valasz.hu/itthon/leszedtek-a-keresztvizet-a-melegugyben-semjent-biralo-piaristarol-110260

http://valasz.hu/itthon/leszedtek-a-keresztvizet-a-melegugyben-semjent-biralo-piaristarol-110260

„Jobb vagyok Vonánál, Szélnél”

/ 2017.12.13., szerda 16:44 /

Csak a közös lista mentheti meg az ellenzéket Karácsony Gergely szerint. A Párbeszéd-társelnök zuglói polgármester az MSZP kormányfőjelöltje lesz, de előválasztáson is megmérkőzne Vona Gáborral és Szél Bernadettel.

– Dopeman után itt van Xmas G.?

– Nem hallgatok rapzenét.

– Abban beszélnek úgy, ahogy ön egy kiszivárgott hangfelvételen: „A f...ért hagytam magam rábeszélni a miniszterelnök-jelöltségre...”

– Ritkán használok ilyen szavakat, legfeljebb akkor, ha a barátaim között vagyok. Csak néha kiderül, hogy a barátaim az ellenségeim.

– Csodálkozik? Kifarolt a szövetségükből, suttyomban az MSZP kormányfőjelöltje lett, hát bosszút állt az Együtt.

– Az Együtt-tel nem voltunk szövetségben. Csak tárgyaltunk róla, de nem kötöttünk megállapodást. Éppen azért, mert óriási ellentétek voltak köztünk abban, mely pártokkal működjünk együtt. Nagyon őszintén beszéltem, ahogy a felvételen is hallható.

– Októberben és novemberben arról nyilatkozott, hogy nem lesz közös lista, csak koordináció kell. Nem az Együtt fordított ennek hátat, hanem ön.

– Nem mondtam, hogy nem kell közös lista, csak megállapítottam, hogy nem lesz. Sőt, 2016 júniusában hivatalosan is közös listáról beszéltünk a Párbeszéd nevében. Sajnos én nem készítek felvételt a barátaimmal folytatott beszélgetésekről; akkor meg tudnám mutatni, hogy volt olyan Együtt-vezető, aki szerint új helyzetet teremtene, ha én lennék a miniszterelnök-jelölt. Két-három hete jeleztem nekik egyébként, hogy nem tudom vállalni a szövetséget velük, mert nem érdekel, hogy kettő vagy öt százalékot szerezne-e az Együtt–Párbeszéd, miközben a Fidesz újra kétharmadot kaszál. Az ominózus hangfelvételen is erről beszéltem. Értelmes konstrukcióban lehetek az utolsó szórólaposztó is, vagy éppen miniszterelnök-jelölt, az mindegy. Értelmetlenben nem veszek részt.

– A közös lista értelmes konstrukció?

– Az egyedüli. Próbáltam beleszeretni a külön listás, koordinált indulásos verzióba, de matematikailag lehetetlen három ellenzéki listát kialakítani.

– Az országos listához 27 helyen kell indulni, 106 választókerület van.

– Tárgyalja le! Az ország 27 legrosszabb körzetében indulsz, miközben nincs pénzed, a riválisaid viszont felnyalják a 700 milliós állami kampánypénzt... Nem működik. De ezek részletek. A lényeg: az ellenzék támogatottsága folyamatosan csökken.

– Bizony, a Fidesz 57 százalékon. Ez még közös listával is reménytelen.

– Nem az, hiszen tíz emberből négy nem tudja, hova fog szavazni, azt viszont igen, hogy kormányváltást akar. Nem lehet, hogy azért kóricálnak el az ellenzék szavazói, mert nincs egység és erő?

– Nem lehet. 2014-ben már kipróbálták az összefogást. Buktak.

– Mert akkor csak a forma jött össze, a tartalom kevésbé. Egyébként az ellenzék akkor jobban állt, mint ma.

– De a közös lista nem érdeke sem az LMP-nek, sem a DK-nak!

– Ez igaz. De a fideszes kétharmad talán érdekük? Vagy a négyötöd? Amióta a miniszterelnök-jelöltségem felvetődött az MSZP-vel közös lista élén, iszonyatos gyepálást kaptam politikusoktól és újságíróktól - viszont sok támogatást a választóktól. Nem a pártok jelöltje akarok lenni, hanem a változást akaró embereké. Az ő elsöprő többségük márpedig közös listát akar, és azért tojik a fejünkre, mert képtelenek vagyunk létrehozni.

– Elsőként mondta hat éve, hogy a Jobbikkal is össze kell fogni a kormányváltásért...

– Ez túl van a politikai realitáson.

– A Gyurcsány Ferenccel közös nincs?

– Azt még nem tartom lezárt kérdésnek. A Jobbikról egyébként hat éve taktikai együttműködésről beszéltem, nem közös listáról.

– Koordinálna velük helyben? A múlt hétvégi solymári választás is mutatja, tudnak partnerek lenni.

