valasz.hu/itthon/az-megvan-hogy-meleghazassag-es-migracioellenes-az-lmp-uj-elnoke-129211

http://valasz.hu/itthon/az-megvan-hogy-meleghazassag-es-migracioellenes-az-lmp-uj-elnoke-129211

„Imre bácsi senkit sem érdekel”

/ 2018.07.18., szerda 15:54 /

Döntés nincs, csak ötletek vannak a Parlament közelében álló Nagy Imre-szobor áthelyezéséről, és a Nemzeti Vértanúk emlékművének visszaállításáról, de az ügy nyomán már kiújult a múltcsata a Fidesz és a Jobbik között. A Nagy Imre-kultusz elleni hadjárat legalább egy évtizeddel elkésett.

„Itt van például ez a Nagy Imre. Egy szovjet állampolgársággal kidekorált moszkovita komcsi, aki többek közt azért került a párt csúcsára, mert jól feküdt Moszkvában. Idehaza földet osztott, majd padlást sepert, és gazsulált Rákosinak, hogy vegyék vissza a tutiba. […] Nagy Imre végzete érdekes és szívszorító egyéni dráma. De politikusként, vezetőként tisztelni ezt az embert súlyos tévedés.” A legtöbb olvasó valószínűleg nem kételkedne, ha azt mondanánk, hogy ezek a sorok most jelentek meg a jobbikos Alfahír publicisztika rovatában, nem sokkal azután, hogy terjedni kezdett a pletyka: elvihetik Nagy Imre szobrát a budapesti Vértanúk teréről. Pedig a valóság ettől térben és időben is messze esik: a cikk szerzője Tóta W. Árpád, az időpont 2006 novembere, a megjelenési hely pedig a jobbos elhajlással nem vádolható Index.

Az úgynevezett Nagy Imre-kérdés 1989 óta újra és újra feljön, s az iménti eset csupán szerényebb példa arra, micsoda ellentmondásokat képes produkálni. Van-e annál meredekebb, hogy a kivégzett miniszterelnök első számú örökösének az a Gyurcsány Ferenc vallja magát, aki a Nagy Imre-pert személyesen felügyelő Apró Antal családjába házasodott? Gondolta volna-e Orbán Viktor 1989. június 16-án, az újratemetésen elmondott beszédekor, hogy három évtizeddel később, pont az ő kormányzása idején a kultúrharc egyik csatája éppen a Nagy Imre-emlékezet dekonstrukciójáért zajlik majd?

Nem 1956 Kossuthja

Merthogy zajlik, az kétségtelen. Nincs abban semmi véletlen, hogy a kivégzett miniszterelnök semmilyen szerepet sem kapott a forradalom és szabadságharc két évvel ezelőtti kerek évfordulójakor, melynek egész koncepcióját a „pesti srácok és lányok” hősiessége köré építették. „Nagy Imre szépen halt meg, de nem ő az igazi hős. Az igazi hős az, aki fegyvert fogott a szabadságért” – mondta lapunknak Schmidt Mária, az 1956-os emlékév kormánybiztosa 2016 novemberében. Ez emlékezetpolitikai fordulat a kilencvenes évekbeli vagy a 2006-os helyzethez képest, amikor Nagy Imrét olyan vezető egyéniségként próbálták feltüntetni, mint amilyen 1848–49 esetében Kossuth Lajos volt. „Ez tényleg nonszensz. Igaz, ma már baloldali történészekben sincs olyan törekvés, hogy heroikus forradalmi vezetőt csináljanak Nagy Imréből – mondja a téma kényessége miatt név nélkül nyilatkozó történész forrásunk –; Schmidt Máriáék a régi balos narratíva miatt mellőzték őt.”

Tény: a kilencvenes években valós politikai törekvés volt, hogy Nagy Imrében legyen megszemélyesítve az „emberarcú szocializmus”; a forradalomban betöltött szerepét túlhangsúlyozták, a kuláküldözés és a német kitelepítés miatti felelősségéről viszont alig esett szó. Pedig igaz, hogy élete meghatározó szakaszában „Nagy Imre – akár Révai József vagy Rajk László és Kádár János – sztálinista, bolsevik militáns, aktivista és funkcionárius volt” – ezt nem más, mint Tamás Gáspár Miklós filozófus írja az Élet és Irodalomban megjelent publicisztikájában. Ettől még volt elvi különbség az említett kommunista politikusok között, és való igaz, hogy Nagy Imrének tényleg jelentett valamit a nemzet fogalma, ellentétben Rákosival vagy Kádárral.

