és az azt kiegészítő New York-i protokollhoz - ahhoz az 1951-ben született nemzetközi megállapodáshoz, melyet Magyarország szovjet nyomásra nem írt alá. Az ENSZ égisze alatt immár nyugodtan mondhattuk: a konvenció felülírja az olyan regionális szervezetek megállapodásait, mint a Varsói Szerződés, így nem kötelességünk a hozzánk érkezőket kiszolgáltatni Bukarestnek.

Gondolom, a románok átláttak a szitán.

Nem is egyszer próbálták Magyarországot feljelenteni Moszkvánál - de akkor már más idők jártak. Emlékszem, hogy amikor 1989 nyarán a Varsói Szerződés csúcstalálkozóján a románok, a bolgárok és a csehek kikeltek a Magyarországon és Lengyelországban tapasztalható "elhajlások" ellen, Gorbacsov csak intett a szemével: ne vegyem fel a kesztyűt. Nem is lett baj, így Ceausescunak be kellett érnie a kétes értékű örömmel, hogy az úgymond baráti országok vezetői közül kizárólag én nem voltam neki "elvtárs". Ha velem beszélt, az "úr" megszólítást használta.

Ekkor már tudni lehetett, hogy ez precedenst teremthet a keletnémet ügy kezelésére is?

Tisztában voltunk vele, hogy a lépésnek beláthatatlan következményei lehetnek, de egyikünk sem tudta, hogy ekkora lavinát indítunk el. Én például - ismerve az NDK szinte katonailag szervezett államát - azt gondoltam, hogy a keletnémet hatóságok a döntésünk miatt bekeményítenek, és nem engedik polgáraikat Magyarországra. Figyelmeztettem is a hazai illetékeseket: 1989 nyarán attól kell tartani, hogy a kelet- és nyugatnémetek hagyományos balatoni rokontalálkozója elmarad, s ez vissza fogja vetni a turisztikai bevételeket. Persze gondoskodtunk róla, hogy az ENSZ-konvencióhoz való csatlakozás nyilvánosságot kapjon - az NDK-ban pedig, többek között a Magyarországon tanuló egyetemisták jóvoltából, futótűzként terjedt a hír. Ha a magyarok a romániai menekülteket nem toloncolják vissza, nekünk is lehet ott keresnivalónk - okoskodhattak a Kelet-Németországot elhagyni szándékozók.

Kivéve, ha Moszkva vétót emel - gondolhatták. S a kérdés ma is érvényes: meg lehetett ezt tenni a Szovjetunió nélkül?

Miként utaltam rá, akkor már más szelek fújtak. Amikor például miniszterelnöknek választottak, eskütételem napján kézhez kaptam a meghívót a "kötelező" moszkvai látogatásra. Akkor azonban már meg lehetett tenni, hogy - arra hivatkozva, hogy Magyarországnak nincs meg az 1989-es költségvetése - addig húzzam-halasszam a látogatást, míg első külföldi utam nem is a Szovjetunióba vezetett. Nyilván jelzésértékű volt Moszkva és a Nyugat számára is, hogy első határon túli tárgyalásomra Kismartonban, illetve Nagycenken, az osztrák kancellárral került sor. Franz Vranitzkyval egyébként a sajtónyilvánosság megkerülésével többször is találkoztam Bécsben. Ezeken az alkalmakon jeleztem, hogy 1989 elején a kormány úgy határozott: a következő évi költségvetésben nem biztosítja az elavult műszaki határzár felújításához szükséges összeget. A kancellár azt kérdezte: mit szól ehhez Moszkva, majd amikor megnyugtattam, hogy emiatt nem kell aggódnia, kijelentette: nagyobb együttműködésre lesz szükség a két ország között. Érthető volt az idegessége, hiszen ha mi lazábbra fogjuk a gyeplőt, akkor nekik kell felkészülniük a szigorúbb ellenőrzésre - a csempészet, a kábítószer-kereskedelem ugyanis, politikai enyhülés ide vagy oda, nem szűnik meg. A szigorítás pedig tetemes többletkiadással járt az osztrákoknak.

