„Honismeret nélkül nincs hazaszeretet”

/ 2017.12.06., szerda 16:34 /

Aki ráérez a honismereti turizmus csodájára, megtapasztalhatja, hogy nem lehet leszokni róla – mondja Moys Zoltán. Az író-rendező a köztelevízió Hazajáró című műsorának készítői nevében a napokban átvette a Prima Primissima közönségdíját.

Néhány fiatalember 2011-ben bakancsot húzott, hogy bebarangolja a Kárpát-medencét. Mi volt a cél?

Mi, a műsor alkotói korábban is hazajárók voltunk. Szabadidőnkben jártuk a Kárpát-medence hegyeit-völgyeit, megismerkedtünk a magyar kultúra, történelem emlékhelyeivel, várakkal, tájakkal, és azokkal a közösségekkel, amelyek ott élnek.

Aztán úgy döntöttek, az élményeket meg kell osztani a nagyközönséggel is.

Kirándulásainkon olyan gyönyörű hegyekben, tájakon jártunk, és olyan kalandokban volt részünk, hogy arra gondoltunk: ezeket az élményeket másokkal is meg kell osztanunk. Fel kell hívni az emberek figyelmét, hogy amikor elindulnak világot látni, ne feltétlenül nyugatnak vegyék az irányt, mert történelmi hazánk is tele van kincsekkel. Mivel korábban is filmkészítéssel foglalkoztunk, bedolgoztunk a köztévének, készítettünk egy műsortervet, és a Duna Televízióban volt erre fogadókészség.

A műsor hamar népszerű lett. Ön szerint mi fogta meg a közönséget?

Nem a korszellemnek vagy a szakmának próbálunk megfelelni, hanem tértől és időtől független értékeket közvetítünk, és reflektorfénybe állítjuk a Kárpát-medence számtalan, sokszor árnyékban lévő vidékeit és az ott élő közösséget. Vannak, akiket a táj fogott meg, másokat a műsor szellemisége.

A Prima Primissima közönségdíja nyilván megerősítés, hogy van igény erre.

A közönségdíj azt mutatja, hogy sokan vannak, akiknek a miénkhez hasonló az értékrendjük, csak nem hallatják a hangjukat. A műsorral olyan emberekhez jutunk el, akiket korábban nem ért el a média. Mi nem próbálunk hamis igényeket kielégíteni, nem piaci termékeket akarunk eladni, hanem valós értékeket közvetítünk.

Vannak, akik a látottak alapján útnak indultak, fölfedezni a bemutatott tájakat?

Eleve az volt a célunk, hogy minél több ember induljon el, ismerjék meg történelmi hazánkat. Sokan szegődtek nyomunkba azok közül, akik megnézték a műsort. De utazási irodák is programjukba vették, és sok olyan közösségről tudunk, amelyek a műsor alapján indultak neki, hogy bejárják a Kárpát-medence tájait. Ez a fajta turizmus nem az anyagiakon múlik, hanem az elhatározáson: sokszor gyalog, kerékpárral és vízi úton közlekedtünk mi is. Aki ráérez a honismereti turizmus csodájára, megtapasztalhatja, hogy nem lehet leszokni róla.

Már túl vannak a 200. adáson. Hányfelé lehet még menni?

Amikor elkezdtük, úgy voltunk vele, hogy minden rész ajándék, de ahogy egyre több helyszínt megismertünk, rájöttünk, hogy még mindig mennyi érték van, amit meg kell mutatnunk. Elmegyünk egy alig ismert hegységbe, fönt állunk a gerincen, és onnan meglátjuk a szomszédos tájegységet, amely még ismeretlenebb, és tudjuk, hogy oda is vissza kell mennünk. Mi is, akik nagy tapasztalaton vagyunk túl, rendre rácsodálkozunk, hogy a Kárpát-medencében végtelen sok eldugott kincsünk van. Továbbra is az a célunk, hogy ezeket feltárjuk és megismertessük a közönséggel, mert valljuk, hogy honismeret nélkül nincs hazaszeretet.

Moys Zoltán
Budapesten született 1977-ben. 1999-ben végzett kommunikáció szakon a Kodolányi János Főiskolán. 2000–2002 között az MTV munkatársa. 2004-ben alapította a Hazajárót is készítő Dextramedia Kft.-t.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.