"Ez a rohadék Hagyó" - Már korábban sejtették a botrányt

/ 2010.11.15., hétfő 10:17 /

Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, a maffiabűntettekkel vádolt volt VII. kerületi MSZP-s polgármester, hogy lehallgatják - közölte a birtokába került nyomozati anyagokra hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet.

"Két évvel ezelőtti - titkos adatszerzés során keletkezett, mára nyílttá tett - telefonbeszélgetései szó szerinti leiratai szerint a Gyurcsány-korszakban is nagypolitikai ambíciókat, de legalább főpolgármesteri terveket dédelgető Hunvald utalt az akkor már érlelődő BKV-s botrányra" - írta a lap.

Feltételezve, hogy a szocialista párton belülről eredhet a lehallgatása, 2008. május 7-én jogi tanácsadójával egyebek mellett azt közölte Hunvald: "Van egy információm, hogy ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni, mert őnála borul össze minden a fővárosban, és nem akarja, hogy legyen bárki, aki erősebb PR-ban, vagy bármi nála".

SZDSZ-es társa, Gál György, akivel gyakran beszélt, az egyik alkalommal, júniusban konkrétan figyelmeztette: "Lövési van, de nagyon!... Kéne beszélgetned a nagy, a nagyfőnökkel, ilyen négyszemköztin".

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.