De miért okozott ekkora riadalmat a felújítás elmaradása? A szögesdrót kerítést 1989 tavaszán eltávolították ugyan, de arról nem volt szó, hogy felszámolják a műszaki határzárat.

Addigra a határ olyan rossz állapotba került, hogy szinte gyerekjáték volt kijátszani. Ráadásul az elavult műszaki zár téves riasztásokat okozott - elég volt, ha három szarvas vagy négy nyúl arra szaladgált, a jelzőrendszer működésbe lépett.

Eközben tárgyaltak a nyugatnémet vezetéssel is. Milyen körülmények között jött létre augusztus 25-én a találkozó Kohl kancellárral?

Mint említettem, augusztus közepén javában készítettük elő a találkozót, s már csak annak időpontja volt bizonytalan. Végül erre augusztus 25-én került sor. A magam részéről korábban szerettem volna, de a németek jelezték: ha ragaszkodom hozzá, hogy a magyar külügyminiszter is részt vegyen a megbeszélésen - s én fontosnak tartottam a tárcavezető jelenlétét, hiszen a koordinálást az ő minisztériuma végezte -, akkor várni kell néhány napot. Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter ugyanis épp akkor esett át egy infarktuson, s meg kellett várni, amíg némileg felépül.

Protokollszempontok miatt kellett Genschernek is jelen lenni a találkozón?

Részben. A másik, ennél is fontosabb szempont az volt, hogy mégiscsak egy koalíciós kormányról volt szó, melyben - a német szabad demokraták vezetőjeként - Genscher egyben alkancellár is volt.

Ez a találkozó olyan bizalmas volt, hogy a szokásokkal ellentétben nem két tolmács - egy innen, egy onnan - vett rajta részt, hanem az ön kérésére csak egy, akit a magyar fél delegált. Az elhangzottak mégis kiszivárogtak.

Mint utóbb kiderült, be volt mikrofonozva a helyiség, ahol beszélgettünk. Ezt onnan tudom, hogy amikor Kohl kancellár elküldte nekem 1996-ban megjelent könyvét, s abban felütöttem az Exodus über Ungarn című fejezetet, meglepve láttam, hogy abban a találkozón elhangzottak nagy része szó szerint szerepel. Én pedig ráismertem korábbi mondataimra - mivel akkor jegyzőkönyvet nem vezettünk, ez csak úgy lehetséges, hogy a tárgyalóteremben, tudtomon kívül, magnetofon működhetett. Egyébként ebből a könyvből tudtam meg, hogy Kohl a találkozónk után felhívta Gorbacsovot, és kérdezte, tájékoztattam-e őt a keletnémetek kiengedéséről. Mint a kancellár utóbb írja, attól félt, hogy nem ismétlődik- e meg az 1956-os megtorlás.

De vajon miért aggódott Kohl? Ebben az ügyben nem Magyarországnak volt vesztenivalója?

Kohl tisztában volt vele, hogy a szovjet csapatok még Magyarországon vannak, ezért körültekintően kell eljárni - a legkisebb malőr neki is belpolitikai gondokat okozhat. A könyv szerint a kérdés után a vonal végén csend volt, majd Gorbacsov így felelt: "A magyarok jó emberek." A szovjet vezető jóindulatáról egyébként magam is meggyőződhettem. Egyik tárgyalásunk alkalmával, amikor a levert forradalom szóba került, Gorbacsov rácsapott a szék karfájára, és azt mondta: "Amíg én ülök ebben a székben, addig nem lesz még egyszer ötvenhat!" Kohl óvatossága azért is indokolt volt, mert Európában többen tartottak Németország újraegyesítésétől. Hogy mást ne mondjak, Margaret Thatcher, a franciák vagy a hollandok - nagyhatalmi szempontok miatt, s mert még sajogtak a második világháborús sebek - nem lelkesedtek az ötletért. A feszültség maradandó voltát jelzi, hogy amikor később az egyesülést aggályosan kommentáló holland miniszterelnököt NATO-főtitkárnak jelölték, a németek - lám, milyen kicsinyes szempontok szerint is alakulhat a világpolitika - megvétózták a döntést.

