Férfikutatás: hová tart az „erősebbik” nem?

/ 2012.04.13., péntek 07:36 /
Férfikutatás: hová tart az „erősebbik” nem?

A fiúk nem sírnak, tartja a mondás, de vajon ragaszkodhatunk-e a 2010-es években az ehhez hasonló szabályokhoz? Hadas Miklós szociológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Nem- és Kultúrakutató Központjának vezetője a férfikutatások hazai úttörőjeként a férfiassággal kapcsolatos elvárások alakulását vizsgálja, és határozottan állítja: a közvélekedésben elterjedt nézetekre nem tekinthetünk örökérvényű igazságokként.

A köztudatban a társadalmi nem kutatása, népszerű nevén a gender studies főleg a nőkre korlátozódik, és a férfiak mintha háttérbe szorulnának, mikor a nemi szerepekről esik szó.

Valóban sokáig nem foglalkozott velük a társadalomtudomány, ugyanis magától értetődött, hogy a szociológusok férfi nézőpontból szemlélődtek. Pedig ötven évvel ezelőtt, amikor a feminizmus második hulláma idején kezdetét vette a nemi vizsgálódás azzal a föltevéssel, hogy viselkedésünk nem biológiailag, hanem társadalmilag meghatározott, és a nők hátrányos helyzetével kezdtek el foglalkozni, sok férficsoport párhuzamokat fedezett föl a nők és egyes férficsoportok elnyomása között. Felvetették, hogy a férfi is lehet kisebbség. Ott voltak például az elvált apák, akiktől elvették a gyereket, és a melegek. Ma már tanszékek, intézetek tucatjai vannak a világon, ahol kifejezetten a férfiakkal kapcsolatos kutatásokat végeznek. Az a kiindulópontjuk, hogy a férfi, akárcsak a nő, társadalmi nemnek tekintendő. Az, hogy valaki férfiként szocializálódik, csomó mindent meghatároz az életében, amiről korábban egyáltalán nem volt tudomásunk.

Például hogy inkább megy el autószerelőnek, mint kozmetikusnak, és hogy erős és uralkodó típus?

Ezek a beállítódások mind történelmi képződménynek tekinthetők. Kétségtelen, a férfi évszázadokon át harcos természetű, erőszakos, agresszív társadalmi lényként létezett, akiben erős volt az uralkodási vágy, nagy volt a hajlam a teljesítményetika alapú életre, továbbá arra, hogy a másik férfit megpróbálja legyűrni, és a hozzá tartozó nőket maga alá rendelni. Ez sok helyen még ma is így van, ugyanakkor igen fontos változások is történtek.

Hogyan lehetnek biztosak abban, hogy ezek nem biológiailag meghatározott, ösztönös tulajdonságok?

Egy korábbi könyvemben, A modern férfi születésében arról írok, hogy a 19. században hogyan alakul át a férfiasság, hogyan lesz száz év alatt a harcosból, a másikat elpusztítani igyekvő férfiból kooperatív módon versengő férfi. Óriási átalakulás az, hogy nem megöli a másikat, hanem esetleg megelőzi a másikat, és így éri el céljait. Egészen más beállítódási mintákat tükröz az, hogy a modern sportok megszületésekor a párbaj vívássá szelídül, majd az evezést és az atlétikát kezdik el művelni. Az erőszakkal kapcsolatban kontrollmechanizmusok vannak érvényben, a társadalmi érintkezéseknek köszönhetően az agresszív „ösztönök" fokozatosan megfékeződnek. Tehát nem biológiailag meghatározottak. Az emberi természet képes adaptálódni a feltételekhez, amelyek racionális módon a céljai elérését megkönnyítik.

A gender studies a létezés, viselkedés módjait társadalmi konstrukciókként írja le. Nagyon sokan nem értenek egyet ezzel, és hisznek az örökérvényű tulajdonságokban: a nő természetéből fakadóan érzékeny, empatikus, befogadó, a férfi pedig határozott, az erős, nem mutatja ki érzelmeit.

