valasz.hu/itthon/raba-alvazra-epitett-uj-jargyany-debutal-hamarosan-74947

http://valasz.hu/itthon/raba-alvazra-epitett-uj-jargyany-debutal-hamarosan-74947

Igaza van Nemes Jelesnek? Rózsaszín a németek holokausztfelfogása?

/ 2016.01.28., csütörtök 15:07 /
Igaza van Nemes Jelesnek? Rózsaszín a németek holokausztfelfogása?

A Saul fia rendezője felrótta a németeknek, hogy túl rózsaszín a holokausztképük. Pedig eddig úgy tudtuk, szembenézésben verhetetlenek. Szakértői vélemény következik.

Zsuppán András kolléga néhány napja már szóvá tette, hogy milyen furcsákat nyilatkozik Nemes Jeles László a németek szerinte túlontúl rózsaszín holokausztfelfogásáról. A berlini bemutató után tegnap a Saul fia főszereplője, Röhrig Géza is arról beszélt: alábbhagyott a múltfeldolgozó munka Németországban.

Az egy dolog, hogy a németek helyében bizonyára legalább annyira idegesítene, ha egy magyar megmondaná nekik, mit kezdjenek a múltjukkal, mint amikor ez fordítva történik. Ennél viszont sokkal lényegesebb, hogy Nemes Jelesék alaposan meglephettek sok mindenkit, hiszen az utóbbi években Németországról csak mint a vészkorszakkal való szembenézés (Vergangenheitsbewältigung) mintapéldájáról hallhattunk, főleg idehaza.

A rá zúduló sikerrel szemlátomást nehezen megbirkózó rendező nyilatkozatai helyett nézzük egy, a témáról szóló írás legfontosabb állításait, egy széles körben elfogadott szakértő, Kovács András szociológus tollából. Az alábbiakban a Magyar Narancsban 2011-ben megjelent tanulmány legfontosabb állításait szemlézzük:

Publicisztikai közhely, hogy a német »múltfeldolgozás« egyedülálló európai sikertörténet és követendő példa a múlttal való szembenézés vizsgáján olykor bukdácsoló országok számára.”

„A 60-as évek elejéig a németeket inkább a háborús megpróbáltatásokra hivatkozó önsajnálat, mintsem az önvizsgálat jellemezte.”

„Elterjedt közhely, hogy a múltról való kollektív hallgatás falát a radikális 68-as generáció törte át. Az igazság inkább az, hogy csak szerette volna. Ugyanis kérdéseikre, hogy hol voltak, mit csináltak szüleik, szomszédaik és tanáraik »azokban« az években, sem a családi asztalnál, sem az iskolában nem kaptak választ. Vagy fel se merték tenni őket. (…) Ehelyett abba a – már évtizedekkel korábban a Komintern által is propagált – vulgármarxista elméletbe menekültek, miszerint a fasizmus és annak minden szörnyűsége a kapitalizmus szükségszerű következménye, a »kolonializmus rémtetteit«, az »amerikai tömeggyilkosságokat« Vietnamban lényegében semmi nem különbözteti meg attól, ami Auschwitzban történt. A felelősség nem a németeké vagy az amerikaiaké, hanem a kapitalistáké.”

„A 60-as évek elejétől kezdve jelennek meg az első komoly forráskiadványok és történelmi munkák a nemzetiszocialista korszakról. 1970-ben bejárja a világsajtót a kép, melyen a szövetségi kancellár, Willy Brandt térdet hajt a varsói gettófelkelés emlékműve előtt, majd ő lesz az első német kormányfő, aki hivatalos látogatást tesz Izraelben (1973). Ekkor indul meg az a folyamat, aminek során formát ölt a német intézményes emlékezetnek az a kánonja, amit ma ismerünk.”

„A 80-as évektől egymás után nyílnak meg az egykori lágerek helyén az emlékhelyek, az oktatási programokban egyre nagyobb hangsúlyt kap a náci múlt és a zsidóüldözések témája, 1994-ben érvénybe lép a holokauszt tagadását büntető törvény – a folyamat tetőpontja a monumentális berlini Holokauszt-emlékmű felavatása 2005-ben.”

