Feldmár-botrány – mit lép a pszichológus szakma?

/ 2016.02.18., csütörtök 10:31 /
Feldmár-botrány – mit lép a pszichológus szakma?

A kóklerektől akarja megkülönböztetni magát a szakma a Magyar Pszichológus Kamaráról készülő törvénnyel, mely hozzásegíthet ahhoz is, hogy a klienseket megvédjék a testieknél is veszélyesebb lelki sérülésektől. A kérdésre Bagdy Emőke karácsonyi Heti Válasz-interjúja mellett ráirányította a figyelmet a Feldmár Intézettel összefüggésbe hozható öngyilkosság is. Részletes háttér a friss lapszámunkban.

A szabályozatlan „segítő” szolgáltatások megszaporodása hívta életre azt az igényt, hogy a pszichológusok kamarába tömörüljenek, s most a jelek szerint a törvénytervezettel célegyenesbe is értek. „Ijesztő méreteket ölt a szakképzetlen álpszichológusok tevékenysége, és az ennek nyomán kialakuló társadalmi és egyéni bajok, betegségek, szélsőséges esetben tragédiák” – mondja Császár-Nagy Noémi.

A Magyar Pszichológus Kamara megszületésével „még megmarad a lehetőség a kuruzslásra és az alternatív gyógymódok szolgáltatására, illetve igénybevételére, a kliens számára azonban a különbség nyilvánvaló lehet, s döntését ennek alapján hozhatja meg – mondja a Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke. – Jelenleg erre esélye sincs, hiszen számtalan esetben kideríthetetlen, hogy a terápiát ki hirdeti: orvos, pszichológus, segítő szakember, természetgyógyász vagy önjelölt látnok.”

 

 

 

Részletes háttér a Heti Válasz február 18-i számában, mely elektronikus formában a Digitalstandon is megvásárolható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Kölcsey reggelijétől a mondatszálazóig

Ha szeretné tudni, mit reggelizett Kölcsey Ferenc, ha érdekli, hogy 1956 milyen hatással volt az itthoni és az erdélyi írók életére, vagy szeretné tisztázni, hogy hány nyelvre is fordították le a Himnuszt, akkor vasárnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban a helye.

A Fidesz tanácsadója elmondta, miért kell kidobni Soros civiljeit

Egy jogállamban miért nem lehet eltakarítani Soros György „álciviljeit” az országból? És miért van nagyon is létjogosultsága a körmükre nézni? Kis magyar egyrészt-másrészt izraeli példával, amerikai tanácsadóval a csütörtöki Heti Válaszban.

Öt ok, amiért egyedülálló Donald Trump beiktatása

A „történelmi” jelzővel soha nem fukarkodnak az Egyesült Államokban. De a csütörtöki-pénteki ünnepségsorozat, amelynek keretében az ország 45. elnökét, a 70 éves Donald J. Trumpot elnökké iktatják, valóban sok tekintetben egyedülálló.

Ókovács Szilveszter: „Klassz, hogy egyáltalán feljöttünk a víz fölé”

„Én nem tudom másképp vezetni az Operát, csak úgy, ahogy eddig tettem” – mondja Ókovács Szilveszter. Az Opera főigazgatóját a nyakára küldött pénzügyi biztosról, az elmaradt év végi jutalomról, a megcsúszott Műhelyház-beruházásról, és arról is kérdeztük, hogy folytatná-e az intézmény élén a munkát. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Újabb tüntetés jön: most egy másik Orbán a célkeresztben

Az újabb kormányzati támogatás hallatán ismét fellángolt a vita az Orbán János Dénes költő által gründolt Kárpád-medencei Tehetséggondozó Kft. körül. Az írók petíciót fogalmaztak, és január 22-re tüntetést szerveznek az íróakadémia székhelye elé. Háttér a friss Heti Válaszban.

Obamáék új projektje: máris meg akarják dönteni Trumpot

Az orosz hackertámadások árnyékában készült beiktatására Donald Trump. Minden idők legkülönösebb elnökváltása előtt állunk – de miként törhet borsot utódjának orra alá Barack Obama? Részletek a friss Heti Válaszban.