Joggal piásozta Pálffy Istvánt Novák Előd

/ 2017.12.15., péntek 12:45 /

Jogerősen elvesztette Pálffy István azt a személyiségi jogi pert, amit Novák Előd ellen indított – tudósít Lándori Tamás a Magyar Nemzetben.

Novák is, Pálffy is parlamenti képviselők voltak még 2013. november 6-án, amikor az ülésteremben készült videofelvételek tanúsága szerint Józsa István felszólalása közben Pálffy odament a szocialista politikushoz, megakasztva annak szónoklatát, kezet fogott vele és elköszönt. Távoztában megállt Nyikos László és Szilágyi György jobbikos képviselők mellett, valamit magyarázott nekik, mire a két ellenzéki az ülést vezető Balczó Zoltán felé fordulva kézjelekkel adta az alelnök tudtára: a KDNP-s ivott. 

Novák azt írta ki közösségi oldalára, hogy „Piálffy István bűzlött az alkoholtól”, továbbá „borszakértő mameluknak” nevezte, aki „bepiált”. 

Pálffy István személyiségi jogi pert indított Novák ellen egymillió forint sérelemdíjat és elégtételt követelve. Első fokon nem vizsgálták Novák állításainak valóságtartalmát és neki adtak igazat, másodfokon Novák nyert, és ezt erősítette most meg a Kúria, amely szerint nem szükséges szonda vagy vérvétel, egy ember spicces állapotáról „érzékszervekkel (látás, hallás, szaglás) is meg lehet győződni”, így Novák állításainak volt valóságalapja.

Novák időközben áldozatául esett a Jobbik néppártosodásának és már nem parlamenti képviselő, ahogy Pálffy sem. Igaz, ő dublini nagykövetként aligha tekinthető áldozatnak.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.