valasz.hu/itthon/breaking-solyom-laszlo-publicisztikaban-all-ki-a-heti-valasz-mellett-128885

http://valasz.hu/itthon/breaking-solyom-laszlo-publicisztikaban-all-ki-a-heti-valasz-mellett-128885

Idén két fotográfust is Hemző-díjjal jutalmaztak

Válasz.hu / 2018.06.12., kedd 19:30 /

Bielik István fotográfus, a 24.hu munkatársa kapta meg az ötödik alkalommal odaítélt Hemző Károly fotográfiai díjat Határokon át című sorozatáért, amelyen több éven keresztül dolgozott, és a menekültválság különböző állomásait mutatja be.

Hartyányi Norbert szabadúszó fotográfust pedig különdíjjal jutalmazták az Ártatlanul a rácsok mögött – Gyermekkel a börtönben című sorozatáért, melyet tavaly kezdte el fényképezni és folyamatosan dolgozik rajta.

A Hemző Károly Alapítvány kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző Károly özvegye; Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya; Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok, valamint az alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor – indoklása szerint Bielik István igényes formai nyelven megvalósított, komoly társadalmi érzékenységről árulkodó sorozataiért érdemelte ki a Hemző Károly-díjat.

A jelöltek színvonalas pályázataira és az ünnepi évfordulóra tekintettel az alapítvány ezúttal két díjat is kiadott: zsűri különdíját Hartyányi Norbert szabadúszó fotográfus kapta meg sajátos nézőpontból és mély humánummal készített pályázati munkáiért.

A Tanácsadó Testület tagjai tizenhárom fotográfust jelöltek a 35 év alatti alkotók számára meghirdetett pályázaton 2018-ban: Bielik Istvánt, Diósi Mátét, Fátyol Violát, Hartyányi Norbertet, Hirling Bálintot, Mónus Mártont, Németh Sz. Pétert, Piti Marcellt, Ruprech Juditot, Rostás Biankát, Sóki Tamást, Szalay Krisztinát és Végh Lászlót.

Az ünnepi évfordulóra tekintettel a Hemző-díj első négy évének díjazott és finalista alkotóinak munkáiból kiállítás nyílik Pillantás a mába címmel szombaton a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ahol ezen a napon tartják a tavalyi Hemző-díjas, Pályi Zsófia jutalomkiállításának vernisszázsát is.

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

Fotó: Bielik István

* * * * *

 

Fotó: Hartyányi Norbert

Fotó: Hartyányi Norbert

Fotó: Hartyányi Norbert

Fotó: Hartyányi Norbert

Fotó: Hartyányi Norbert

Fotó: Hartyányi Norbert

Fotó: Hartyányi Norbert

Fotó: Hartyányi Norbert

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámon.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elhunyt Kányádi Sándor

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót szerda hajnalban érte a halál Budapesten - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.

Egy Fidesz-szavazó bírálhatja-e a kormányt? Itt a válasz!

A címbe foglalt kérdésről szólt a keresztény, konzervatív értelmiségieket tömörítő szervezetek Újra néven nevezzük című, áprilisban kiadott vitairata. Balog Zoltán volt miniszter és Bogárdi Szabó István református püspök minapi disputája szerint igen, de. Részletek a csütörtöki, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszban.

Tabudöntő vélemény: „Csak showműsor az észak-koreai leszerelés”

Észak-Koreában nem bízik, Kínában még kevésbé, ennek megfelelően a Donald Trump–Kim Dzsongun megállapodástól sem vár mélyreható változásokat. Szahasi Rjo Japán professzor Ázsia jövőjéről és Japánról mint lehetséges bevándorlóországról is beszélt a csütörtökön digitálisan megjelenő Heti Válasznak.

Egy kanál vízben: kitört a háború a kormány médiaholdudvarában

Megnyugvás helyett háborút hozott a Fidesz győzelme a médiaholdudvarban. Immár nem csak az ideológiai elhajlással vádolt – kormány által kinevezett – kulturális vezetőket sorozzák, de a „bajtársak” is hajba kapnak. A legfrissebb, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszból kiderül, hogy a 888.hu–Magyar Idők–pestisracok.hu tengelyen kialakult vita nemzedéki, ideológiai és pénzügyi természetű.

Íme az internet egyik legsötétebb bugyra

Az internet egyik legsötétebb bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott kemény magja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel”-fórumok immár tömeggyilkosokat termelnek ki, és a férfiak rendszerszintű kudarca miatt egyre nagyobb az utánpótlásuk.

A konzervativizmus értékrend, nem párthűség

A konzervatív értelmiség most azt kapja jutalmul, amit a baloldali büntetésül kapott – mondja Nyáry Krisztián. A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatói posztját is betöltő sikerszerző úgy látja: épp kihúzzák a szellemi talajt a konzervatívok lába alól.

Így zajlik a nyugdíjrendszer rejtett reformja

Sosem látott mértékben maradnak el a nyugdíjak a keresetek növekedése mögött, és szegényednek el az idősek az aktívakhoz viszonyítva. A rejtett nyugdíjreform furcsasága, hogy mindez az érintettek legnagyobb megelégedésére történik.