Iskolabotrány: Móricz helyett ez lett a kötelező olvasmány

/ 2015.12.10., csütörtök 19:00 /
Iskolabotrány: Móricz helyett ez lett a kötelező olvasmány

Móricz klasszikusa helyett Janne Teller kortárs dán írónő Semmi című regénye lett kötelező olvasmány az egyik budapesti általános iskolában*. A kötet világszerte megosztja a szülőket, tanárokat és kritikusokat; az alábbiakban azt a levelet közöljük, melyet Gál Magdolna, a IX. kerületi Patrona Hungariae Gimnázium egykori magyartanára írt az iskola igazgatójának, illetve elküldött Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárnak is.

„Tisztelt Igazgatóhelyettes Asszony!

Tudomásomra jutott, hogy az Ön iskolájában az egyik nyolcadik osztályban egy dán írónő, Janne Teller regényét kapták a tanulók kötelező olvasmányként, amelynek a címe: Semmi. Információim szerint több szülő is felháborodott a könyvön, volt, aki már tiltakozott is a tanárnőnél a mű elolvastatása ellen. Ezek után én is elolvastam, mert kíváncsi voltam, milyen lehet az a mű, amely leválthatja Móriczot, Nyilas Misit.

Én is magyartanár vagyok, húsz évet tanítottam, általános iskolában és gimnáziumban. A könyv elolvasása után kötelességemnek tartom, hogy a leghatározottabban tiltakozzam eme mű – amely még irodalmilag se jelentős – olvastatása ellen.

 

Ezt a könyvet állítólag Dániában először betiltották, aztán kötelező olvasmány lett. Remélem, ott is utálják a gyerekek, ami kötelező, és nem olvassák el. Az írónő hihetetlen leleménnyel merítget és tocsog a kamaszlélek (vagy az emberi lélek?) sötét és félelmet keltő bugyraiban, hogy mindezt irgalmatlanul a képünkbe, illetve a gyerekek! képébe vágja.

A történet egy nyolcadikos osztályról szól, amelynek egyik fiú tagja a tanév első napján rádöbben arra, hogy csak a semmi van, semmit nem érdemes csinálni, ezt el is mondja az órán, majd összecsomagol, hazamegy, felül a szilvafára, és éretlen szilvákkal dobálja az arra járó társait. Közben azt kiabálja nekik, hogy értelmetlen és ostoba dolog bármire is törekedni, mert a halál úgyis mindennek véget vet, és akkor már egyszerűbb most nem csinálni semmit. Különös módon a felnőtt társadalom a regényben minderre nem reagál semmit. Se a szülők, se a tanárok. Nem úgy az osztálytársai, akikbe belehasít a félelem, hogy hátha ez igaz. Ezért aztán elkezdik gyűjteni a fontos dolgokat az életükből. Ezeket egy elhagyott fészerben, a Fontos Dolgok Halmán rakják együvé, és ha kész, majd meg akarják mutatni a szilvafán üldögélő renitensnek. Eddig még akár jó kamaszregény is lehetne.

A történet azonban innen lassan abszurdba, sőt horrorba fordul, ugyanis nem önként kell feláldozniuk egy-egy fontos tárgyat, dolgot az életükből, hanem az osztályközösségből egyik társuk, barátjuk tudja azt, mi a legfontosabb kinek-kinek, és a közösség nyomására ezt mindenki meg is teszi, be is adja. Addig még viselhető a szituáció, míg a kedvenc fülbevaló vagy szandál vagy bicikli kerül a halom tetejére. De hamarosan bekeményedik a követelmény, és a muszlim osztálytárs imaszőnyege, a kedvenc háziállat, majd a halott kistestvér koporsója, aztán az egyik lány szüzessége következik. Odáig feszül a helyzet, hogy a lelkészcsalád fiának el kell lopnia az oltár mögötti kereszt Krisztusát, aminek útközben letörik a lába, aztán a fészerben élő öreg kutya lecsinálja. És végül az osztály vezéregyéniségének, a gyönyörűen gitározó fiúnak a mutatóujját vágják le egy hentesbárddal.

De az írónő még ezek után is tudja fokozni a tébolyt: ugyanis eddig minden igyekezetük ellenére sem volt hajlandó a szilvafán csücsülő Pierre Anthon megtekinteni a Fontos Dolgok Halmát. A történet vége felé azonban, amikor a felnőttek számára kiderül, hogy hova tűnt a temetőből a koporsó és a templomból a kereszt, a büntetésüket töltő gyerekek közül az egyik értesíti a sajtót, és ezután nagy média-hajcihő veszi kezdetét, amely során megállapítják, természetesen Amerikából, hogy a FDH egy műalkotás, és több millió dollárt ígérnek érte, amit a gyerekek el is fogadnak. Ekkor Pierre Anthon elmegy, hogy megnézze a FDH-t, és kijelenti a már eddigre teljesen összezavarodott társainak, hogy nem jöttek rá az élet értelmére, mert akkor nem adták volna el. Árulónak nevezi őket, mire az osztály egy emberként ráront, agyonverik, és felgyújtják a pajtát. A hatóság és a világ számára nem derül ki, mi történt, a gyerekek pedig hazavisznek egy-egy gyufásskatulyányi hamut a FDH-ból, majd szétszélednek a világban, mivel feltehetőleg nekik is a nyolcadikkal ért véget az általános iskola.

Nos, hát ezt kell elolvasnia Móricz Légy jó mindhaláligja helyett ennek az osztálynak.

