Hiába próbálkoztak a szocialisták: itt a négy új alkotmánybíró

/ 2016.11.22., kedd 19:21 /

Az LMP konstruktív ellenzéki magatartásának köszönhető, hogy működőképes maradt a demokrácia fölött őrködő testület.

Négy új tagot és új elnököt választott az Alkotmánybíróságba ma az Országgyűlés. Az új bírák:

  • Hörcherné Marosi Ildikó – kúriai bíró, Paczolay Péter korábbi AB-elnök főtanácsadója, Horkay Hörcher Ferenc eszmetörténész (a Heti Válasz korábbi főmunkatársa) felesége;
  • Horváth Attila – jogtörténész, az ELTE docense, a 2006-os rendőri erőszak kivizsgálására létrejött Civil Jogász Bizottság résztvevője;
  • Schanda Balázs – alkotmányjogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi dékánja;
  • Szabó Marcell – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes.


A testület új elnöke az eddigi ideiglenes elnök, Sulyok Tamás lett, aki Lenkovics Barnabás mandátuma lejárta (2016. április 21.) óta töltötte be a funkciót.

A sikeres bíróválasztás a magyar közéletben ritka konstruktivitás eredménye. A Fidesz 2010-es választási győzelme óta az Alkotmánybíróság új tagjait mindig a kormánypárt jelölhette ki, azonban a kétharmados többség tavalyi elvesztése óta újra szükség van a pártok közötti kompromisszum megtalálására. Az ellenzéki erők közül az LMP nyújtott a kormánynak támogatást a választáshoz, amiért természetesen azonnal kiátkozták a versenytársak.

Az új bírók valóban konzervatív felfogásúak, de a szakmai tekintélyük megkérdőjelezhetetlen, Szabó Marcell pedig a jövő nemzedékek érdekeit képviselő ombudsmanként évek óta kiáll a fenntartható fejlődés és az ökológiai értékek ügyéért.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke így magyarázta a párt döntését:

A választásokig hátralevő másfél évben az ellenzék azzal lesz elfoglalva, hogy ki az igazi ellenzéki párt, akkor meg is fogja érdemelni az eredményt. A jelenlegi csonka AB olyannyira gyalázatos, hogy csak két dolgot lehetett tenni: ökölbe szorított kézzel szitkozódni, vagy megpróbálni olyan jelölteket elfogadtatni a kormánnyal, akiktől független bíráskodás várható. Utóbbit választottuk, mert az országnak a jelenlegi helyzetben egész egyszerűen már nincs veszíteni valója.”

A bíróválasztást a szocialisták megpróbálták jogi obstrukcióval zátonyra futtatni azzal, hogy az eseti jelölőbizottság szocialista tagja a döntések előtt lemondott, így az MSZP értelmezése szerint a testület elveszítette határozatképességét. Amikor azonban frakcióvezetőjük erre hivatkozva megpróbálta elhalasztani a parlamenti szavazást, Kövér László házelnök nem is engedte, hogy végigmondja a felszólalását. A Fidesz szerint a szocialisták kivonulása a bíróválasztás jogszerűségét nem befolyásolja, és nem létezik olyan jogorvoslati fórum, amihez fordulhatnának.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.