valasz.hu/itthon/itt-a-madaras-adidas-eletkepes-lehet-e-egy-nemzeti-sportmarka-129214

http://valasz.hu/itthon/itt-a-madaras-adidas-eletkepes-lehet-e-egy-nemzeti-sportmarka-129214

Karácsony: Vonát nem akarom, Orbán legyen az ügyvivő kormányfő!

/ 2018.03.22., csütörtök 11:40 /

Ha az ellenzék több mandátumot szerez, mint a Fidesz, Karácsony Gergely nem szavazná meg Vonát, Orbánt javasolná ügyvivő miniszterelnöknek. Igen, jól olvassák.

Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Magyar Narancsnak azt mondta: 

  • a Jobbik társtettes abban, ami az elmúlt nyolc évben történt;
  • listán a Jobbikra nem szabad szavazni.


Viszont: helyi szövetségek szerinte köttethetnek. Ehhez a helyieknek két dolgot kell megvizsgálniuk: az ellenzéki szavazók átszavazási hajlandóságát, és azt, „hol vannak olyan jelöltek, akik nem gyakorló nácik”.

Merthogy a Jobbik jelöltjeinek egy része Karácsony meglátása szerint az, csak „most éppen nem gyakorolják a nácizmusukat, mert be van nekik tiltva”.

Az ellenzéki együttműködés Karácsony szerint úgy nézne ki, hogy az ország nyolcvan százalékában nem érdemes a Jobbikra egyéniben sem szavazni. A maradék 20-ban, ahol a Jobbik jelöltje az esélyesebb, „nem fogunk beleszakadni a kampányba”. Vagyis helyi együttműködések lesznek.

De nem ez az interjú legérdekesebb része, hanem az: mi történne azután, ha Karácsony számára a legkedvezőbb forgatókönyv valósulna meg, és az ellenzék többséget szerezne a parlamentben. Vagyis, ha a Fidesz nem alakíthatna egyedül kormányt.

Ebben az esetben:

  • az összes ellenzéki pártnak deklarálnia kellene már most, hogy „semmiképpen nem segíti ki a Fideszt”
  • ellenzéki blokkot kell alkotni, és ki kell kényszeríteni az alkotmányos rendszer korrekcióját a Fideszből (kétharmados törvényeket kell módosítani).


Csakhogy ebben az esetben is a Fidesz lenne a legnagyobb párt, vagyis a köztársasági elnök először Orbán Viktort fogja felkérni kormányalakításra. Ha nem tudna kormányt alakítani, akkor az alaptörvény szerint 15 napon belül egy másik személy kapná a kormányalakítási megbízást. Bár az alkotmány erről nem rendelkezik, a miniszterelnöknek javasolt személy a második legerősebb párt elnöke lehetne, aki Vona Gábor.

„Hogy Vona Gábor, akár csak egy percig is miniszterelnök legyen ebben az országban, azt az én szavazatommal biztosan nem éri el”– mondja Karácsony.

És most kapaszkodjunk meg, mert az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje így folytatja:

„Ügyvivő kormányfőnek egyébként Orbán Viktort javaslom, szeretném, ahogy végignézné, ahogy lebontjuk a NER-t a feneke alól.”

De ez mégis mit jelent?

Ügyvivő miniszterelnök a médianyelvben az ügyvezető miniszterelnök szinonimája. Ügyvezető miniszterelnököt azonban nem kell ajánlani, az új kormány megalakulásáig akkor is Orbán Viktor az ügyvezető, ha őt senki sem javasolja, és pártja a választásokon egyetlen szavazatot sem kap. Egyszerűen ez szerepel az Alaptörvényben.

Még egyszer, mit javasol Karácsony? Orbánt ügyvivő miniszterelnöknek. Tehát akkor azért szavazzanak az emberek az ellenzékre, hogy Orbán legyen az ügyvezető, mint valami átmeneti miniszterelnök, amíg le nem bontják alóla a NER-t?

Úgy tűnik, Karácsony Gergelyt összezavarta a sok ellenzéki kombinálás. Pedig még több mint két hét van a választásokig!

Frissítve: 

Karácsony Gergely reagált, pontosította szavait:

Amikor arról beszélek, hogy Orbánnak ügyvezető miniszterelnökként végig kell majd néznie a NER lebontását, ez a magyar alkotmányos szabályok szerint azt jelenti: április 8-án legyőzzük Orbánt, és még aznap nekilátunk a jogállam, a demokrácia, a tisztesség helyreállításának. Orbán április 8-ától már csak ügyvezető kormányfő, korlátozott jogkörrel, de csakis az új kormány felállásig. De ebben az elkerülhetetlen átmeneti időben is Veletek, a ti felhatalmazásotokkal elkezdjük lebontani a NER-t  - írja Facebook oldalán. 

 

 

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.