KERESD A NŐT!

/ 2005.09.01., csütörtök 13:13 /

A román hírszerzés emberei vagy politikai harc áldozatai? Egy biztos: Szatmári Tibor és felesége, Ildikó jelentős befolyásra tett szert Magyarországon és Romániában is, méghozzá igen rövid idő alatt. A Heti Válasz a titokzatos házaspár portréját rajzolja meg.



"Mindig furcsállottam, hogy a menyem akárhol dolgozott, vezető tisztségben volt" - nyilatkozta a múlt héten kipattant hírszerző-históriáról Szatmári Tibor Kolozsváron élő édesanyja az Evenimentul Zilei című román napilap augusztus 24-i számában. Ami igaz, az igaz: a Szatmári házaspár pályafutását figyelemmel kísérők Szatmári Ildikó karrierjének kétségtelenül folyamatos emelkedését tapasztalhatták az utóbbi évtizedben.

TANÜGYI ÉVEK

A Kolozsvárott fizika szakon 1995-ben végzett Szatmári Ildikó hamarosan követte a már évek óta a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) dolgozó férjét, és a szövetség oktatási és ifjúsági főosztályán találta meg a helyét. "Törekvő, ám nem különösebben feltűnő beosztott volt, aki kerülte az ütközéseket" - emlékszik vissza rá egyik volt munkatársa, aki viszont Szatmári Tibort "kíméletlen politikai emberként" jellemezte.

A romániai magyarság érdekképviseletében sokan úgy tudták, a Szatmári házaspár férfi tagja erősen kötődik Verestóy Attila szenátorhoz. Az állítást alátámasztani látszik, hogy Szatmári Tibor a politikus érdekeltségébe tartozó cég, a Trinvest közép-erdélyi régióért felelős vezetője volt. A befektetésekben érdekelt vállalat kétes ügyeiről 1997-ben sokat cikkezett a romániai magyar sajtó. Erdélyi forrásaink közül többen úgy tudják, hogy az üzleti jellegű kapcsolat a házaspár Magyarországra települése után is fennmaradt.

A Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt vezette, az RMDSZ-t is magában foglaló Demokratikus Konvenció 1996-os választási győzelme után országos karrier nyílt meg Szatmári Ildikó előtt. Azon RMDSZ-es káderek között volt, akik vállalták a bukaresti kormányzati munkát, így a tanügyi minisztérium kisebbségi főigazgatóságán lett szakfelügyelő. Befolyása egyre növekedett, hiszen férje 1998-tól Markó Béla RMDSZ-elnök külügyi tanácsadója volt. Szatmári Tibor jó magyarországi és uniós kapcsolatokat épített ki, a konzervatív alakulatokat tömörítő Európai Néppárt és az RMDSZ párbeszédének is ő volt a felelőse. Felesége ekkortájt igyekvő köztisztviselőként érdemelte ki a román kormány elismerését.

"Törekvő gyermek volt, aki már akkor Budapestre járt doktorizni" - emlékezik volt beosztottjára Kötő József, aki 1998 és 2000 között a tanügyi minisztériumállamtitkáraként Szatmári Ildikó főnöke volt. A Mata Hari-gyanúba keveredett köztisztviselő az RMDSZ miniparlamentjének számító Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) is tagja lett, s ott az ifjúsági mozgalom képviseletét ellátó Magyar Ifjúsági Tanács frakciójában ült.

"Tudtuk, hogy férje révén inkább a Markó-vonalhoz kötődik, de a frakcióban nem hallatta a hangját"- summáz egy egykori SZKT-tag, aki szerint Szatmári Tibor kulcsszerepet játszott a 2000-2001-ben tetőző Reformtömörülés kontra RMDSZ-vezetés vitában - mégpedig a Tőkés László fémjelezte alakulattal szemben állók oldalán. A Romániai Magyar Szó 2001. október 3-i számában megjelent, az SZKT ülésén el nem hangzott, ám a lapban mégis közölt felszólalásban Szatmári élesen bírálta az RMDSZ "belső egységét" megbontó politikusokat, és az "őket támogató" Fidesz nemzetközi elmarasztaltatását kezdeményezte, írván: "Miért nem tesszük szóvá nemzetközi szinten, a kontinens kereszténydemokrata és konzervatív erőit tömörítő Európai Néppártban, hogy az a magyar párt, amelynek a felvételét feltétel nélkül támogattuk, folytatja az RMDSZ legitim vezetésének megdöntésére irányuló négyéves aknamunkáját?"

MAGYARORSZÁGI KARRIER

Az előzmények után kevesen tarthatják véletlennek, hogy a 2002-es magyarországi kormányváltás után gyorsan érvényesült a Szatmári házaspár tehetsége. A férfinak az RMDSZ nem hivatalos magyarországi követeként bejárása volt minden fontos helyre, sőt a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Bálint-Pataki József irodát is adott neki. A feleség pedig az Oktatási Minisztérium akkori államtitkára, a jelenlegi MSZP-elnök Hiller István kabinetjébe került határon túli ügyekkel foglalkozó tanácsadóként (s egyes sajtóhírek szerint hamarosan bizalmas viszonyt alakított ki nem is egy baloldali politikussal).