Sokatmondó ebből a szempontból az 1955-ben, Nagy Imre Romániába deportálása után keletkezett Gondolatok, emlékezések című írásgyűjteménye, melyet snagovi jegyzetek címmel tart számon a történettudomány. Az írásból a sztálinizmuskritika mellett süt a törekvés, hogy valahogyan emberi formájú, kényszerektől mentes, valódi magyar szocializmust kellene felépíteni. Moszkovita múltjával azonban neki kellett volna tudnia a legjobban, hogy a szovjet rendszerben ez nem lehetséges.

A korszakkal foglalkozó iskolai tankönyveket és a populáris emlékezetkultúra elemeit átnézve világos, hogy napjainkban nem él Nagy Imre kultusza. A mai történelmi megítélés úgy szól, hogy a politikus – egy lényegében cselekvőképtelen kormány élén – inkább volt sodródó, mint az eseményeket alakító szereplője az 1956-os forradalomnak. Ami az előéletét illeti, igazi XX. századi figura, akit ugyanúgy nem lehet tiszta karakterként ábrázolni, mint például Bajcsy-Zsilinszky Endrét, akit keményvonalas fajvédő múltja ellenére a nyilasok végeztek ki 1944 karácsonyán.

Megváltotta menetjegyét

Arról, hogy a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobrot áthelyezhetik, először 2012-ben kezdődött vita, Kövér László lapunknak adott interjúja nyomán. A házelnök akkor azt mondta, „megfontolásra érdemesnek” látja, hogy a Kossuth tér és a képviselői irodaház közötti térségben a nemzethez kötődő, jobb- és baloldali, „valóságosan progresszív” történelmi szereplőknek állítsanak szobrot. „Erre a részre kerülhetne Nagy Imre is” – nyilatkozta lapunknak, és Varga Tamás 1996-ban felavatott alkotását „sikerült szobornak” nevezte. Demján Sándor néhai üzletember az interjú után levelet írt Tarlós István főpolgármesternek, melyben azt üzente, ha elmozdítják az emlékművet, visszavonja a felállításához nyújtott adományát.

Azóta fő vonalakban befejeződött a Kossuth tér átalakítása, a Vértanúk terének érintése nélkül. A mostani szoborvita azért alakult ki, mert a Népszava június végén arról cikkezett, hogy a terület mint kiemelt nemzeti emlékhely vagyonkezelője, az Országgyűlés Hivatala a tér „gyalogosprioritású átalakítását” tervezi, mely kódoltan az emlékmű áthelyezését jelentheti. Ugyanakkor a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) egyik tagja, Szakály Sándor történész azt mondta a lapnak, hogy Nagy Imre szobrának ügyében a bizottsághoz nem jött előterjesztés, de magánvéleménye szerint ha „érkezik ilyen javaslat, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a Vértanúk terén állítsák fel újra a Nemzeti Vértanúk emlékművét, Nagy Imre szobrának pedig keressenek másik helyet”. (Lásd keretes írásunkat.)

Szakály tehát cáfolta is a pletykát, de új életet is lehelt bele, vagyis életszerű levonni a következtetést: a Vértanúk terével hamarosan valami történni fog. Ezen a ponton érdemes emlékezni arra, hogy a jó előre nagy felzúdulást kiváltó szoboráthelyezések (Károlyi Mihály, József Attila) és -rekonstrukciók (Tisza István, Andrássy Gyula) végül botránymentesen zárultak. Míg a Szabadság téri német megszállási emlékmű ügye ma is képes indulatokat kiváltani, a Kossuth tér szimbolikus ügyei lekerültek a napirendről. Ezzel együtt tény, hogy a Nagy Imre-szobor esete nem ugyanaz, mint Károlyi Mihályé. Egyrészt utóbbin történelmi figuraként könnyebb fogást találni, másrészt – ahogy a házelnök mondta – a Vértanúk terén álló Nagy Imre-szobor valóban sikerült alkotás, környezetében annyi turista fotózkodik egy nap, mint a népszerűbb belvárosi zsánerszobroknál. A helyére visszaemelt Nemzeti Vértanúk emlékműve komorabb, „temetős” hangulatot áraszt.