A szovjet-magyar viszony azonban ekkor korántsem volt felhőtlen: felvetődött például, hogy Moszkva a különutas magyar politika megtorlásaként leállítja a gáz- és olajszállításokat.

Ez igaz, bár Gorbacsovtól és más felső politikai vezetőktől sohasem hallottam ilyen fenyegetést. Ezek a jelzések mindig a bürokráciából érkeztek, főleg amikor egyértelművé tettük: a kereskedelmi forgalomban a rubelben történő fizetés helyett át akarunk térni a dollárelszámolásra - világpiaci árakon. Az olaj- és gázcsapok elzárásának veszélye tehát valóban nem volt légből kapott - ezért amikor Kohl lakásán jártam, szóba hoztam a kérdést. Ő megígérte, hogy ha leáll az orosz szállítás, számíthatunk a segítségükre - e gesztus mögött persze gazdasági megfontolások is állhattak, hiszen a németeknek jól jött volna, ha értékesíteni tudják fölös szénkészleteiket.

Keletnémetek tízezrei lépték át 1989 szeptemberében a magyar-oszták határt

Talán Magyarország az ilyen híradások miatt is kapta meg a vádat a keletnémetektől: pénzért nyitottuk meg a határokat.

Mindenkinek, aki ezt a fejemhez vágta, azt mondtam: nem vagyunk olyanok, mint Románia, mely fejenként húszezer márkáért eladja az ország szász vagy Izraelnek a zsidó lakosságát. Ma is állítom, hogy ha akkor Bukaresthez hasonlóan cselekszünk - és higgye el, hazánkban is voltak, akik azt szorgalmazták, kérjük meg a határnyitás árát -, a magyarokat ma nem övezné ekkora megbecsülés Németországban. Sőt hogy az ellenszolgáltatás látszatát is elkerüljük, arra kértem Kohlt, halasszuk el az akkor előkészítés alatt álló nagyobb összegű német kölcsön folyósítását. Képzelje el, hogy vette volna ki magát, ha szeptember 10-én megnyitjuk a határt, egy hétre rá pedig aláírjuk a hitelmegállapodást - az Isten sem mossa le rólunk, hogy eladtuk a keletnémeteket. A szerződést így csak később, decemberben kötöttük meg, pedig már ősszel nagyon kellett volna a pénz.

Amit eddig elmondott, abból kiderül, hogy a határ megnyitásáról szóló döntés miként született meg. Ön szerint mi az oka, hogy a legtöbben mégsem önhöz, hanem Horn Gyulához kötik az eseményt?

Sohasem volt kenyerem a vita, hogy ki nyitotta meg a határt. Ezért engedje meg, hogy kérdésére kérdéssel válaszoljak. Ön szerint elképzelhető, hogy egy ekkora döntést nem a kormányfő, hanem a külügyminisztere hoz meg? Akiknek tudniuk kell az ügy hátterét, azok tisztában vannak azzal, hogy mi történt. Amikor pedig tizenöt év múlva lejár a korabeli iratok harmincéves titkosításának ideje, a közvélemény is tisztábban fog látni. Azt szoktam mondani: az én unokáimnak nem kell majd szégyellniük nagyapjukat.

Ha így van, akkor miért kapott Horn Gyula több kitüntetést a németektől? Hiszen ha valaki, akkor ők tudják, ki mit tett az ügyben.

