valasz.hu/itthon/klanuralom-a-liberalis-mintavarosban-azt-teszik-amiert-a-fideszt-utaljak-122643

http://valasz.hu/itthon/klanuralom-a-liberalis-mintavarosban-azt-teszik-amiert-a-fideszt-utaljak-122643

Igaza van Nemes Jelesnek? Rózsaszín a németek holokausztfelfogása?

/ 2016.01.28., csütörtök 15:07 /
Igaza van Nemes Jelesnek? Rózsaszín a németek holokausztfelfogása?

A Saul fia rendezője felrótta a németeknek, hogy túl rózsaszín a holokausztképük. Pedig eddig úgy tudtuk, szembenézésben verhetetlenek. Szakértői vélemény következik.

Zsuppán András kolléga néhány napja már szóvá tette, hogy milyen furcsákat nyilatkozik Nemes Jeles László a németek szerinte túlontúl rózsaszín holokausztfelfogásáról. A berlini bemutató után tegnap a Saul fia főszereplője, Röhrig Géza is arról beszélt: alábbhagyott a múltfeldolgozó munka Németországban.

Az egy dolog, hogy a németek helyében bizonyára legalább annyira idegesítene, ha egy magyar megmondaná nekik, mit kezdjenek a múltjukkal, mint amikor ez fordítva történik. Ennél viszont sokkal lényegesebb, hogy Nemes Jelesék alaposan meglephettek sok mindenkit, hiszen az utóbbi években Németországról csak mint a vészkorszakkal való szembenézés (Vergangenheitsbewältigung) mintapéldájáról hallhattunk, főleg idehaza.

A rá zúduló sikerrel szemlátomást nehezen megbirkózó rendező nyilatkozatai helyett nézzük egy, a témáról szóló írás legfontosabb állításait, egy széles körben elfogadott szakértő, Kovács András szociológus tollából. Az alábbiakban a Magyar Narancsban 2011-ben megjelent tanulmány legfontosabb állításait szemlézzük:

Publicisztikai közhely, hogy a német »múltfeldolgozás« egyedülálló európai sikertörténet és követendő példa a múlttal való szembenézés vizsgáján olykor bukdácsoló országok számára.”

„A 60-as évek elejéig a németeket inkább a háborús megpróbáltatásokra hivatkozó önsajnálat, mintsem az önvizsgálat jellemezte.”

„Elterjedt közhely, hogy a múltról való kollektív hallgatás falát a radikális 68-as generáció törte át. Az igazság inkább az, hogy csak szerette volna. Ugyanis kérdéseikre, hogy hol voltak, mit csináltak szüleik, szomszédaik és tanáraik »azokban« az években, sem a családi asztalnál, sem az iskolában nem kaptak választ. Vagy fel se merték tenni őket. (…) Ehelyett abba a – már évtizedekkel korábban a Komintern által is propagált – vulgármarxista elméletbe menekültek, miszerint a fasizmus és annak minden szörnyűsége a kapitalizmus szükségszerű következménye, a »kolonializmus rémtetteit«, az »amerikai tömeggyilkosságokat« Vietnamban lényegében semmi nem különbözteti meg attól, ami Auschwitzban történt. A felelősség nem a németeké vagy az amerikaiaké, hanem a kapitalistáké.”

„A 60-as évek elejétől kezdve jelennek meg az első komoly forráskiadványok és történelmi munkák a nemzetiszocialista korszakról. 1970-ben bejárja a világsajtót a kép, melyen a szövetségi kancellár, Willy Brandt térdet hajt a varsói gettófelkelés emlékműve előtt, majd ő lesz az első német kormányfő, aki hivatalos látogatást tesz Izraelben (1973). Ekkor indul meg az a folyamat, aminek során formát ölt a német intézményes emlékezetnek az a kánonja, amit ma ismerünk.”

„A 80-as évektől egymás után nyílnak meg az egykori lágerek helyén az emlékhelyek, az oktatási programokban egyre nagyobb hangsúlyt kap a náci múlt és a zsidóüldözések témája, 1994-ben érvénybe lép a holokauszt tagadását büntető törvény – a folyamat tetőpontja a monumentális berlini Holokauszt-emlékmű felavatása 2005-ben.”

„Azonban kérdéses a siker a »múltfeldolgozás« egyik legfontosabb terepén. Úgy tűnik, a német társadalomban jelentős ellenállás alakult ki azzal szemben, hogy a »feldolgozott« múlt a hétköznapi emberek biográfiai és kulturális emlékezetének részévé váljon. E téren egyenesen kontraproduktívnak látszik a múltfeldolgozás monumentálissá növekedett intézményes rendszere és az általa képviselt normatív elvárások.”

