valasz.hu/itthon/minden-szinvonalat-alulmul-palinkas-jozsef-a-kormanymedia-tamadasarol-129173

http://valasz.hu/itthon/minden-szinvonalat-alulmul-palinkas-jozsef-a-kormanymedia-tamadasarol-129173

Gyurcsány bekeményít: a Jobbik antiszemita és náci!

/ 2009.04.28., kedd 12:04 /

Gyurcsány Ferenc elolvasta a Felolvasó című regényt, megnézte az abból készült filmet, majd megállapította, hogy a Jobbik náci, antiszemita párt. A volt miniszterelnök szerint szégyen és abszurd, hogy sokan úgy tesznek, mintha a Jobbik működése alkotmányos lenne.

Pár hónapja kezembe került egy könyv. Hogy hogyan és miért, az önmagában is érdekes, de most nem fontos. Vékonyka regény, a címe: A felolvasó. Bernhard Schlink könyvét 1995-ben adták ki Németországban, gyorsan nemzetközi bestseller lett, mára mintegy negyven nyelvre, köztük magyarra is lefordították. A regény nem szokványos holokauszt történet - kezdi mai blogbejegyzését Gyurcsány Ferenc, majd röviden ismerteti a regény történetét. Elárulja azt is, hogy tegnap a feleségével kettesben megnézte a Felolvasóból készült mozifilmet.

A leköszönt kormányfő szerint mindez azért érdekes, mert „ha hajlandóak lennénk tisztességesen szembenézni a regény által is feltett kérdésekre, akkor talán nem tűnnénk ilyen pipogyának a Jobbik ügyében sem".

Itt van egy náci karakterű, antiszemita szövegeket mondó párt, egyszerűbben náci, antiszemita párt, és mi (na nem személyesen, hanem a magyar alkotmányos intézmények, de tegyem hozzá, a magyar nyilvánosság és közélet nagyobbik fele is) úgy teszünk, mintha ez beférne a magyar alkotmányosság keretei közé - szögezi le Gyurcsány, hozzátéve: „Ez abszurd és szégyen. A mi közös szégyenünk, erőtlenségünk bizonyítéka, a magyar demokrácia sebezhetőségének, gyengeségének kiáltó példája."

Az, hogy ez megtörténhet, sokak bűne és szégyene. Az előbbiben nem, az utóbbiban magam is osztozom: nem vagyunk még elég erősek, magyar demokraták! - zárja naplóbejegyzését az exkormányfő.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.