– Ha a Jobbik ebben lépni akar, el fogja mondani. Hadd ne könyörögjek nekik. Ezt a „munkát” egyébként a választók el fogják végezni maguktól is.

– Magyarán jobbikos körzetben a balosok is átszavaznak majd maguktól?

– Igen, függetlenül attól, hogy itt Budapesten mit beszélünk.

– Ha így van, akkor mire fel ez az egész közös listázás? A választók úgyis elintézik...

– Már ha elmennek szavazni. Ha minden így marad, 50 százalékos részvétel lesz, és az egyébként kormányváltást akarók otthon maradnak. Amíg nincs erő az ellenzéki együttműködésben, addig a választó sem mozdul meg. Az erőt pedig a közös lista és miniszterelnök-jelölt adja.

– Pénzt küldött már a Jobbiknak?

– Nem. Épp elég pártadót fizetek.

– Nem szolidáris az államgépezet által hirtelen százmilliókra büntetett ellenzéki párttal?

– De. Rendben, egy ezrest elutalok majd nekik.

– Egyéniben elindul?

– Nem. Ha nyerünk, és miniszterelnök lehetek, ott leszek, de ellenzékben semmi kedvem ücsörögni.

– Magyarán a kormányfőjelölt egy lyukas garast nem tesz arra, hogy nyer. Különben vállalná az egyénit.

– Van rajtam sapka vagy nincs rajtam sapka? Máskor azzal szoktak vádolni, hogy csak vissza akarok mászni a parlamentbe. Nem akarok.

– Akkor a 2019-es főpolgármesterségre hajt, s ahhoz jön jól még egy biztos bukó miniszterelnök-jelölti kampány is?

– Zugló polgármestere vagyok, soha nem szerettem még munkát ennyire.

– „Kib... politikai stresszként” említi a kiszivárgott felvételen...

– Nehéz pálya, de imádom. Ha nem nyerünk, ezt folytatom. Egy szempontból foglalkoztat a főpolgármester-választás: hogy legyen még olyan. Ha ugyanis minden így megy tovább, és a Fidesznek kétharmada lesz, megszüntetik a választott főpolgármesteri funkciót, visszanyesik az önkormányzatiságot. Erre nagy tételben fogadok.

– Honnan veszi?

– A főpolgármester beszélt erről a sajtóban. Fideszes politikusok meg négyszemközt kérnek, hogy akadályozzuk meg a kétharmadukat. A főpolgármesteri ambícióimról szóló mesét azok terjesztik, akik az MSZP-n belül meg akarják fúrni a jelöltségemet.

– Miért nem mondott igent az MSZP-nek már hónapokkal ezelőtt?

– Mert nem kívántam részt venni akkori kormányfőjelöltjük, Botka László kicsinálásában.

– De keresték már akkor is, ugye?

– Hogyne! Könyörögtem is a Heti Válasznak, hogy ne írja meg.

– Egy mondat volt, de igaz. Megírtuk.

– Egy mondat is eleget ártott. Botkával megállapodtam volna, támogattam volna. Igaz, túl sok frontot nyitott, és a Gyurcsánnyal szembeni értelmetlen és nyerhetetlen volt. MSZP-s kormányfőjelölt nem mondhat olyat, hogy Gyurcsány ne legyen rajta a közös listán. Abból ugyanis az lesz, hogy MSZP-sek pártolnak át a DK-hoz. Így is történt.

– Szóval Gyurcsányt a lista harmadik helyére?

– Pontosan.

– Ezt még emésztenünk kell.

– Nem is önök a célközönség, nem is a finnyás, belvárosi, értelmiségi rettegők. Menjen el Nógrádba, ahol emberek rongyokkal tüzelnek – őket nem érdekli, hányadik a listán Gyurcsány. Ők azt kérik, hogy legyen erő az erőszakos kormánnyal szemben.

– A második helyen nyilván Molnár Gyula lesz, de ki a negyedik? Szél Bernadett?

– Abban azért én sem bízom, hogy az LMP beáll az összefogásba.

– A főszakadár alá...

– Ha fölsorolnám az összes esetet, amikor LMP-s politikusok könyörögtek, hogy menjek vissza, nagyon meglepődne.

– Sorolja fel!

– Majd a választás után.

– Szóval látja, hogy nem lesz még csak balos közös lista sem, miközben ön szerint az az egyetlen esély. Tehát a Fidesz nyer.

– Ezt ne nekem mondja, hanem Szél Bernadettnek!

– Mire megjelenünk, az MSZP miniszterelnök-jelöltje lesz még?

– Még nem vagyok az hivatalosan, és a végső szót az MSZP-kongresszus mondja ki. Persze jobban örülnék, ha nem párttestületek, hanem a változást akaró emberek jelöltje lehetnék.

– Miniszterelnök-jelölti előválasztás?

– Arra még éppen lenne idő.

– Megmérkőzne Vona Gáborral és Szél Bernadettel?

– Örömmel. Náluk jobb vagyok.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.