Ha nem tudta volna: az Oscar-díjas magyar kisfilm Orbánról szól

/ 2017.03.02., csütörtök 14:09 /

Deák Kristóf Oscar-díja után az országban mindenki felfedezte magában a mélyen szunnyadó műítészt, és egymás után születnek a Mindenki dramaturgiáját, társadalmi, sőt politikai mondanivalóját taglaló észrevételek, kritikák. Eddig sem gondoltuk, hogy egy filmről csak egyfélét szabad mondani, és azt sem tartottuk, hogy az Amerikai Filmakadémia elismerése olyasféle kóserpecsét, ami után csak jót szabad írni egy moziról. Ezzel együtt kifejezetten szórakoztató – de legfőképp: tünetértékű – szembesülni azzal, hogy eltérő politikai, világnézeti felfogásunk, kulturális beidegződéseink miatt mennyire mást és mást látunk bele ugyanabba az alkotásba. Az alábbiakban összeszedtünk tíz jellemző véleményt.

Anarki, 444.hu:

„Az alapötlet: mihez kezd a kórusvezető énektanárnő azokkal a gyerekekkel, akik szerinte nem tudnak énekelni? A bonyadalom: hogyan reagálnak a gyerekek, úgy is mint kórustagok, és főleg mint közösség, a tanárnő módszerére? (…) Ezt a dilemmát rest kifejteni a forgatókönyv, és ezt a restséget hivatott pótolni az, hogy majd csavarunk egyet a végén, és a poéntól összeáll az egész. Rossz hír: nem áll össze semmi, mert nincs miből. (…) A konfliktus középpontjában álló énektanárnőről még annyi sem derül ki, hogy most akkor ő gonosz, vagy csak paraszt, vagy talán csak a végletekig teljesítményorientált, illetve egyszerűen szakmailag inkompetens, aki rossz módszerekhez nyúl – esetleg ahhoz is hülye, hogy meg tudja különböztetni a dalos pacsirtát a károgó varjútól. Mint ahogy az sem derül ki, hogy a mindvégig tátogásra ítélt gyerekek a végére csodával határos módon mégis megtanultak énekelni, vagy a záró bodzavirág alatt is tátogtak tovább.”

Bartus László, Amerikai Népszava:

„Nevezhetnénk groteszknek is, hogy Oscar-díjat nyert egy olyan magyar rövidfilm, amely az ellenállásról szól. Annak a népnek a filmje nyerte az Oscart, amely cseppet sem áll ellen. Még a diktátor is megdicsérte a filmet és megdicsérte a díjat. »Wow« – mondta. (...) A magyaroknak olyan film sikerének kellene örülniük, amely olyan jellemeket mutat be, olyan magatartást emel fel, amilyenre ők képtelenek. (…) Mi eladjuk magunkat. Mi nem állunk ki se magunkért, se egymásért. Velünk bármit meg lehet csinálni. Mindenre van kifogásunk és magyarázatunk. Mi eltűrjük a diktatúrát, nem is nevezzük annak.”

Balavány György, hvg.hu:

„Lehetett volna ez a film jó is akár, kicsit több munkával. Ha mondjuk, vívódnunk kéne kicsit, és a sztoriba helyezkedve vitatkozhatnánk, hogy kinek is van igaza. Erika néninek? Hiszen ő a legjobbat akarta kihozni a csapatból. Baj ez? Vajon miért szólal meg tökéletes kórus a film végén, amikor mindenki énekel? (…) Egy középszerű filmnek Oscar-díjat adni kifejezetten káros. Főleg, ha az alkotó kezdő. Azt kellene mondani egy ilyen filmre, hogy rendben van, kedves Deák Kristóf, szép munka, lehet belőled igazi filmes, csak gyúrjál még, hajrá! Nem pedig kezébe nyomni az aranyszobrot. Mert ez pontosan olyan, mint a díjnyertes kórusba beállítani valakit, akinek nem elég jó még a hangja.”

Gera Márton, Magyar Narancs:

„A rendező képes a pillantásokban is megmutatni a feszültséget; ahogy az egyik gyerek a másikra néz, abban egyszerre jelenik meg szeretet és irigység. Mindenki szem a láncban. (…) Persze mindnyájunknak volt egy Erika nénije. Mondjuk, a mi Erika nénink aligha volt olyan magnetikus, mint Szamosi Zsófia, aki ha azt mondja, hogy »az élet igazságtalan, gyerekek«, nos, akkor kedvünk támad – akár a zsöllyéből is – azonnal elküldeni a fenébe. Szerencsére elküldik helyettünk a lányok (Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya szép alakításában) a meseszerű, mégis katartikus befejezésben, ami szembefordulva saját előzményeivel arról beszél, hogy van igazság.”

Kertész Botond, Kötőszó – evangélikus közéleti blog:

„Nem tudok önfeledten együtt dúdolni a gyerekekkel. Erika nénit olyan módon semmisítették meg, alázták porig, tették egy életre lehetetlenné, amit semmi nem indokolhat. A szabadság és szolidaritás nevében elkövetett durva kirekesztés és megalázás sajnos nemcsak ebből a filmből ismert – a másként gondolkodók virtuális lincselése napi rutin nyugati társadalmainkban. Elszomorít, ha tényleg itt tartunk, ha Erika néninek a szabadság és szolidaritás nevében nem elég megbűnhődnie, el is kell pusztulnia.”

