Fabiny Tamás: Nem elég az igét hirdetni, ragozni is tudni kell

/ 2017.10.31., kedd 10:00 /

A lutheri 95 tézis wittenbergi kifüggesztésének, azaz a reformáció kezdetének 500. évfordulójáról ma országszerte megemlékeznek, a legnagyobb esemény – egyházi vezetőkkel, miniszterelnökkel – a Papp László Arénában kezdődik 10 órától.

Az ünnep alkalmából adott interjút a Magyar Hírlapnak Fabiny Tamás. Íme, öt erős mondat a mindig karakánul fogalmazó evangélikus püspöktől:

„A korábbi százas évfordulók antikatolikus jellege után most, az ötszázadikon jutottunk el oda, hogy már nem a katolikusok ellen, hanem velük együtt tudunk emlékezni. (…) Megtörtént az ökumené reformációja, mert már közösen tudunk tanúságot tenni a megváltó Jézus Krisztusról. Az ökumené természetesen nem jelenti azt, hogy feladnánk protestáns identitásunkat.”

„Több az, ami összeköt, mint ami elválaszt. Csupán néhány igazán markáns különbség van a katolikusok és a protestánsok között, ilyen az úrvacsoratan, a szentségek, továbbá az egyház és a papság értelmezése. A különbségekről nyíltan kell beszélni és beszélgetni, de úgy, hogy megpróbáljuk megérteni és elfogadni a másikat, hogy ő is ugyanabban a Szentháromság Istenben hisz, mint én, csak ezt a hitet nem ugyanazon a módon valljuk meg és gyakoroljuk.”

„Nekünk minden év minden napján minden lehetséges alkalommal, módon és eszközzel hirdetnünk kell nem az ötszáz, hanem a kétezer éves üzenetet, Isten igéjét. Azt, hogy egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül a Szentírás alapján, egyedül Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által üdvözülhetünk. De nem elég az igét hirdetni, ragozni is tudni kell.”

„Az európai egyházak elöregedése és jóllakottsága, kényelmessége, sokszor lustasága eleinte csak a nyugatiakat jellemezte, de időnként és helyenként már nálunk is tapasztalható.”

„Ötszáz évvel ezelőtt a Török Birodalom európai terjeszkedését mohamedán veszélyként értelmezte Luther, és prédikációiban Isten büntetése eszközének nevezte, ezért keresztény honfitársait önkritikára, bűnbánatra, megtérésre intette és buzdította. Ma sem elég, ha csak sóhajtozunk a migráció és az iszlám terrorizmus veszélyei miatt, és képmutatóan siratjuk a keresztény Európát, hanem éljük meg sokkal markánsabban, bátrabban, hitvallásosabban a kereszténységünket, és akkor esélyünk van arra, hogy nem fognak bennünket elnyomni a más vallású, identitású bevándorlók.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.