Juhász Péter kontra TV2: egy pont Juhásznak, de minek?

/ 2016.03.21., hétfő 09:26 /
Juhász Péter kontra TV2: egy pont Juhásznak, de minek?

Bámulatos küzdelem alakult ki Juhász Péter, a Fidesz és a TV2 között, ami ugyan háromszereplős történet, de korántsem háromszög. Hogy Juhász Péter miért lett hirtelen első számú közellenség, például nagyon jó kérdés, hiszen most pont ugyanazt csinálja, amit eddig. Csak korábban az volt az antijuhász kommunikációs technika, hogy az Együtt politikusa egy kis drogos senki, most meg hirtelen a legnagyobbaknak kijáró, megkülönböztetett figyelmet kap, fájdalmára.

Hogy nagyot fordult a kormányzati juhászkerék, talán annak tudható be: a kerítéssel kirekesztett migrációs probléma már nem nyújt elegendő muníciót, így ismét van tere a kormánypártok környékéről származó korrupciószagú híreknek.

Úgyhogy ütni kell Juhászt, aki kemény harcos, ugyanakkor meg kiváló alanya az efféle kommunikációs támadásoknak.

A TV2 „Juhász Péternek honnan nincs pénze” riportjára például még bizonyára sokáig emlékezni fogunk, mivel minden benne volt, amiért a kézivezérelt revorverzsurnalizmust utálni lehet. Csak hogy az Együtt alelnöke is megtett mindent, hogy a néző egy olyan küzdelmet szemlélhessen, amiben egyik félnek se tud szurkolni. Márpedig az efféle akcióknak mindig az a végeredménye, hogy a közönség végül undorral tolja el magától a végterméket – TV2-stül, Juhász Péterestül.

A TV2-t hagyjuk, ott most az a legújabb hír, hogy feltámad a Napló Hajdú Péter felügyelete alatt – ami mindent elmond a csatorna jövőjéről.

A másik oldalon meg adott egy ellenzéki politikus, meglehetősen zaklatott múlttal és fontos ügyek képviseletével. Meg az ötfős családdal és úgy 430 ezer forintos havi összbevétellel. Ehhez képest az a fő harci csapásvonal, hogy miért kell Budán 200 ezer forintért ingatlant bérelni, ha egyébként Juhászék nem tudják fizetni.

És ez onnan nézve kiváló vonal, hiszen benne van a 200 ezres ingatlan, ráadásul Buda, ráadásul a felelőtlen Juhász, aki még a családja dolgait se tudja intézni, hát miféle politikus már ez, ugye. (És akkor Juhász Péter bemutatja a számlaszámát a TV2 kameráinak, hogy anyagi szorultsága miatt ide vár adományokat. Ami, ha komoly, azért gáz, ha meg irónia akart lenni, akkor azért – ugyanis a politikában sok minden tud működni, de az irónia pont nem. Sajnos, egyébként.)

De mivel most pár napra mindenki ingatlanszakértő lett, utánanéztem én is, mennyiért lehet három gyerekkel viszonylag kényelmes ingatlant bérelni Budapesten. Nos, ez ügyben egy pont Juhásznak, mert még a legcudarabb helyeken fekvő, megfelelő méretű albérletekért is elkérnek 160, de inkább 170 ezer forintot havonta, úgyhogy a 200 ezres budai nagy lakás tényleg baráti ár, és tényleg nem érdemes otthagyni.

Csak ki kéne fizetni valahogy saját pénzből, meg rendszeresen. De ez már késő.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Török–Mráz: Vigyázzon a baloldal, a Jobbik éppen tőlük vesz el szavazókat!

A Fidesz-tábor túl stabil, a Jobbik a baloldalon és a bizonytalanok között keres és talál új vadászterületeket – ért egyet Mráz Ágoston Sámuel és Török Gábor. A Heti Válasz állandó elemzőpárosa a Vona Gábor elleni karaktergyilkossági kísérlet értelmetlenségéről, Donald Trump és Orbán Viktor ideológiai partnerségéről és az elitellenes forradalmakról. Páros interjú a csütörtöki lapszámban!

Az osztrák elit nyert másfél évet – aztán jön a Szabadságpárt?

Brüsszel, Bécs és Berlin fellélegezhet, nem lesz jobboldali radikális elnöke Ausztriának. Az osztrák elitnek így van még jó másfél éve, hogy kitalálja, hogyan akadályozza meg a Szabadságpárt hatalomra kerülését. A csütörtöki Heti Válaszból megtudhatja, mi áll a nem várt különbségű győzelem mögött.

Miért ilyen rosszak a PISA-eredményeink?

Tovább hanyatlott a magyar oktatás színvonala – de a miértre nincsenek egyszerű válaszok. Az állam döntéseinek alig van hatása arra, mi történik a tantermek zárt ajtói mögött.