 

Biztos igaz, hogy a mai gyerekek rengeteg rémséget néznek már meg nyolcadikos korukra. Elképzelhető, hogy engem jobban sokkolt ez a mű, mint majd őket fogja. Az is valószínű, hogy a debreceni kollégiumi élet és Nyilas Misi világa nagymértékben idegen a mai kor gyermekének.

De! Móricz műve minden tragikuma ellenére egy értékekkel teli regény, arra vezet rá, hogy nem hiábavaló az áldozat, hogy kiderül a végén az igazság, hogy a világ minden ridegsége ellenére jónak lenni jó, még egy ellenségesnek tűnő közegben is. Ezen túl egy nagy magyar írónak saját élményű, hazai tájon játszódó műve, egy ma is létező iskola múltjának a felidézése. A gyerekek számára gyökér-mű ebben a gyökértelen világban. Remek alkalom arra, hogy hazáról, családról, iskoláról, barátságról, hazugságról, szerelemről és árulásról jót beszélgessünk az órán, úgy, hogy a gyerekek nem is veszik észre, hogy nem Misiről, hanem róluk van szó. De pontosan erre való az irodalom.

És mit kapnak a dán írónőtől? Egy mindenétől megfosztott világot, annak bizonyítását, hogy nem csupán lúzerek, ha akarnak valamit kezdeni az életükkel, hanem egyenesen gonosztevők, és ahogy az értelmet keresik, egyre inkább azzá válnak. És hogy még ez se számít, mert az élet vállrándítással továbbhalad mindezen.

Ez pedig egyszerűen nem igaz. Az az óriási felelőtlenség, hogy ilyen képet mutatunk fel a gyerekeinknek. A történelem és az egyéni tapasztalat is azt mutatja, hogy a szeretet, az áldozat, az ebből fakadó alkotás nem pusztul el az időben, hanem sok-sok nemzedék számára erőt, vigaszt, örömöt ad. A gonoszság és a kétségbeesés valóban létezik, és ezzel szembenézni, megharcolni meg kell tanítanunk a gyerekeinket. De nem úgy, hogy tömény és perverz kegyetlenkedéssel öntjük nyakon őket. Lehet esetleg egy gondolatébresztő mű a felnőttvilág számára, hogy lám, hit és bizalom nélkül ide jutottunk ezen a mi földrészünkön, ahogy kipusztítottunk mindent, ami valaha alapértékünk volt. De nem tinédzsereket letaglózni vele, akik életkori sajátosságuknál fogva épp, hogy csak tapogatóznak a felnőtt világban!

Tanárként és szülőként (négy felnőtt gyerek anyja vagyok) is azt gondolom, nagyon hibás, sőt ártalmas ennek a kollégának a tanári gyakorlata, amennyiben ezt a művet olvastatja el tanítványaival. Várom szíves válaszát, hogy mi történt ebben az osztályban, mert a gyerekeink nevelése nem magánügye egy iskolának.”

*Kiegészítés:

Mivel volt, akiben a fenti levél félreértést szült, tisztázzuk, hogy az eset nem a szerző egykori iskolájában, hanem a XVII. kerületi Újlak utcai kéttannyelvű általános iskolában történt.

Rosta

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Riadó – magyar folyami hadihajók a láthatáron!

Lélekben mindannyian sorhajókapitányok vagyunk – ezzel a benyomással tettem le Margitay-Becht András könyvét, aki nemcsak a Lajta monitor életét és újjáépítését, de a magyar folyami hadihajózás történetét is megírta nemrég megjelent impozáns kötetében.

A pannóniai Marcus Zuckerbergusra várva

Marcus Zuckerbergus – nemrég ezzel a szójátékkal és a római császárokat imitálva hozta címlapján a The Economist a Facebook alapítóját. Mindössze 12 esztendő kellett ahhoz, hogy a Harvard kollégiumi szobájában alapított startup mára a világ hatodik legértékesebb cégévé váljon – birodalommá, 1,5 milliárd felhasználóval.

Bosszú az online bulvár ellen

A digitális kor első nagy leszámolása az online bulvárral szenvedélyes indulatokat váltott ki Amerikában. Az ügy szálai Magyarországig vezetnek.

Mint a Kossuth téri számháború 2002-ben – A Milla-tüntetéseket is újrajátsszák Varsóban

Hányan is voltak a varsói ellenzéki tüntetésen a hónap elején? A rendőrség szerint alig több mint 30 ezren, Hanna Gronkiewicz-Waltz, varsói főpolgármester szerint – aki a most ellenzéki Polgári Platform (PO) vezetőségi tagja – „negyedmillióan voltunk”. Ahogy lenni szokott, ez a feltupírozott adat ment ki a nemzetközi közvélemény számára, ezt kürtölték szét a külföldi újságírók. Pedig a Piłsudski téren legfeljebb 120 ezer ember fér el. A valóságban 70-90 ezer tüntető lehetett ott.

Milyen lesz az első világháborús emlékmű?

Megvan az első világháborús emlékműre kiírt ötletpályázat eredménye, de a zsűritagok véleménye megoszlik abban, hogy megszületett-e az a terv, amelynek alapján érdemes volna megvalósítani az alkotást. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Konzervatív figyelmeztetés: saját ideológiája veszélyezteti a Fideszt

A posztkommunista elit ledarálásának csak akkor volt értelme, ha a helyükbe lépő újakat a teljesítményük, nem pedig a politika jelöli ki – mondja Mike Károly. A közgazdász szerint tévedés, hogy minél több gazdag embertől lesz virágzó az ország, vagyis hiába hizlalunk állami segédlettel nemzeti nagytőkéseket. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.