A szociológus szerint nincs kívül-belül: az válik belsővé, ami kívülről jön. Ez az internalizáció folyamata. Ugyanakkor kétségtelen: Magyarországon még ma is jórészt érvényesek ugyanazok a nemi sztereotípiák, amelyek a 19. századi, evolucionista biológián alapuló képzetekből merítenek. Ez így volt Nyugaton is, a huszadik század derekáig. Nagyon könnyen bizonyítható, hogy a férfi is érző lény, és alkalmas valamennyi gondozási, gyógyítási tevékenység ellátására, amit korábban nők végeztek. A nyugati világ elmúlt 100-150 évének változásait figyelembe vélve egyértelműen cáfolható, hogy megváltozhatatlan biológiai univerzálékról lenne szó az attitűdjeinket, beállítódásainkat illetően. Ahogy az a teória is megdőlt, amit a férfiak sokáig gondoltak, illetve sokan még ma is gondolnak, miszerint a nők intellektuálisan nem képesek azoknak a feladatoknak az ellátására, amire a férfiak, mert gyereket szülnek, és az agyuknak kisebb a térfogata. Pedig bő száz évvel ezelőtt a nyugati világban még a legképzettebb orvosok is emellett érveltek.

Tarthatatlanok az evolúcióra hivatkozó elméletek, amelyek szerint a férfiak ma azért ügyesebbek a tájékozódásban, mert az őskorban vadásztak, a nők pedig azért tudják könnyebben megosztani figyelmüket, mert bogyókat szedtek, és az utódokra vigyáztak egyidejűleg?

Ebben van igazság, csak éppen ellentétes az oksági viszony: nem a biológiai adottságok határozzák meg a társadalmi sajátosságokat, hanem pont fordítva! Ha száz generáción keresztül arra szocializálódik egy nem, hogy bizonyos tevékenységeket elvégezzen, vadásszon és gondoskodjon, ezekkel kapcsolatban alakulnak ki készségei. Ugyanakkor igencsak figyelemre méltó, hogy ezek a mintázatok mindössze 4-5 generáció alatt érvénytelenné váltak a társadalmi változások következtében. A férfi is meg tudja osztani a figyelmét, a nő is képes matematikai feladat megoldására, a térképolvasásra. Ez a gender szemlélet legitimitásának alapja. Kedvenc példám az eszkimó nő, aki sokkal jobban tájékozódik, mint egy nyugati férfi, mert a jégmezőkön bonyolult térbeli struktúrák látását kellett internalizálnia, mondjuk a fehér jégmezőn a fehér jegesmedve megjelenését, hogy időben el tudjon menekülni. Vagyis, ismétlem, nem a biológiai nemiség, hanem a társadalmi viszonyok által meghatározott, hogyan alakulnak ki bizonyos biológiai készségeink. Érvelhet máshogy egy humán etológus, csak akkor megfeledkezik azokról a matriachátusokról, ahol a férfiak maradtak otthon, és a nők mentek el vadászni. Ma is vannak harcos amazonasi törzsek, ahol a nők sokkal pontosabban céloznak a lándzsával, mint a férfi.

Gyereket szülni viszont még mindig csak a nő tud. A nyugati társadalmakban a nők munkavállalása nyomán is kialakult népességcsökkenésre milyen választ ad a gender studies? Magyarországon ez égető probléma.

Globális értelemben a Föld lakossága növekszik, nem bírja el ezt a népességrobbanást. Bármilyen sokkolóan hangzik, nem érdeke az emberiségnek, hogy ilyen hihetetlen iramban szaporodjék. Az volna az ésszerű, hogy stagnáljon vagy csökkenjen a népesség. Rengeteget lehetne beszélni erről, de az biztos, hogy a gyerekszülés életfeltételek kérdése. Amikor egy pár gyereket vállal, az elenyésző arányban történik a nagy globális kulturális kontextus figyelembe vételével. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy a késő modern, posztindusztriális nyugati társadalmakban jól látható társadalmi folyamatok eredményeképpen a születésszám további csökkenésére számíthatunk. Ezek valóban messzire vezető, drámai kérdések.

A férfikutatások alapján mi szűrhető le: milyen irányba változik az „erősebbik nem"?

