Ezzel a béna számlával szúrja ki az Uber az utasok szemét

/ 2016.02.04., csütörtök 18:32 /
Ezzel a béna számlával szúrja ki az Uber az utasok szemét

Másfél évvel az Uber budapesti rajtja után megszülettek az első Uber által killított áfás számlák. Jobb későn mint soha, mondhatnánk, de úgy tűnik, hogy a szabályos bizonylatra még várni kell. A Népszabadság áttanulmányozta az okostelefonos fuvarközvetítőtől kapott számlát, és több hiányosságot is azonosított benne. Hiányzott róla például a vevő címe, a szolgáltatás megnevezésére szolgáló rovatba pedig csak annyit írtak: „Díj”. A lap elküldött néhány számlát a NAV-nak, hogy szabályos-e a bizonylat, választ eddig nem kaptak.

A szolgáltatás megnevezésével alighanem azért ilyen szemérmes a társaság, mert a NAV tájékoztatása szerint az Uber-sofőrök szállítási szolgáltatást nyújtanak, amihez bizonyos hatósági engedélyekre van szükség, s vállalkozásuknak meg kell jelölniük etevékenységet. Az Uber amúgy nem ellenőrzi, hogy a szerződő sofőrök megfelelnek-e ennek a követelménynek, de legalább azt már előírja, hogy az újonnan belépő partnereknek adószámmal kell rendelkezniük. A napokban ellenőrzött sofőrök kétharmadánál ez hiányzott.

Az Uber nyaka körül más téren is szorul a hurok: a napokban nagy összegű költségvetési csalás miatt feljelentés érkezett a főügyészséghez a társasággal kapcsolatban. A Fővárosi Főügyészség csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a feljelentés-kiegészítést rendeltek el az ügyben, az V. és XIII. kerületi ügyészség a NAV-ot bízta meg ennek kidolgozásával.

Rosta

Élő Anita

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Ez valódi meglepetés volt Orbán Viktortól

A külföldön rendszerint provinciális nacionalistának beállított Orbán Viktor meglepően föderalista megoldásokra tett javaslatot. Amint a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, a kormányfő európai hadsereget és visegrádi parlamenti közgyűlést szeretne.

Teljesülhet Makovecz vágya? Terv a Citadella és a Szabadság-szobor lebontására

Nem a nemzeti panteont a Gellért-hegy tetejére álmodó, 2011-ben elhunyt Makovecz Ime építész a Citadella ősellensége. Amint a csütörtöki Heti Válaszból kiderül, egyetlen olyan helyszíne nincsen Magyarországnak, amelynek átalakítására, hasznosítására annyi ötlet, javaslat és konkrét terv született volna az elmúlt kétszáz évben, mint erre a területre.

Juliette Binoche a Jameson Cinefesten

Az Oscar-díjas színésznő, Juliette Binoche lesz a Jameson CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál megnyitójának sztárja: Magyarország nemzetközi filmfesztiválja az Arany Oroszlán-díjas remekmű, a Kék vetítésével kezdődik szeptember 9-én. Binoche különdíjat kap a fesztiválon és megemlékezik a film rendezőjéről, Krzysztof Kieslowskriól, a modern filmművészet egyik legjelentősebb alakjáról, aki éppen húsz éve hunyt el.

Deutsch Tamás: elkészült a Digitális Oktatási Stratégia

„Remélem, hogy a Digitális Oktatási Stratégia végrehajtásával az előttünk álló években látható, kézzel fogható módon elkezdődik és a 2020-at követő egy-két évben befejeződik a teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakítása” – mondta tegnap Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.