A magyarázat egyszerű. Az első német állami kitüntetést 1990-ben nekem ajánlották fel, én azonban udvariasan visszautasítottam, mondván: hivatalban lévő miniszterelnök ne fogadjon el kitüntetést. Ekkor megkérdezték, bánnám-e, ha Horn Gyula kapná az elismerést. Mondtam: ha neki nincs ellene kifogása, én nem ellenzem. Ő pedig elfogadta.

De 1990 után már nem volt miniszterelnök. Miért csak 2001-ben kapta az első elismerést?

Azért, mert miután leköszöntem a kormányfői posztról, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnökeként dolgoztam, annak etikai kódexe szerint pedig - elkerülendő a befolyásolás látszatát is - a bank vezetői nem fogadhatnak el kitüntetést. Szerényen jelzem, hogy miután 2000-ben távoztam a banktól, hamarosan megtaláltak az elismeréssel: 2001- ben megkaptam a Német Szövetségi Köztársaság nagykeresztjét, idén tavasszal pedig, a határnyitás tizenötödik évfordulóján Stuttgartban egy német-magyar civil szervezet díját vehettem át. Szeptember 9-én aztán Kohl kancellárral nyitjuk meg az esemény emlékére rendezett kiállítást Berlinben. Egyszóval: bár idehaza másokat érdemeiknél talán nagyobb kultusz övez, a megfelelő helyeken jegyzik a nevemet.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Egy Fidesz-szavazó bírálhatja-e a kormányt? Itt a válasz!

A címbe foglalt kérdésről szólt a keresztény, konzervatív értelmiségieket tömörítő szervezetek Újra néven nevezzük című, áprilisban kiadott vitairata. Balog Zoltán volt miniszter és Bogárdi Szabó István református püspök minapi disputája szerint igen, de. Részletek a csütörtöki, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszban.

Apró szobrok Budapest utcáin: bemutatjuk az alkotót

A budapestiek legújabb kedves közösségi játéka a gerillaszobor-vadászat: nyitott szemmel kell járni a várost ahhoz, hogy az ember megtalálja a várra forduló irányzékú apró tankot, az öngyilkos mókust vagy éppen a Főkukacot. Kolodko Mihály – Mihajlo Kolodko – felvidéki szobrászművész alkotásai amilyen kicsik, olyan beszédesek. Részletek a digitális Heti Válaszban!

Tabudöntő vélemény: „Csak showműsor az észak-koreai leszerelés”

Észak-Koreában nem bízik, Kínában még kevésbé, ennek megfelelően a Donald Trump–Kim Dzsongun megállapodástól sem vár mélyreható változásokat. Szahasi Rjo Japán professzor Ázsia jövőjéről és Japánról mint lehetséges bevándorlóországról is beszélt a csütörtökön digitálisan megjelenő Heti Válasznak.

Egy kanál vízben: kitört a háború a kormány médiaholdudvarában

Megnyugvás helyett háborút hozott a Fidesz győzelme a médiaholdudvarban. Immár nem csak az ideológiai elhajlással vádolt – kormány által kinevezett – kulturális vezetőket sorozzák, de a „bajtársak” is hajba kapnak. A legfrissebb, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszból kiderül, hogy a 888.hu–Magyar Idők–pestisracok.hu tengelyen kialakult vita nemzedéki, ideológiai és pénzügyi természetű.

Durva mondat Merkelről: „Nem bírok már együtt dolgozni azzal a nővel”

Milyen lehet az a kormány, ahol a legkisebb koalíciós partner minisztere így beszélhet a kormányfőről? És nemcsak hogy így beszélhet, hanem ultimátumot is adhat neki. A csütörtökön megjelenő digitális Heti Válasz azt nézi meg, hogyan juthatott ilyen helyzetbe Németország és Angela Merkel.

Íme az internet egyik legsötétebb bugyra

Az internet egyik legsötétebb bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott kemény magja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel”-fórumok immár tömeggyilkosokat termelnek ki, és a férfiak rendszerszintű kudarca miatt egyre nagyobb az utánpótlásuk.