valasz.hu/itthon/puzser-robert-szerint-is-hazudik-a-holland-nagykovet-125251

http://valasz.hu/itthon/puzser-robert-szerint-is-hazudik-a-holland-nagykovet-125251

„Hosszú életet, jó egészséget kívánok Botka Lászlónak!” – megszólalt az újságíró, akitől retteg az MSZP

/ 2017.09.12., kedd 11:15 /

Csak nem bírnak leállni a szocialisták. Molnár Gyula kezdte múlt pénteken: rendkívüli sajtótájékoztatót tartott arról, hogy a Fidesz fizikailag akarja megsemmisíteni Botka Lászlót. Mindezt a pártelnök egy Echo TV-s műsorban elhangzott mondatra alapozta, amely egy újságíró, a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettesének száját hagyta el.

„Hány Botka László él Magyarországon? Egy él, de az is sok. Tehát egynek sem kell élnie.”

Hiába jelezték többen (mi is, a Hvg is), hogy ez gyengécske lesz új köteles beszédnek, tegnap a szintén szoci Bangóné Borbély Ildikó tájékoztatott sajtót és mondott olyan meredekeket, hogy „az MSZP szerint bizonyíték van arra, hogy Botka Lászlónak, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének megfenyegetését a Fidesz rendelte meg”.

Itt az ideje hát, hogy közöljük a főszereplő véleményét is.

Szarvas Szilveszter először nehezményezte, hogy pénteki cikkünkben egyáltalán az elvi lehetőségét felvillantottuk a gyilkos értelmezhetőségnek, hiszen, mint fogalmazott, s amint arra egyébként mi is felhívtuk a figyelmet: „az él a lakik szinonimája”.

Szarvas tehát azt akarja, hogy Botka takarodjon Magyarországról? Hogy ne Magyarországon éljen-lakjon?

„Még csak ezt sem akarom. Kell ő ide, hogy végre tényleg megtörténjen a rendszerváltás. Amúgy meg akinek a nagymamája, vagy drága jó szülője egyszer sem mondta azt, hogy »édes fiam, belőled egy is sok«, az nem ebben az országban nőtt fel. A magyar nyelvben az »egy is sok« fordulat nem azt jelenti, hogy haljon meg, pusztuljon. Aki ezt nem tudja, az manipulál, kiforgat. Milyen érdekes, hogy Bőtös Botond Ifája, vasvillája és árokparton heverő fideszes hullái után Molnár Gyula nem állt ki sajtótájékoztatót tartani, sem Bangóné Borbély Ildikó szörnyülködni, meg elhatárolódni. A Medvegy Gábor, Kerner Zsolt-féle 24.hu-s lámpavasazás után szintén nem aggódott Molnár és Botka, mint ahogy a Kettős Mérce pár nappal ezelőtti lámpavasazása után sem álltak ki remegő kézzel, lebiggyedt szájjal a kamerák elé. Ezen üzenetek ráadásul félreérthetetlenek, egyértelműek voltak, bőven lett volna mitől elhatárolódni, az én esetemben viszont nincs, mert klasszikus manipulációról, szándékos kiforgatásról beszélünk: mondataimból köteles beszédet akarnak gyártani. Ezek a Ron Werber-i beidegződések. Én mindenesetre hosszú életet, jó egészséget kívánok Botka Lászlónak.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ima Magyarországért Madridban

A Kodály-év alkalmából Gráf Zsuzsanna, az Angelica Leánykar vezetője fesztivált rendezett, és a kórus hamarosan Spanyolországba viszi Kodály és a magyar zene hírét.

Ha ezt elolvassa, lehet, hogy elmegy a kedve a válástól

Döbbenetes a hasonlóság Cserna Antal és az általa alakított pap, Iván élete között: a Pécsi Nemzeti Színház előadásában, az Ádám almáiban játszott szerepéért megkapta a Vidéki Színházak Fesztiválján a legjobb férfi színésznek járó díjat. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Árnyékkormánnyal rukkolhat elő az LMP

Árnyékkormányt alakíthat az LMP miniszterelnök-jelöltje. Szél Bernadett a Heti Válasznak a Ron Werber és pártja közötti kapcsolat hátterét is felfedi. Nagyinterjúnk a csütörtöki lapszámban.

Orbán Viktor nagyon akarja, hogy maradjon Angela Merkel

A hétvégi német választások előtt lapunk tudósítója önfeláldozó bátorsággal a törökök és a szélsőjobb kedvenc berlini negyedeibe is alámerült, hogy felbukkanva megállapítsa: talán túl sokat is imádkozott Orbán Viktor a német kancellár győzelméért. A csütörtöki Heti Válaszból megtudhatja, miért van ez így, illetve mire lehet számítani a jövőben.

Mi történik a dunaszerdahelyi stadionban?

Teltházas otthoni mérkőzések, fantasztikus hangulat, a kárpát-medencei magyarok találkozóhelye. Ezt jelenti az FC DAC 1904 Dunaszerdahely futballcsapata. A fiúkat a gödörből tavaly kihúzó edző, László Csaba szerint ez nem véletlen. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.