Jordán tours

/ 2016.11.16., szerda 15:48 /
Jordán tours

Nemzetbiztonság 2014–2016: a magyar hatóságok sosem vettek ujjlenyomatot az FBI által űzött Ghaith Pharaontól, mégis kapott tartózkodási engedélyt. Bemutatjuk Naffáékat, akik ránk szabadították a szaúdi nagyurat.

Az amerikaiak által a világ tíz legkeresettebb fehérgallérosa közé sorolt, az Orbán család budai házának tőszomszédságában ingatlant vásároló Ghaith Pharaontól ugyanolyan nehezen szabadul a magyar kormány, mint az offshore-közreműködőknek mesés bizniszt jelentő letelepedési kötvényektől. Utóbbiról hetek óta állítják, hogy kivezetik, ám a végdátum lapzártánkig csak nem akart megszületni. Arról pedig, hogy az arab mágnás két lábon járó nemzetbiztonsági kockázat, 2016 eleje óta biztosan tud az Alkotmányvédelmi Hivatal. S bár a Budapestre akkreditált szaúdi nagykövetnek mellékelt belügyminisztériumi feljegyzés szerint a mi Pharaonunk egyértelműen azonos az FBI által körözött személlyel, magyar politikusok hónapok óta azzal csillapítják a kedélyeket, hogy több Pharaon is létezhet. Ráadásul, mint mondják, az üzletember vízumával kapcsolatban a schengeni országok sem emeltek kifogást.

Információink szerint azonban a hazai hatóságok lényegében minden biztonsági kaput megkerültettek az „olajfáraóval”, hogy akadálymentesen törhessen utat magának Magyarországon. Kérdésünkre, hogy vettek-e valaha ujjlenyomatot tőle, illetve beszerezték-e a biometrikus azonosítóit, a belügyi tárca lakonikus választ küldött: „Nem.” Szakértőink figyelmeztetnek: a vízumnál ezt még ki lehet magyarázni azzal, hogy más uniós ország nemrég begyűjtötte a szükséges adatokat. A belügy ugyanakkor megerősítette, Pharaonnak november 1-jéig magyarországi tartózkodási engedélye is volt. Ezen okmány esetében úgy szól a szabály: „Arcképmás készítésére és hatéves kor feletti kérelmező esetén ujjnyomat rögzítésére kerül sor, amelyet a harmadik országbeli állampolgár tűrni köteles.”

Nem csak vízum

Pharaonnak mégsem kellett tűrnie semmit. Úgy tudjuk, először 2014 elején kapott tartózkodási engedélyt – üzletibefektetői tevékenységre –, melyet kétszer megújítottak, így közel három évig élvezhette a szabad ki-be járás előnyeit. (Minő véletlen: Kontrát Károly belügyi államtitkár a tartózkodási papír lejártának másnapján jelentette be, hogy rögtön elkapják, ha Magyarország területére lépne.) A Pharaon nevét viselő ingatlancégek – melyek a budai Orbán-házzal szomszédos villát, a Postabank volt József nádor téri székházát, illetve a hőgyészi és a seregélyesi kastélyokat birtokolják – sokáig a hazánkba delegált jordán tiszteletbeli konzul, Zaid Naffa Béla király úti rezidenciáján működtek, hivatalos tulajdonosuk pedig máig egy kuvaiti születésű ügyvéd, Ammar M. A. Abu Namous.

Első Pharaon-cikkünk idén tavaszi megjelenéséig tehát az volt a kérdés: miért hosszabbítgatják meg a szaúdi mogul üzleti célú tartózkodási engedélyét, ha papíron nem fektet be semmibe? Miután pedig lelepleztük, hogy Naffa és Namous az ammani tőzsdén jegyzett Jordan Decapolis Properties ingatlanvállalat igazgatóságában ülnek, és e minőségükben az FBI-körözött Pharaon elnök emberei, már arra kellett volna választ adni: miért nem vonják vissza a szaúdi főnök tartózkodási engedélyét, ha nemzetbiztonságilag kockázatos, ráadásul kizárólag strómanokkal dolgoztat idehaza?