„A személyes attitűdökben nem ment végbe akkora változás, mint amit a kollektív emlékezet átalakítására fordított erőfeszítésektől elvben várni lehetett volna. Csak néhány példa. Bár a nemzetiszocialista múltról és a zsidóüldözésekről való tudás általában nőtt a 60-as évek óta, ötven évvel a háború után a német felnőtt lakosságnak még mindig csak 56 százaléka tartotta felelősnek Németországot a világháború kirobbantásáért, 36 százaléka úgy gondolta, hogy a németek elűzése a keleti területekről ugyanolyan súlyú bűntény, mint a holokauszt.”

„Az 1995 és 2000 között végzett felmérések során a megkérdezettek fele rendszeresen egyetértett azzal, hogy a zsidók a holokausztot saját önös céljaik érdekében használják ki, és több kutatás azt is kimutatta, hogy folyamatosan 60 százalék körül van a német társadalomban azok aránya, akik szerint a holokauszt kérdését végleg le kellene venni a napirendről.”

„De a biográfiai emlékezet különös állapotáról számolnak be azok a kutatások is, amiket olyan fiatalok körében végeztek, akik sokat tudnak a nemzetiszocialista múltról, és nem hajlanak arra, hogy tagadják vagy kisebbítsék annak bűneit. (…) A nemzetiszocialista bűnökről szerzett alapos tudás – írják a kutatók – arra készteti ezeket a fiatalembereket, hogy a saját hozzátartozóikat kiemeljék abból a világból, aminek a szörnyűségeiről oly sokat tanultak és hallanak: a nagypapák és a rokonok rendszerint antifasisztákként, ellenállókként, zsidókat mentő jó emberekként jelennek meg az elbeszélt családtörténetekben.”

„Az a tapasztalat, hogy a családi és személyes emlékezésnek nincs helye a kollektív emlékezetben, sokakban azt az érzést keltette fel, hogy a kollektív emlékezet politikai nyomás alatt kialakult elittermék, karbantartása az egyre inkább mediatizált emlékezetpolitika professzionalistáinak a dolga, az egyén számára pedig csak kényszerzubbony, amelynek szorításán ott kell lazítani, ahol csak lehet.”

Nos, a fentiek után érdemes volna óvatosan nyilatkozni arról, hogy akár Németországnak, akár Magyarországnak milyen feladatai vannak a múlttal való szembenézésben. Mert, amint az írás kulcsmondata is megállapítja: „Egyenesen kontraproduktívnak látszik a múltfeldolgozás monumentálissá növekedett intézményes rendszere és az általa képviselt normatív elvárások.”

Rosta

Szőnyi Szilárd

Találkozunk 2016-ban!

Népesedési csőd szélén az ország – mutatjuk az okokat

Legutóbbi évértékelőjén Orbán Viktor elismerte: egy, ám annál életbe vágóbb területen, a demográfia katasztrófa megállításában nem sikerült az áttörés. A friss Heti Válaszban áttekintjük, hogy miért vagyunk népesedési csődhelyzetben.

Csík: „Az ünnepeket a politikai célok is túlszuszogják”

Nagyon zárt az a zenei világ, amitől most boldognak kell lenni – véli Csík János népzenész. Manapság mulatni sem tudnak jól az emberek, de az ünnepeket a politikai célok is túlszuszogják. A Csík Zenekar március 11-én a Müpában ad koncertet. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

A Momentum kivégzi az LMP-t, az Együttet és a Párbeszédet?

A Momentum a baloldalon azokra jelenti a legnagyobb veszélyt, akik lelkesen gyűjtötték neki az aláírásokat: az Együttre, az LMP-re és a Párbeszédre. Botka László közben gyurcsánytalanítaná a baloldalt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Hogyan csúszott félre az olimpia ügye?

Bezárkózó kommunikáció, az aláírók sértegetése, a vizes világbajnokság beruházásai körüli anomáliák: így vált közel egységes támogatottságú ügyből megosztó belpolitikai kérdéssé az olimpia. Részletes elemzésünk a csütörtöki Heti Válaszban.

Mentsen életet egy mozdulattal!

Magyarországon évente mintegy 800 szívbeteg gyermek születik, akik magukra hagyatva többségében halálraítéltek; kellő időben történő adekvát kezelésük esetén azonban 95%-uk megmenthető.