Bakó Bea, Mandiner:

„A kilencvenes években játszódó történet ezen kétfajta ellentétes értelmezése most, 2017-ben fájdalmasan rámutat arra, hogy mennyire a (poszt)szocializmusban élünk még mindig, és arra is, hogy ilyen hozzáállással nehéz lesz felzárkóznunk »A Nyugathoz«. Hiszen a pro-Erika néni tábor eszerint gyakorlatilag teljesen rendben lévőnek találja, hogy a teljesítő kevesek vigyék el a hátukon a többi nem teljesítőket. Ez színtiszta kommunizmus: te csak tátikázz, majd eltart az állam más balekok munkájából. Ugyanennyire hamis viszont a kontra-Erika néni érvelés is, ami leginkább a progresszív kortárs liberalizmus safe space-irányzatát juttatja eszünkbe: mindenki abban tehetséges, amiben úgy érzi, és ha elmondod neki, hogy nem úgy van, azzal beletrappolsz a lelki világába és verbális agressziót (vagy mit) követsz el.”

Puzsér Róbert, Facebook:

„Kedves és erős film az Oscar-díjas Mindenki. Benne van valamennyi keserű tapasztalatunk a velejéig romlott, és a romlást nemzedékről nemzedékre terjesztő magyar iskolarendszerről, benne van minden nyomasztó élményünk erről a sikert elvtelenül hajszoló, nyomorult társadalomról. (…) A film katartikusnak szánt zárójelenete mégis hamis. A hazai iskolarendszerben nevelkedtem, és tanúsíthatom: soha nem lázadtunk fel a hazugság, az elnyomás, a morál nélküli autoritás elnyomó erői ellen.”

Songoro Fatime, Facebook:

„Számomra elveszítette az értelmét, hogy ezt a filmet ezzel a címmel leforgatták. A végén megkérték a gyerekszínészt, hogy »tátikázzon«. Nekem egyértelmű, hogy nem az ő énekhangját hallottam. A végén egy tökéletesített kórust hallunk, pedig a történet szerint egy félig hamiskásat kellene. Ráadásul nem tudjuk a nevét annak a kislánynak, aki a hangdublőr volt. Őt is megilleti a siker. Az, hogy »Mindenki« énekeljen, számomra azt jelenti, hogy elfogadjuk egymást olyannak amilyen. Lehetett volna jó film, ha a rendező elfogadja a színész hangját, és egy természetesen éneklő, felszabadult gyerekkórust hallunk befejezésként, nem egy (szétplasztikázott) jó kórust. Pont ugyanannyira volt jó szándékú és álszent a rendező és az ehhez asszisztáló stáb, mint a filmben szereplő tanárnő. Nyerni akartak... Hát nyertek.”

Balogh Gábor, Alfahír,hu:

„Amiért azonban valóban érdemes volt elkészíteni ezt a filmet, és amiért iszonyú király dolog, hogy ezt most milliók láthatják világszerte, az a befejezés. Mert itt már nem csak arról van szó, hogy mi az igazság és a nem igazság. Hanem, hogy mi az igazságos. Hogy elengedhetjük-e a gyengébbek, a szerencsétlenebbek a „nem olyan jók” kezét, hogy az erősebbek, a szerencsések, az »olyan jók« előrébb juthassanak? (…) Rengeteget beszélünk szociális igazságról, hazáról, nemzetről – és közben elfeledkezünk arról, hogy csak olyan igazság, csak olyan haza, és csak olyan nemzet létezhet, amelybe mindenki beletartozik. A csak erősek igazsága nem igazság, legfeljebb rezsim, a csak szerencsések hazája nem haza, legfeljebb ország.”

Tibi atya:

„Több felől érte negatív kritika a Mindenki c. Oscar-díjas magyar rövidfilmet. Puzsér Róbert szerint a kiváló ábrázolás mellett hamis az üzenete, míg a 444 kritikusa szerint sematikusak, lustán kidolgozottak, és egyetlen tulajdonság mentén értelmezhetőek a karakterek, ráadásul a film maníros, elnagyolt és túl didaktikus. (…) Mindamellett, hogy mindkét kritika jogos (a lustaság vádját leszámítva), szerintem egyik sem róható fel a filmnek hibaként. (…) ez egy tanmese, aminek nem kell megfelelnie a fent számon kért követelményeknek. Kit érdekel, hogy a farkast kiáltó juhász azért kiabált-e farkast, mert figyelemhiányban szenved? Foglalkozik bárki azzal, hogy a tékozló fiú apja milyen karakterfejlődésen ment keresztül? Szerintem nem. A tanmese szereplőinek nincs több feladatuk, mint betölteni a történetben az üzenet szempontjából releváns funkciójukat. Csak annyit kell megmutatni belőlük, amennyi ahhoz szükséges, hogy a mondanivalót elénk tárják. A Mindenki azért zseniális film, mert a magyar valóság legfontosabb erkölcsi üzenetét hordozza: a kollektíva bajtársias szolidaritásából méltóság és magasztos erő szabadul fel, ami értékesebb, mint a piszkos kompromisszumok árán vásárolt siker.”

A Heti Válasz filmkritikusa, Lukácsy György egyébként ezt gondolja a filmről:

„Egy novellányi történetnél mindig a mértéktartás a legfontosabb: mennyi öncélúság, sallang és stiláris kitérő rakódik rá az elmondani kívánt történetre. Itt szinte semmi. Ugyanakkor hiába nincs rajta felesleg, mégis filmszerű élményt kapunk, mert a hangulatát, báját nem lehet szavakkal összefoglalni.

A Mindenki nem rejtvény, amelyet meg kell fejteni, de nem is mutat rá nagy rejtélyre. Reményt, bizakodást kelt, és elgondolkoztat sikerről, nevelésről, közösségről. Érdemes megnézni, és nem csak szurkolni az alkotóknak.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.