Itt is, ott is Tiborcz

Miért szakít ilyen nehezen a nagypolitika Pharaonnal? A Stratfor elemzőintézet kutatása szerint az üzletember valójában a szaúdi uralkodó elit képviseletében vásárolgat szerte a világon, vagyis a Perzsa-öböl menti arab monarchiával megyünk szembe, ha ejtjük. (További adalék Pharaon befolyásához: az 1990-es években Attock nevű pakisztáni olajvállalatánál igazgatóskodott Kamal Adham, a szaúdi hírszerzés egykori feje.) S ha valakiknek, a miniszterelnök vejeként ismert Tiborcz István rokonságának nem érdeke, hogy „befagyjon” a kapcsolat a vahabita királysággal; augusztustól ugyanis ők működtetik a magyar állam rijádi kereskedőházát (Heti Válasz, 2016. szeptember 1.). Nem mellékesen: a volt Postabank-székházat a Tiborcz céges portfóliójába sorolt BDPST Ingatlanforgalmazó Zrt. adta el az egyik Pharaon-egységnek, tehát a kormány nincs abban a helyzetben, hogy elismerje a szaúdi fél bűnözői mivoltát.

A fenti tényeknél fajsúlyosabb, hogy a Pharaont ránk szabadító Naffa család felel a keleti nyitás magyarországi politikájának teljes arab vonulatáért. A Béla király úti jordán rezidencia, illetve személyesen Zaid Naffa fogja össze a Budapestre küldött közel-keleti csúcsdiplomatákat – Orbán Viktor éppen egy ilyen díszvacsorán találkozott Pharaonnal –, és 2014 óta ugyancsak ő elnökli a Magyarországon Akkreditált Tiszteletbeli Konzuli Testületet. Testvére, Osama Naffa előbb a külügy háttérintézményénél, a Magyar Nemzeti Kereskedőháznál felelt igazgatóként az arab kapcsolatokért, másfél éve pedig ő hazánk nagykövete Abu Dhabiban, a Perzsa-öböl egyik legpuccosabb üzleti központjában. A harmadik Naffa fivér, Tareq magyar tiszteletbeli konzulként szolgál Akabában, Jordánia egyetlen tengeri kikötővárosában, a negyedik fiú, Khaled Naffa pedig olyan lobbiintézményeket vezet, mint a Kelet Csillaga Kávé- és Teaház a belvárosi Semmelweis utcában, illetőleg a Magyar– Jordán Baráti klub Egyesület.

Mivel, mint írtuk, Naffáék cégszerűen is összeépültek Ghaith Pharaonnal, a kormány miattuk sem teheti meg, hogy – az Egyesült Államoknak tetsző módon – nemzetközi gazembernek nevezi a kastélyvásárló nagyurat. Ekkor ugyanis a 32 éve Magyarországon élő Zaid és testvérei a szaúdi milliárdos cinkosainak minősülnének, azaz összeomlana a magyar– arab kapcsolatrendszer.

A csőd is erény?

A Naffa család mai tündöklését a múlt felől biztosan nem lehet megérteni. A magyar cégjegyzékben fél tucat olyan turisztikai, pénzváltó, gépkocsi-adásvétellel foglalkozó, testápolásicikk-gyártó, zöldségkereskedő vállalkozás szerepel(t) a fivérek nevén, amely az elmúlt húsz évben csődöt jelentett – köztük a patinás Jordán Tours. A 444.hu korábbi írása szerint Naffáék a szocialista kormányokkal is megtalálták a hangot, amit igazol, hogy 2007-től tőlük bérelte Magyarország az ammani nagykövetségünknek helyet adó ingatlant. A 2010-es váltás után Zaid Naffa felesége Schmitt Pál akkori köztársasági elnök lányával alapított pékáru- és édességkereskedést Csodacsokoládé Kft. néven (ennek a boltnak már vége), és bővülésnek indult a Ferenciek terei Klotild-palota BuddhaBár szállóját működtető Mellow Mood-hotellánc is. Utóbbi hivatalosan Zuhair Awad és Semeer Hamdan érdekeltsége, ám a jordán konzulátus és a Naffáék magántársaságaként futó East Chain Kft. honlapján is Mellow Mood a legfőbb „referencia”.

Ugyanez a Naffa-lekötelezett arab szállodáscsapat szerezte meg és alakítja luxushotellé, üzletközponttá a Ferenciek tere másik ékességét, a Párisi udvart is. A sztori mégsem illik majd a „keleti nyitásról” szóló győzelmi jelentésekbe, a projektet ugyanis döntően nem arab pénzekből finanszírozzák, hanem a magyar állam Eximbankjának 6,85 milliárd forintos kölcsönéből. Naffáék legnagyobb dobása tehát nem ez, hanem Pharaon lett volna – az ingatlanvásárlásaival és a Prominence Food Zrt. nevű gigantikus élelmiszer-kereskedő céggel. Utóbbiból azonban épp most vonul ki a kisebbségi tulajdonos Magyar Nemzeti Kereskedőház. Elvégre egy FBI-üldözöttel mégsem illik együttműködnie az államnak – legalábbis nyilvánosan –, pláne, ha nincs meggyőződve az ártatlanságáról.

