„Jumurdzsákot nem lehet szeretni”

Pálffy Géza Mohács jelentőségéről és Nagy Szulejmán iszlám államáról

/ 2015.11.17., kedd 11:50 /
„Jumurdzsákot nem lehet szeretni”

Nem csak Magyarország volt a kereszténység „védőbástyája”? Trianon gyökerei 1526-ig nyúlnak vissza? Van párhuzam az Iszlám Állam és Nagy Szulejmán állama között? – szemléletformáló kérdéseket feszeget nemrég kiadott vitairatában Pálffy Géza, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója. A kutatóval a török kori tapasztalatok hatásairól és a történelmi példákat használó politikusok felelősségéről is beszélgettünk.

– Szeptember végén kiadott vitairata sok kommentet ihletett az interneten. A lánglelkűbbek nem vágták a fejéhez, hogy miért pont most hozakodik elő ilyen „nemzetellenes” gondolatokkal?

– Inkább az Akadémiára mondtak csúnyákat, de ez a jelző nem került elő. Miért is került volna?

– Politikailag érzékeny időszakban kérdezett rá a „Magyarország, a kereszténység védőbástyája” szentencia történelmi hitelességére.

– Épp ellenkezőleg: a politika „állt bele” egy történelmi témába, hiszen mi csupán a mohácsi csatáról tanácskoztunk. Ez persze nem baj. Kifejezetten jó, ha az emberek a jelen problémáit látva elgondolkodnak a múltjukon, hogy az vajon mennyire használható a megoldások kereséséhez.

– Szeptemberi felvetéséből úgy tűnik, ez a védőbástyás történet nem egészen úgy néz ki, mint ahogy gyerekkorunk óta ismerjük.

– Fogalmazzunk pontosan: a Magyar Királyság a kereszténység védőbástyája volt – de nem egyedül. Ez a fogalom jó értelemben vett toposszá vált, és a XIV. és a XVIII. század között több olyan állam esetében is felbukkant, amely kivette részét az oszmán-törökök elleni védekezésből. A török hadak legfontosabb szárazföldi hadfelvonulási területén leginkább Magyarországra és Horvátországra, a tengeren a spanyolokra kell gondolni.

– Nem mindegy viszont, hogy a jelzőt mi írtuk magunkra, vagy mások használták ránk.

– Egy kis latin, hogy jobban értsük: a kereszténység védőbástyáját jelentő „propugnaculum” vagy „antemurale Christianitatis” a lengyeleknél már a XIII. században része az ottani kancellária publicisztikai eszköztárának, majd II. Gyula pápa 1505-ben hivatalosan is kimondja, hogy joggal használják a védelmi ideológiát. Magyarországgal kapcsolatban XXII. János pápa fogalmazza meg például a „scutum atque murus”, vagyis a pajzs és védőfal gondolatát a XIV. század elején. Ám ezek részletkérdések; óvnék attól, hogy a fogalmakat és évszámokat egyes országok esetében versenyeztessük.

– Ok nélkül kardcsörtető, kuruckodó nép a magyar – szól a nemzeti önostorozás. Más nemzeteknél is élő a védőbástyás gondolat, vagy csak mi szeretjük ismételgetni?

– Meghatározó feladatunk volt a földrész, elsősorban Közép-Európa és a keresztény kultúra, az itt élő közösségek védelmében; az ilyesmi joggal kerül a közbeszédbe. A téma másokat is foglalkoztat: épp most kaptam meg Paul Srodecki német történész új, Antemurale Christianitatis című, majd’ 600 oldalas kötetét, amely semmi másról nem szól, csak a „kereszténység védőbástyája” fogalom hátteréről.

– A Heti Válasz nyáron címlapra tette Hajós András mondását: „Röszke nem Nándorfehérvár”. Szerepzavarba kerülünk, ha a politika és a publicisztika használja a történelmet?

– Egyetlen politikus sem ostorozható azért, mert történelmi példákat használ, ez az ókor óta bevett szokás. Ám a politikus felelőssége, hogy jól használja-e, nem él-e vissza vele. Az viszont tény, hogy egyes történelmi adottságaink miatt fogékonyabbak vagyunk a Keletről érkező népek előrenyomulásával kapcsolatos témákra, mint más európaiak.

Fotó: Szabó Balázs

– Úgy érti, hogy az idegenektől való tartózkodás a török hódoltságig vezethető vissza?

– Csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy gyerekkorában minden magyar megtanulja a „török gyerek megvágta” és a „Katalinka, szállj el! / Jönnek a törökök” mondókát, elolvassa az Egri csillagokat és Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosság című írását. Ezekben pedig – teljesen érthetően – nem tűnik fel jó színben a keletről érkező hódító. Jumurdzsákot ugyanis nem lehet szeretni. Persze a magyarok török-, Kelet- és iszlámképe sokat változott az évszázadok folyamán, hiszen a XIX. századtól javult a kapcsolatrendszer; az első világháborúban Törökország a Monarchia szövetségese volt. Az oszmánok magyarországi berendezkedése ettől még mély nyomokat hagyott.

– A 150 éves magyarországi oszmán–magyar avagy iszlám–keresztény egymás mellett élés mérlege egyértelműen negatív?

– Igen, ebben a történészszakmában jelentős az egyetértés. Míg a középkorban csak kisebb káliz, böszörmény telepítéseken keresztül érkeztek hozzánk muzulmán hitűek, az oszmán – de nem iszlám! – hódítás tömeges és agresszív volt. Itt minden fogalommal óvatosan kell bánni, de elmondható, hogy az Oszmán Birodalom is egyfajta „iszlám állam” volt, a szultánok ugyanis az iszlám akkori vallási és világi vezetői voltak. Ez az ellenséges hatalom pedig – a Balkán megszállása után – Magyarországot is el akarta foglalni, és 1566-ra már kiszakított középkori területéből 40 százalékot. Majd több tízezer főnyi oszmán katona rendezkedett be nálunk, Pécs, Temesvár, Buda és Belgrád pedig jelentős muszlim központtá is vált.

– Ugyanakkor iszlám térítés nem volt.

– Nem, semmilyen szerves integrációról nem beszélhetünk; sem vegyes házasságokról, sem térítésről. Az iszlám hitűek – akik csekély számban voltak, hiszen a megszállók többsége keleti ortodox vallású, balkáni etnikumú katona volt – elkülönültek a magyar lakosságtól. Nem így volt Boszniában és Szerbiában, ahol erőteljes akkulturáció indult. Miközben a bosnyák elit integrálódott a birodalomban, a magyar elit kivonult a hódoltságból. Egy területet tudunk, amely nem ismert politikai, katonai és vallási, kulturális korlátokat: a biznisz. A legellenségesebb időszakokban is mentek a kis határ menti „csencselések” – akár még a fegyvercsempészet is. 1596-ban, Eger elfoglalása és a mezőkeresztesi vereség évében Batthyány Ferenc dunántúli főkapitány török mosómedencét rendelt az egyik török pasától, díszfegyverért cserébe. Ebből is látszik, hogy az élet a nagyhatalmak határvidékén sem állt meg.

– Vitairatában hangsúlyozza, hogy nem vesszük eléggé figyelembe a mohácsi csatavesztés és a hódoltság XX. századi tragédiáinkra gyakorolt hatását.

– Ez a tézis nem új, de fontos elővenni: Nagy Szulejmán szultán hódítása hosszú távon átrajzolta Közép-Európa térképét. A történeti magyar állam három részre szakadt; a megmaradó Magyar Királyság a Habsburgok új államába kényszerült; Horvátország a XVII. században külön országgá kezdett fejlődni; de még Pozsony modern kori szerepe is részben e korra vezethető vissza. Közben az állandó háborúskodás megtizedelte a magyar lakosságot, ami alapvetően járult hozzá ahhoz, hogy a Kárpát-medencében megindultunk a kisebbségbe kerülés útján.

– Korábban szóltak vélemények arról is, hogy Mohács jelentősége túlhangsúlyozott a történelmünkben.

– Ez szerintem tévedés. Mohács negatív következményei évszázadokra kihatottak. Azt viszont érdemes kiemelni: a mohácsihoz mérhető nagyságú hadsereget még Hunyadi Mátyás királyunk is nehezen tudott kiállítani. Épp ez fokozza a tragédiát: kiállítottuk a késő középkor legjelentősebb haderejét, nem futottunk meg, hanem hősiesen helytálltunk – és mégsem sikerült. Az viszont legenda, hogy Szapolyai János erdélyi vajda szándékosan késte le a csatát. Ezt néhány hónappal a vereség után a vetélytársa, Ferdinánd király mellé álló magyarok találták ki, de a mítosz sajnos máig tartja magát.

– Mohácstól egyenes út vezet Trianonig?

