Ilyen vita még nem volt Magyarországról az Európai Parlamentben

/ 2017.04.26., szerda 18:28 /
Ilyen vita még nem volt Magyarországról az Európai Parlamentben

Több tanulsága van az Európai Parlamentben tartott mai vitának. Például, hogy magyarként meglehetősen rossz érzés, ha az EP plenáris ülésének témája így hangzik: a „magyarországi helyzet”.

Ám akadnak itt ennél sokkalta kézzelfoghatóbb tanulságok is.

A korábbi Magyarország-viták alapján azt várhattuk, hogy a szokásos mederben folyik majd az ülés: a liberálisok, a zöldek, a baloldal látszólag keményen, de valójában rendkívül felszínes ismeretek alapján, néhány lózungot elsütve olvas be Orbánnak, míg az Európai Néppárt, és például a szkeptikusok megköszönik a magyar miniszterelnöknek a migrációs válság elhárításáért tett erőfeszítéseit. Aztán mindkét oldal felszólalói beolvasnak egymásnak.

Ám nem ez történet.

A legfontosabb fejlemény, hogy a Néppárt vezetője ugyan kiállt Orbán Viktor mellett, ám ez a kiállás finoman fogalmazva is felemásra sikeredett. A politikára figyelők nem véletlenül várták leginkább Manfred Weber néppárti frakcióvezető felszólalását, hiszen a „magyarországi helyzet” szombaton a Néppárt elnökségi ülésén is téma lesz.

Márpedig Weber – az úgymond kötelezőnek tekinthető frakciókiállás lájtosabb megvalósítását megelőzően – egyebek mellett azt is mondta a magyar miniszterelnöknek, hogy a Brüsszelről szóló nemzeti konzultáció Európa elleni hangulatkeltés.

Bár az, hogy a Néppárt kizárná soraiból a Fideszt, továbbra is valószínűtlennek tetszik, a pártcsaládon belüli hangulatváltozás egyértelműen érzékelhető. Nem véletlenül írtak a magyar kormánypárt eu-képviselői meglepően békülékeny hangulatú levelet frakciótársaiknak a mai ülést megelőzően.

És az is tanulság, hogy a frakciók nevében megszólalók pro és kontra felkészültek Magyarországból. Ez a vita valódi vita volt, még ha a hangsúlyok a jobb és a bal között el is tolódtak az uniós alapelvek és a migrációs probléma között.

Ugyancsak tanulság, hogy Orbán Viktor szakítva korábbi uniós taktikájával most nem a – nevezzük így – brüsszeli hangulatnak akart megfelelni, hanem olyan beszédet tartott, amely tökéletesen kompatibilis volt itthoni megszólalásaival. Ennek az új uniós taktikának voltak jó pillanatai is, de olyan mélypontjai is, mint amikor a liberális frakcióvezető sokszor meglepően találó megállapításaira a magyar kormányfő annyit tudott válaszolni, hogy ne Guy Verhofstadt mondja már meg, mit kell tenniük a magyar embereknek.

A legfontosabb tanulság azonban az, hogy teljesen felesleges az Európai Uniótól várni bármiféle megoldást a magyar belpolitikai helyzetre. Amiben persze semmi újdonság nincs, ám a CEU-tüntetések miatt újfent szárba szökkent EU-s csodavárás híveinek a mai nap mégis fájdalmas lehetett.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.