„Ha valóban ez a Fidesz legfőbb politikája, akkor az nagy baj” (Kommentár 2018/2)

/ 2018.06.28., csütörtök 14:00 /

Az „elmúlt nyolc évről”, Tisza István meggyilkolásáról, a Tanácsköztársaság erődemonstrációjáról, Eric Voegelin és Hannah Arendt filozófiájáról is közöl írásokat a Kommentár nemrég megjelent, 2018/2-es száma. Lapajánló.

Pesti Sándor politológus Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP 2010 és 2018 közötti kormányzásának áttekintésére vállalkozott Az elmúlt nyolc év című dolgozatában. Pesti szerint a mögöttünk hagyott évek kormányzati-szakpolitikai teljesítménye „felemás képet mutat”, és nem lehet róla sommás véleményt alkotni – sem pozitív, sem negatív értelemben. A politológus végigvesz egy sor elismerésre méltó adatot és tényt – kezdve a fegyelmezett költségvetési gazdálkodástól a hivatalos szegénységi mutatók csökkenésén át a regisztrált bűncselekmények számának feleződéséig –, majd a konkrét szakpolitikai kérdéseken túllépve három fő problémát tárgyal részletesen: (1) a jogállamisághoz fűződő ambivalens viszonyt, (2) a korrupció mértékét, végül (3) a folyamatos ellenségképzést és fokozódó gyűlöletkeltést.

Az első fejezeten belül, az alapjogokat érintően négy igazán „aggasztó” esetet említ: az MSZP vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezésének megakadályozása a Fidesz egyik alelnökéhez köthető biztonsági emberek által, a Norvég Civil Alap magyar pénzeit kezelő alapítvány elleni demonstratív rendőri fellépés, a CEU elleni politikai támadás, a legnagyobb ellenzéki pártra az Állami Számvevőszék által tiltott pártfinanszírozás miatt kirótt hatalmas összegű bírság, és az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága működésének 2018 elejétől történő ellehetetlenítése.

A 2018/2-es Kommentár

A 2018/2-es Kommentár

A második fejezetben, a korrupcióról szólva azt írja: „Magam érteni vélem Lánczi András elhíresült, az ellenzéki sajtóban a teljes interjú kontextusából rendre kiragadott és rosszindulatúan értelmezett megállapítását, mely szerint »amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája«. Mindig is egyetértettem Orbán Viktornak azzal a kilencvenes évek közepe óta hangoztatott véleményével, mely szerint Magyarországnak az erős kis- és középvállalkozói réteg mellett szüksége van 15-20 valódi nemzeti nagytőkésre is, akik perspektivikusan legalább a régióban, de akár világviszonylatban is komoly tényezővé válhatnak. […] A probléma azonban e téren (is) a mértékekkel, az arányokkal és sok esetben a módszerekkel van.”

A politológus ezt követően a letelepedési kötvényekkel okozott kárt, Mészáros Lőrinc példátlan gyorsaságú gazdagodását, az Elios Zrt. Európai Csalás Elleni Hivatal által is dokumentált működését, az MNB közpénzkezelését hozza példaként. „Ha valóban ezek a jelenségek jelentik a Fidesz legfőbb politikáját, akkor az nagy baj. Ráadásul mindehhez gyakran arrogáns és pökhendi stílus, valamint hedonista urizálás és luxuséletmód társul” – teszi hozzá Pesti.

A harmadik fejezetben, a folyamatos ellenségképzéssel kapcsolatban a politológus így fogalmaz: „Akiknek fontos az európai nemzetállamok, a magyarság, valamint a döntően fehér és keresztény Európa hosszú távú jövője, annak nem lehet kérdés, hogy a migránspolitika lényegét illetően Orbán Viktornak és a magyar kormánynak igaza van […] Ezzel együtt igen veszélyesnek tartom a magyar kormány – és különösen a kormánypárti média – e téren követett, a végletekig lebutított, mind szürreálisabbá váló, a leggátlástalanabb eszközöktől és hazugságoktól sem visszariadó politizálását.”

Megjegyzi azt is: „már most számos jel mutat arra, hogy ez a fajta, az erre hajlamos emberekből rendre a rosszabbik énjüket előhívó, gyűlöletkeltő politizálás rendkívül rombolóan hat a magyar politikai kultúrára, veszélyezteti a magyar társadalom jelenlegi és jövőbeni békés együttélését, esetleg felgyorsítja az elvándorlást.”

Ezek persze csak szemelvények, ajánlom a Kommentárban olvasható teljes Pesti Sándor-írást.

Ahogy Hatos Pál történész tanulmányát is, melyben Tisza István miniszterelnök idén 100 évvel ezelőtti meggyilkolását tárgyalja. Fél tucat magyar kormányfő végezte életét bírói vagy statáriális eljárás következtében a bitófán vagy a kivégzőosztag előtt, többen lettek öngyilkosok is, ám csak Tisza István lett merénylet áldozata. (Igaz, meggyilkolásakor már nem volt miniszterelnök.)

A merényletet máig több rejtély övezi. „Az elkövetők és felbujtóik kilétének tisztázása sem a bíráknak, sem az utókor történészeinek nem sikerült megnyugtatóan” – írja Hatos, és ő maga sem ígér bombasztikus fejleményeket. A korabeli magyar közvélemény állapotának részletes elemzésével azonban sokat segít, hogy tisztábban lássunk, milyen „hangulat” övezte Tisza meggyilkolását.

Mindenféle konklúzió helyett csupán egyetlen idézet a tanulmányból: „Éjjel a Tisza koporsóját szállító vonat különkocsijának ablakait belőtték a Keleti pályaudvaron, s a frontról hazatérő katonák azt ordibálták italtól és gyűlölettől mámorosan, hogy »Tisza holttestét vonat után kell kötni!« […] Bihar vármegye koszorúját a vármegyei hajdúk nem merték Gesztre vinni, a temetésről Nagyváradra visszatérő főispán kocsiját lövöldöző katonák futamították meg, amikor megtudták, honnan jön.”

A fentiek mellett Eric Voegelin és Hannah Arendt filozófiájáról, a leninista magyar pedagógiáról, a Tanácsköztársaság erődemonstrációjáról is olvashatnak a Kommentár folyóirat 2018/2-es számában. A teljes tartalomjegyzék itt érhető el.

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.