„Azonban kérdéses a siker a »múltfeldolgozás« egyik legfontosabb terepén. Úgy tűnik, a német társadalomban jelentős ellenállás alakult ki azzal szemben, hogy a »feldolgozott« múlt a hétköznapi emberek biográfiai és kulturális emlékezetének részévé váljon. E téren egyenesen kontraproduktívnak látszik a múltfeldolgozás monumentálissá növekedett intézményes rendszere és az általa képviselt normatív elvárások.”

„A személyes attitűdökben nem ment végbe akkora változás, mint amit a kollektív emlékezet átalakítására fordított erőfeszítésektől elvben várni lehetett volna. Csak néhány példa. Bár a nemzetiszocialista múltról és a zsidóüldözésekről való tudás általában nőtt a 60-as évek óta, ötven évvel a háború után a német felnőtt lakosságnak még mindig csak 56 százaléka tartotta felelősnek Németországot a világháború kirobbantásáért, 36 százaléka úgy gondolta, hogy a németek elűzése a keleti területekről ugyanolyan súlyú bűntény, mint a holokauszt.”

„Az 1995 és 2000 között végzett felmérések során a megkérdezettek fele rendszeresen egyetértett azzal, hogy a zsidók a holokausztot saját önös céljaik érdekében használják ki, és több kutatás azt is kimutatta, hogy folyamatosan 60 százalék körül van a német társadalomban azok aránya, akik szerint a holokauszt kérdését végleg le kellene venni a napirendről.”

„De a biográfiai emlékezet különös állapotáról számolnak be azok a kutatások is, amiket olyan fiatalok körében végeztek, akik sokat tudnak a nemzetiszocialista múltról, és nem hajlanak arra, hogy tagadják vagy kisebbítsék annak bűneit. (…) A nemzetiszocialista bűnökről szerzett alapos tudás – írják a kutatók – arra készteti ezeket a fiatalembereket, hogy a saját hozzátartozóikat kiemeljék abból a világból, aminek a szörnyűségeiről oly sokat tanultak és hallanak: a nagypapák és a rokonok rendszerint antifasisztákként, ellenállókként, zsidókat mentő jó emberekként jelennek meg az elbeszélt családtörténetekben.”

„Az a tapasztalat, hogy a családi és személyes emlékezésnek nincs helye a kollektív emlékezetben, sokakban azt az érzést keltette fel, hogy a kollektív emlékezet politikai nyomás alatt kialakult elittermék, karbantartása az egyre inkább mediatizált emlékezetpolitika professzionalistáinak a dolga, az egyén számára pedig csak kényszerzubbony, amelynek szorításán ott kell lazítani, ahol csak lehet.”

Nos, a fentiek után érdemes volna óvatosan nyilatkozni arról, hogy akár Németországnak, akár Magyarországnak milyen feladatai vannak a múlttal való szembenézésben. Mert, amint az írás kulcsmondata is megállapítja: „Egyenesen kontraproduktívnak látszik a múltfeldolgozás monumentálissá növekedett intézményes rendszere és az általa képviselt normatív elvárások.”

Rosta

Élő Anita

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Azt hiszi, csak diplomás informatikus létezik? Már régen nem!

Ha egy fiatal gyorsan álláshoz akar jutni, és sokat keresni, akkor azt legkönnyebben az informatika területén teheti meg. Az érintettek mégsem tolonganak, mert azt hiszik, csak diplomás informatikus létezik. Pedig már régen nem. Részletek a friss Heti Válaszban.

Paparazzoügy: „Vonának is vannak jogai”

A bulvár végképp a politika eszköze lett – ez a tanulsága a Vona Gábor Jobbik-elnök által elkapott olasz lesifotós esetének. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ön Brüsszelnek vagy Budapestnek üzen majd vasárnap?

Orbán Viktor magasra emelte a tétet: a részvételen áll vagy bukik a népszavazás sikere. De miért vált megosztottá az ország, ha egyébként migránsügyben társadalmi konszenzus van? Rendhagyó kampányértékelés a csütörtöki Heti Válaszban.