Hodász András: „A Soros-konzultációnak már a kérdései is manipulatívak”

/ 2018.01.18., csütörtök 17:45 /

A legfrissebb 168 Órának adott interjút Hodász András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze, kispesti káplán, benne párját ritkítóan egyenes mondatokkal a közéletről. Ezekből szemezgettünk:

– „Leginkább a politikusaink felelősek azért, hogy ilyen hangulat uralkodott el az országban. Kétségbeejtő, ahogyan a vezetőink egymáshoz szólnak, ahogy egymásról beszélnek. A politikai viták stílusa nem lép túl a kocsmakultúrán.”

– „Rendkívül káros, ami ma a magyar politikában zajlik. Ahogy a politikusaink velünk, választókkal kommunikálnak, az elfogadhatatlan. Minden megnyilatkozásukból az süt, hogy lenéznek minket. Elég csak a legutóbbi nemzeti konzultációra gondolnunk. (…) Az alapprobléma, hogy rendre olyan dolgokról kérdezik meg az emberek véleményét, amelyek valójában indifferensek. Ami viszont igazán fontos, például Paks II., azzal kapcsolatban nem kíváncsiak az álláspontunkra. Ráadásul a Soros-konzultációnak már a kérdései is hamisak, manipulatívak.”

– „Itt, Kispesten a migránskérdés jelenleg nem aktuális, nincs is időm azon gondolkodni, hogy mit kellene ez ügyben tennem. Naponta becsönget a plébánia ajtaján egy-egy hajléktalan ember a maga 3D-valóságában, nekem velük kell foglalkoznom, őket kell segítenem.”

– „Én nagyon sokat járok kórházakba, betegekhez. Ha nekem azt állítja valaki, hogy az egészségügy rendben van, arra hogyan reagálhatnék? Legfeljebb egy gúnyos kacajjal. A legtöbb kórházunk olyan szintű lepratelep, már elnézést a kifejezésért, hogy az döbbenetes. Lehet, hogy egy politikus nem találkozik ezzel, de én naponta.”

– „Nekem például nagyon markáns politikai véleményem van, amit a barátaim körében, kocsmai sörözések keretében vehemensen ki is szoktam fejteni. Vitatkozom, érvelek. De a prédikációimban soha nem beszélek a politikai nézeteimről, és végképp nem agitálok egyetlen párt mellett.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.