Felekezeti alapon listáz a HVG

B. B. / 2012.12.06., csütörtök 13:57 /
Felekezeti alapon listáz a HVG

Katolikus és református kórusvezetőkről és más keresztény közösségek tagjairól készített listát a HVG. A hetilap aktuális számában többek között a „nyilvános felekezeti kötődéssel” rendelkező tankerületi igazgatók lajstromával kívánja igazolni címlapsztorija fő állítását, mely szerint túlzott állami befolyás és ideológiai nyomás válhat uralkodóvá az oktatásban.

Lista az aktuális HVG-ben

Donkó József, a sárospataki református gyülekezet énekléssel is foglalkozó tagja; Törökné Novadovszki Nelli, a kunszentmiklósi Szász Károly Református Kórus tagja; Verebélyi Ákos, a szobi evangélikus énekkar tagja; Fodor István, a szombathelyi Kálvária-templom Közössége tagja – többek között ők szerepelnek a december 6-án utcára került HVG listáján. Az összesen 15, felekezeti szempontok alapján számba vett tankerületi igazgatót tartalmazó összeállítás az Unokáink is bánni fogják című cikk illusztrációjaként annak bizonyítására szolgál, hogy az új tanfelügyeleti rendszeren keresztül a kormányzat ideológiai és politikai nyomás alá kívánja helyezni a pedagógusokat.

Az összesen 198 tankerületi igazgató közül a lap munkatársai internetes keresések segítségével válogatták ki a vallási kötődésüket nyilvánosan is vállaló köztisztviselőket. A 15 találatból 11 köthető valamilyen felekezeti oktatási intézményhez; az ő szerepeltetésük akár releváns is lehet egy oktatáspolitikai kérdéseket taglaló cikk mellett, ám a HVG-cikk semmilyen magyarázatot nem ad arra, hogy a fennmaradó négy személy tisztán felekezeti alapú felsorolása milyen alappal került oda.

A hetilap – közvetlenül a tárgyalt névsor mellett – közöl egy másik listát is, melyen a fideszes és KDNP-s pártkötődéssel rendelkező igazgatókat lajstromozza; összesen 17 embert.

A HVG cikkének központi állítása szerint félő, hogy az egyelőre a „káosz által uralt” rendszer nem felel majd meg a „világnézetileg semleges oktatás” kritériumának. A témában egyébként név szerint egyetlen szakértőt, Sáska Gézát szólaltatták meg a lap hasábjain. Sáska sok egyéb szakértői munkája mellett az első SZDSZ-program, a Kék könyv társszerzője volt, majd a Demszky-érában a Fővárosi Oktatási Bizottságnál töltött be vezető pozíciót.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.