valasz.hu/itthon/megsem-tiltottak-ki-a-belvarosbol-a-segwayeket-ez-tortent-valojaban-129222

http://valasz.hu/itthon/megsem-tiltottak-ki-a-belvarosbol-a-segwayeket-ez-tortent-valojaban-129222

Ezért kapott Bayer Zsolt lovagkeresztet

/ 2016.08.22., hétfő 08:00 /
Ezért kapott Bayer Zsolt lovagkeresztet

Meglehetős vihart kavart, hogy Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap publicistája a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehetett át. A meglehetős vihar azt jelenti, hogy eddig nyolc korábbi kitüntetett jelezte: visszaküldi állami elismerését a köztársasági elnöknek.

A visszaküldők:

Erdélyi Ágnes filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, az ELTE professzora, Tóth Bálint matematikus professzor, Rózsa Péter újságíró, Péter Vladimir ötvös- és szobrászművész, Polgár András üzletember, Krausz Tamás történész, valamint Kaltenbach Jenő, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok volt országgyűlési biztosa és Kenyeres István biotudós döntött úgy, hogy a továbbiakban nem kíván szerepelni az állami kitüntetettek listáján.

A Miniszterelnökség indoklása szerint

„A Gulágokban elpusztultak emlékét őrző közösség indítványozása alapján, Bayer Zsolt, számos nemzeti ügy feltárása, illetve képviselete terén, különösen a GULAG rabtelepein fogvatartottak sorsának és az erdélyi magyarság életének hiteles és méltó bemutatása tekintetében végzett újságírói tevékenysége elismeréseként kapta megérdemelten a Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetését.”

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából átadott állami elismerések teljes listáját itt olvashatja.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.