A nyugati társadalmakban az a trend, hogy a férfiak feminizálódnak, a nők pedig maszkulinizálódnak, tehát egyre inkább képesek a korábban a másik nemhez kötött viselkedésminták elsajátítására. A férfi képes érzelmet kifejezni, „új apaként" szülői pozícióban olyan tevékenységet végezni, amit korábban nem végzett. Ma már korántsem magától értetődő egy nyugati férfi számára, hogy neki harcolni kell, és teljesítménykényszer alapján kell léteznie. Erre mondhatják egyesek, hogy ez a fajunktól, nemünktől való torz eltérés, mert az igazi férfi ilyen meg amolyan, de amit az így érvelők egy örök biológiai igazságnak hisznek, az csupán néhány száz éves képzet az európai civilizáció történetében. Egyre láthatóbbá válik a sérülékeny, a más, a nem hegemón férfi lét: az öreg, a nem heteroszexuális, a szegény, a vesztes, a bevándorló, a kisebbségi, az elnyomott. Ezek a létformák egyre inkább az érdeklődés középpontjába kerülnek, például a hollywoodi filmekben is. Ez korábban nem volt jellemző. Megjegyzem, Magyarországra ez kevésbé vonatkozik.

Alkalmazhatók-e ezek az elméleti kutatások a gyakorlatban?

Európában a skandináv országokban a legelőrehaladottabb a férfikutatások művelése. Arrafelé nagy kérdés manapság a férfi és az öregedés, a férfi és a munkanélküliség, a férfi és a szegénység problémakörének vizsgálata - pontosan abban az összefüggésben, hogy milyen nehéz a férfiaknak, akik a győzelemre, az erőre, a sikerre, az előrehaladásra voltak szocializálva, ezeket a vesztes helyzeteket, az elmúlás helyzeteit, az egészség megingásának helyzeteit földolgozni. Rengeteg olyan társadalompolitikai program van, ami kifejezetten az öregedés szociológiájával foglalkozik. Persze nem csupán a férfiakkal, hanem a nőkkel is. Európában korábban ennyi ember nem érte meg az öregkort: hatalmas, fizetőképes, többé-kevésbé egészséges, mégis hanyatló népesség él a társadalomban. Ezzel függ össze a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az idegenforgalom átalakítása. Ennek gender vonatkozásai, az öreg nő, az öreg férfi, az egészségügy, a közösségszervezés előtérbe kerültek, évente cikkek ezreit jelentetik meg szociológusok, antropológusok, közgazdászok, pszichológusok a témában. 

Említette, hogy Magyarország eltér a nyugati trendektől. Ezek szerint egyetért annak a kutatásnak az eredményével, hogy Magyarország a legkonzervatívabb a hagyományos nemi szerepek kérdésében Európában?

Hazánk a posztszocialista országokhoz képest is sokkal konzervatívabb. Például a családi háztartási munkamegosztásra az a jellemző, hogy a magyar férfiak minimálisan vesznek részt benne, mert azt gondolják, hogy mosogatni női dolog. Ez Angliában, Svédországban, Németországban abszolút nem így van. Ami érdekes, hogy a magyar nő ezt természetesnek tartja, és jól érzi magát ebben a helyzetben. Persze ez is változik. De az Európai Unióban csak Máltán van kevesebb női politikus, mint itthon. Skandináv országokban a politika nemcsak a legfelső, hanem középszinteken is kétnemű.

Mi lehet ennek az oka?

Az én történelmi magyarázatom erre az, hogy Magyarországon kivételesen kiemelkedő súlya volt a dzsentrinek. A dzsentri maszkulin viselkedési mintái jóval erőteljesebben áthatották a társadalmat, mint más európai országokban. Sehol nem volt ekkora arányú a 19. századtól a harcias férfiasság mintázatait belsővé tévő csoport. Ezek a viselkedésminták kiváltképp fontosak lettek a két háború közötti időszakban, és a kádárizmus alatt az elvtársak vadászó, maszkulin életformáinak révén túlélték a szocializmust is. Szemben Lengyelországgal, ahol szintén erős volt a dzsentri, Magyarországon a rendszerváltást követően a két háború közötti időszak és az arra jellemző viselkedésminták sokkal erősebben pozitív mintaként jelentek meg, mint máshol. Az elit irodalom, Krúdy Gyula vagy Ottlik Géza is reprodukálták ezeket a „dzsentroid" mintákat. Erre a politikai elit is fogékony.  Erre vezethető vissza például a vívás Magyarországon játszott kitüntetett szerepe is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.