* * *

Kis magyar összevissza a szaúdi „professzorról”

2016. ÁPRILIS 7., HETI VÁLASZ, AZ ELSŐ VÉSZJELZŐ CIKK: „Ghaith Pharaon nem szokványos arab milliárdos. Ha csak a tíz százaléka igaz annak, amit az amerikai sajtó ír a magyar állam újdonsült partneréről, a budapesti titkosszolgálatoknak »őrjöngeniük« kellett volna a szaúdi mogul térfoglalása láttán. Egyfelől a Forbes magazin 2008-ban a világ tíz legkeresettebb fehérgallérosa közé sorolta az amerikai pénzintézetek bedöntése miatt az FBI által is körözött Pharaont. Másrészt egy francia parlamenti jelentés úgy írja körül, mint aki kapcsolatban áll a terrorszervezetek – köztük az Al-Kaida – által is használt iszlám pénzügyi hálózattal, a havalával.”

ÁPRILIS 21., NÉMETH SZILÁRD, A NEMZETBIZTONSÁGI BIZOTTSÁG ALELNÖKE (FIDESZ): „Mind az FBI-jal, mind a CIA-vel együttműködik a magyar szolgálat, sőt az Interpolon keresztül is információk érkeztek, és ma az az információ, hogy ez a Pharaon nem az a Pharaon.”

MÁJUS 9., ORBÁN VIKTOR A PARLAMENTBEN: „A magyar kormány természetesen megvizsgálta a szóban forgó személy magyarországi tevékenységét. És azt találtuk, hogy az a magyar törvényeknek megfelel, és nemzetbiztonsági kockázatot pedig nem rejt magában Magyarországra nézve. (…) Ebben a pillanatban az amerikaiakkal próbáljuk tisztázni, hogy pontosan mi is áll ennek a személynek, illetve a vele kapcsolatos ügyeknek a hátterében.”

OKTÓBER 3., A SZAÚDI NAGYKÖVETNEK IS TOVÁBBÍTOTT BELÜGYMINISZTÉRIUMI FELJEGYZÉS: „Az FBI, illetve az Interpol által kiadott körözésekben közel azonos néven, de három eltérő születési dátummal szerepel Pharaon (…). Ujjlenyomatait az Alkotmányvédelmi Hivatal megkapta, és megerősítésre került, hogy az AH által megadott adatokkal szereplő személy azonos az általuk keresett személlyel.”

OKTÓBER 24., ORBÁN VIKTOR A PARLAMENTBEN: „Jordánia egyik budapesti képviseletének díszvacsoráján, ahol a Magyarországra akkreditált összes arab ország nagykövete és nagykövetsége képviseltette magát, én is részt vettem, és ott díszvendég volt Pharaon professzor. (…) Meggyőződésem, hogy a szóban forgó személy körüli ügy egy amerikai titkosszolgálati játszma. Ezt onnan lehet tudni, hogy a szóban forgó úr beutazásával kapcsolatban egyetlen schengeni ország sem emelt kifogást, senki sem kérte az elfogását, pedig a kiadott vízum minden tagállam számára látható és ismert volt. Valamint az is elgondolkodtató, hogy ha valakit állítólag keres az FBI, akkor hogy maradhat 24 éven keresztül szabadlábon és közben többször megfordul Európában.”

NOVEMBER 2., MAGYAR IDŐK, KONTRÁT KÁROLY BELÜGYI ÁLLAMTITKÁR: „Amennyiben Ghaith Pharaon azonos azzal a személlyel, aki az amerikai hatóságok körözési listáján szerepel, és Magyarország területére lép, azonnal elfogják.”

NOVEMBER 10., LÁZÁR JÁNOS KANCELLÁRIAMINISZTER A KORMÁNYINFÓN: „Pharaon szabályosan lépett be Magyarországra, a magyar hatóságok – a bevándorlási hivatal és az elhárítás – jogszabályszerűen járt el. Ez nem zárja ki, hogy ez a személy ne lenne azonos azzal, akit keresnek, de nem is erősíti meg.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.