"Magyarpárti" tüntetést tartott a Jobbik Gyöngyöspatán

/ 2011.03.06., vasárnap 21:06 /

Demonstrációt tartott a Jobbik vasárnap a Heves megyei Gyöngyöspatán - rendőrségi becslés szerint mintegy ezer ember részvételével - arra hivatkozva, hogy a településen megszaporodtak a bűncselekmények. Vona Gábor, a Jobbik elnöke hangsúlyozta, hogy a tüntetés nem "cigányellenes", hanem "magyarpárti".

A demonstráció előtt már kedd óta járőrözött a községben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület. Vona Gábor a rendezvényen azt mondta: "mi békét és nyugalmat akarunk".

A sokasodó bűncselekmények és annak kapcsán, hogy a Fidesz azt ígérte, két hét alatt rendet tesz, úgy fogalmazott: "Ez így nem mehet tovább", és ha Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter vagy Hatala József országos rendőrfőkapitány "nem tudnak - nem két hét alatt, hanem egy év alatt - közbiztonságot teremteni, akkor mondjanak le!"

Ez a rendezvény segélykiáltás a magyar kormányhoz, hogy tegyen már végre valamit, mert így olyan, mint egy strucc, amelyik homokba dugja a fejét - mondta Vona Gábor. Arra is kitért: fenyegették már a helyi lakosokat, hogy bosszúállás lesz, ha majd elmennek a polgárőrök.
"Hát szeretném jelezni, hogy a haja szála se görbüljön itt senkinek, mert mi is visszajövünk. Ha kell, akkor kétszer, ha kell, háromszor ennyien" - mondta, és szavait a "nem hagyjuk, nem hagyjuk" skandálás kísérte.

Sneider Tamás, a Jobbik alelnöke a tüntetésen azt mondta: minden bűnözés elfogadhatatlan számukra, de "az etnikai bűnözés" kiváltképp.

Mert az elkövetők "etnikai homogenitása" és az áldozatok "nemzetiségi homogenitása" "polgárháborús állapotokat, pogromokat idézhet elő az országunkban, és mi nem ezt szeretnénk" - tette hozzá.

Kitért rá, hogy "akármennyire próbálja tagadni a kormányzat, rendkívüli mértékben növekedett a bűnözés Magyarországon", az erőszakos cselekményeké például egy év alatt 35,5 százalékkal nőtt.

Az alelnök úgy zárta beszédét: "legyetek hát bátor férfiak, védjétek az otthonaitokat, a földjeiteket, a szeretteiteket!"

A demonstráción részt vett ifj. Hegedűs Loránt református lelkész is. A mintegy ezres tömegben a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület - tájékoztatásuk szerint - 150 tagja vonult fel, a rendezvényt az MTI nem hivatalos értesülése szerint kétszáz rendőr biztosította.

A demonstráció után a résztvevők fáklyákkal járták be azokat az utcákat, ahol a felvonulók szerint romák laknak. Az egyik háznál ott volt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat volt vezetője is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.