"Az RMDSZ-nek köztudottan nem volt felhőtlen a viszonya az Orbán-kormánnyal, a magyarországi szocialisták és liberálisok pedig érdektelenséget mutattak a határon túliak kérdésében, a szövetség ennek ellenére úgy ítélte meg, hogy minden korábbinál nagyobb lehetőség nyílik pénz- és pozíciószerzésre" - magyarázza a házaspár mozgását régóta figyelemmel kísérő magyarországi szakértő. Példaként a határon túli diákoknak otthont adó budapesti Márton Áron Kollégium igazgatója eltávolításának körülményeit (a tárca a diákok petíciója és az egyöntetű szakmai elismerés ellenére váltotta le 2003-ban az igazgatót) és az oktatási kérdésekkel foglalkozó Apáczai Közalapítvány támogatási gyakorlatát említette - utóbbiban kurátorként dolgozott Szatmári Ildikó. Nemegyszer előfordult egyébként, hogy magyar kormányzati és RMDSZ-es delegációk találkozásakor a feleség a magyarországi, a férj pedig a romániai küldöttségben foglalt helyet.

RUGALMAS ELSZAKADÁS

Szatmári Ildikó nem követte a miniszterré kinevezett Hiller Istvánt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába. A volt tanácsadó a Határon Túli Magyarok Hivatalába került, ahol 2004 tavaszán az oktatásfejlesztési, művelődési és egyházi kapcsolatok főosztályának vezetőjévé nevezték ki. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kétmilliárd forintos állami támogatásán kívül ez a szerv felel az oktatási-nevelési támogatásokért, a státusirodák működtetésének ellenőrzéséért, vagyis évente mintegy hétmilliárd forint felhasználásáért. A hivatalba rendszeresen bejárt Szatmári Tibor is, akiről az ott dolgozók úgy tudták, hogy a folyamatos kapcsolatot biztosítja a HTMH és az RMDSZ elnöke között.

A kivételezett helyzetet a kettős állampolgárságról szóló népszavazás szüntette meg. "Az RMDSZ-vezetés hangulatának fordulását Tibor is érzékelte. Az addigi szocialista irányvonalat az MSZP kettős állampolgárság elleni kampánya miatt politikai öngyilkosság lett volna tovább vinni Erdélyben, ezért a szövetség kezdett rugalmasan elszakadni addigi taktikájától. Bukaresti kapcsolatai révén Szatmári intézte el, hogy a népszavazási kampányban a román nyugdíjbiztosító intézet igazgatója megerősítette a román-magyar nyugdíj-megállapodás tényét, jelentős kommunikációs veszteséget okozva ezzel az MSZP-nek" - mondja egy neve elhallgatását kérő, az ügyet közelről ismerő politikus. Szerinte december ötödike után szinte szükségszerűen gyorsult fel a Fidesz-RMDSZ közeledés - ebben a játékban azonban a Szatmári házaspárnak nem osztottak lapot.

Januárban megszűnt Szatmári Tibor állása. A volt tanácsadó szerint azért, mert a miniszterelnök-helyettessé kinevezett Markó Bélának a diplomáciai szabályok szerint nem lehet képviselete egy másik országban. A távozást firtató kérdésre adott RMDSZ-elnöki felelet - "nem tartottunk igényt a munkájára" - azonban többet sejtet. Úgy tudjuk, Markó ez év januárjában értesült tanácsadójának titkos ügynöki megbízatásáról, s ekkor döntött eltávolítása mellett. Az RMDSZ-frakcióból származó információink szerint a szövetségi elnök felelősségre vonta Verestóy Attilát, aki a román képviselőház és a szenátus hírszerzést felügyelő egyesített bizottságának alelnöke. Markó állítólag nehezményezte, hogy Verestóy nem tájékoztatta őt Szatmári titkosszolgálati kapcsolatairól.

Áprilisban aztán Szatmári Ildikónak is távoznia kellett a HTMH-tól - a hivatalos magyarázat szerint átszervezés miatt -, majd július elsejével a házaspár támogatójának tartott Bálint-Pataki József is lemondott. A számos hományos részlet mellett egy bizonyos: december ötödike után a Szatmári-ügy is a magyar-magyar bizalmatlanságot erősítő történetként kerül be a krónikákba - a román titkosszolgálati-politikai elit legnagyobb örömére.



NEMZETKÖZI VONATKOZÁSOK

A most kipattant kémbotránynak nemzetközi biztonságpolitikai vonatkozása is van. Magyarország és Románia egyazon katonai szövetség, a NATO tagja, márpedig e szervezet tiltja, hogy a tagállamok egymással szemben adatokat gyűjtsenek. Ha ez a gyakorlat mindennapossá válna, a katonai szövetségen belül megbomlana az egymás iránti bizalom, nem is beszélve arról, hogy az mennyire zavarná a NATO saját hírszerzési tevékenységét. Ez az elv ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a katonai tömb egyes tagállamai a gyakorlatban ne folytatnának hírszerzést egymás ellen. Ez jellemzi például Törökország és Görögország viszonyát, ám mindkét fél ügyel rá, hogy tevékenysége ne kerüljön nyilvánosságra. Ha ez mégis megtörténik, a katonai szövetség a háttérben igyekszik elsimítani az ügyet.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.