Ami az áthelyezés zökkenőmentességét illeti, két dolog sokat nyom a latban: a „körítés” és a szobor új helyszíne. Körítésen a kapcsolódó emlékezetpolitikai vitát kell érteni; márpedig annak motorját most éppen nem kormányközelből, hanem a Jobbik oldaláról rúgták be. A Népszava-cikk után Szávay István – megérezve a radikális jobboldali bizonyítási lehetőséget – a Szoborparkot jelölte meg a Nagy Imre-mementó kívánatos céljaként, bűnös moszkovitának címkézve az ’56-os miniszterelnököt. Válaszában Orbán Viktor a szoboráthelyezésre nem reagált, de Nagy szerepével kapcsolatban világosan fogalmazott: „Több tiszteletet szeretnék kérni a kivégzett miniszterelnöknek. […] Nagy Imre nézeteivel természetesen az itt ülők nagy része egyáltalán nem ért egyet, ahogy a kommunista pártban betöltött szerepével sem, de Nagy Imre azzal, hogy nem tagadta meg a forradalmat, hanem vállalta a magyar népet, megváltotta a nemzet tiszteletre méltó vezetői közé a menetjegyét.” Mint látható, a Nagy Imre-kérdés nem lett egyszerűbb: az ’56-os emlékév kormánybiztosa két éve kiírta a programból, a kormányfő viszont most a parlamentben védi a jobbikos támadásoktól.

Újravívott csaták

Kérdés, ha a Vértanúk terét valóban átépítik, hol tervezik újra felállítani Nagy Imre szobrát. A kritikusokat akkor lehet valamelyest leszerelni, ha az új helyszín nem drámai visszalépés az előző rangjához képest. Úgy tudjuk, az új célra több forgatókönyv létezik, köztük olyan is, ami a budai oldalon képzeli el az emlékművet, olyan pozícióban, amelyből a bronzba öntött Nagy Imre továbbra is a Parlament épületére tekinthetne. A jobbikos megoldás (Szoborpark) szóba sem került, ahogy az sem, hogy a Károlyi Mihály-mementóhoz hasonlóan vidékre szállítsák az alkotást. (Károlyi szobra ma Siófokon áll.)

Bárhogy alakul is, nem valószínű, hogy a kiújult Nagy Imre-vita tömegeket fog megmozgatni. „Tíz évvel ezelőtt még éltek azok, akikre igazán hatott ez a téma. Imre bácsi ma már senkit sem érdekel. Amikor a kultusza ellen hadakozunk, valójában a kilencvenes évek csatáit vívjuk meg. Inkább fantomháború ez, mint valóságos” – értékel történész forrásunk.

* * *

Visszatér a Nemzeti Vértanúk emlékműve?

Régóta tartja magát a pletyka, hogy ha valóban áthelyezik Nagy Imre szobrát, akkor a helyén visszaállíthatják az 1919-es vörösterror áldozatainak emlékművét, amely 1934 és 1945 között állt a Vértanúk terén. Ezt legutóbb Szakály Sándor történész, a VERITAS Intézet vezetője vetette fel a június végi Népszava-cikkben, amely a mostani szoborvitát kiváltotta.

Füredi Richárd alkotásának visszaállítása illeszkedne ugyan a Kossuth tér megújulásának koncepciójába, aminek keretében Andrássy Gyula és Tisza István szobra is visszakerült, ellene szól ugyanakkor, hogy egy hatalmas kőpillérből, egy kőkoporsóból, Hungária és egy sárkánnyal viaskodó férfi alakjából álló mű kevésbé nagyszabású vagy maradandó alkotás, mint Zala György rekonstruált monumentális munkái. Füredi jegyzett művész – ő alkotta a millenniumi emlékmű két királyszobrát –, de leginkább a síremlékszobrászatban vétette észre magát (ez a vértanúk emlékművén is látszik), a művészettörténészek nem sorolják a századelő nagy neobarokk mesterei közé. A Nemzeti Vértanúk emlékművének újraépítéséhez át kellene gondolni az egész teret, hiszen a Füredi-alkotás nem pont úgy helyezkedett el a Vécsey utca viszonylatában, mint a mai Nagy Imre-szobor, és fák sem voltak körülötte.

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.