– Ha megnézzük a török háborúskodás és megszállás következtében kialakult demográfiai, etnikai és politika helyzetet, ki kell mondani: Trianon időzített bomba volt. Úgy vélem, a történeti magyar állam az ismert határokkal akkor sem maradt volna fenn hosszú távon, ha nincs az I. világháború, és nincs az a bizonyos békeszerződés. A Magyar Királyság területén ugyanis – nagyobb részben éppen a török kori etnikai változásoknak köszönhetően – már egységesebb tömbben éltek szlovákok, románok, szerbek, horvátok. A XIX. század, a nemzeti ébredés kora után hosszabb távon nem lehetett elvitatni az államiságot követelő akaratukat. Legfeljebb az lett volna kérdés mondjuk a szlovákok esetében, hogy Pozsony vagy Zsolna legyen-e a főváros.

– Ha ezt sokszor ismételjük, tálcán kínálunk történeti érveket a kisantant egykori országainak.

– Nem, mert minden alkalommal elmondjuk, hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan volt, mivel nem a tényleges etnikai határoknál húzta meg a határokat, a történelmi magyar állam pedig sok tekintetben jobban működött, mint utóbb a nemzetállamok.

Fotó: Szabó Balázs

– Amiről beszélünk, nem új. Az ön mestere, Szakály Ferenc éppen negyedszázada írt Trianon török kori gyökereiről. A magyar lélektan ezt az érvelést mégsem igazán fogadja be; a Trianonról szóló közbeszéd egyfelől a franciák és a Nyugat felelősségére, másfelől az önmarcangolásra – „nem tudtuk megtartani magyarnak az országunkat” – hajlik.

– A felelősség- és bűnbakkeresés ingoványos téma. Elvileg a XV–XVII. századi magyar elit is felelőssé tehető: a nemzetiségek betelepítését a legnagyobb magyar arisztokraták végezték. A hős Kinizsi Pál erővel, szekerekkel hozott be szerbeket a déli határon, miként a magyar főurak románokat Erdélybe, majd a magyar uralkodók a német és szlovák telepeseket, s a példákat még sorolhatnám. Tegyük felelőssé őket? Badarság lenne. A nemzetállamok születésének kora előtt csak munkaerőben, az alattvalók számának növelésében gondolkodtak. De ha mindenáron felelőst keresünk, akár a törökökben is megtalálhatjuk, hiszen az igazán nagyarányú telepítés a hódoltság miatt kipusztult területeket érte.

– Szeptemberi vitairatának még egy megosztó pontja volt: Erdély. Azt állítja, nem tartható az a kép, ami szerint Erdély a magyar függetlenség záloga volt a kora újkorban.

– A három részre szakadt Magyarország traumájának hatékonyabb feldolgozása miatt máig sokan gondolják úgy, hogy mégsem szakadtunk szét, csak lett egy „királyi”, egy „fejedelmi” és egy „szultáni” Magyarország. Ez a tézis szerintem nem tartható, a legnagyobb önbecsapás pedig az, hogy a történeti magyar államot egy független Erdély viszi tovább. Az Erdélyi Fejedelemség átmeneti fejlemény volt, amely a XVII. század végéig egyértelműen oszmán érdekszférába tartozott.

– Lehet, hogy ezzel sokak Erdély-képébe gázol.

– Én csak annyit állítok, hogy Erdély nem volt független – de hangsúlyozom, hogy nem volt török bábállam sem. Nem lett vilájet, belső igazgatásában magyar vezetésű maradhatott, az ottani elitnek nem kellett elmenekülnie, mint a hódoltságbelinek. Éppen ez a belső önállóság teremtett lehetőséget az igen jelentős kulturális, anyanyelvi, művészeti, vallási fejlődésre.

– Bethlen Gábor fejedelem szerepét napjainkban is sokat emlegetjük. Helyesen?

–  Esetében sem egyértelműen fehér vagy fekete a kép. Báthory István mellett Bethlen szerintem a legtehetségesebb és legsikeresebb fejedelem, de nem állíthatjuk róla, hogy fő célja a három részre szakadt ország újraegyesítése lett volna – miként néhány tankönyv ma is írja. Bethlen – teljesen érthetően – saját országa, Erdély megerősítésén dolgozott, akár a másik magyar állam, vagyis a királyság kárára is. A fejedelemség bonyolult helyzetét sokszor nehéz felfogni: Erdély olyan állam volt, ami egyszerre tartozott oszmán érdekszférába, de egyszerre bírt belső önállósággal, sőt egyszerre volt része az európai államrendszernek is. Mindeközben végig magyar fejedelmek vezetése alatt állt. Bethlen szerepe és Erdély akkor is fontos tehát, akkor is okot ad a büszkeségre, ha nem vetítünk bele olyasmit, amit csak a későbbi, XIX–XX. századi vagy mai perspektívából tartanánk kívánatosnak.

 

A Heti Válaszban megjelent interjú bővített változata

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.