Két Geréb Ágnes van

/ 2018.06.29., péntek 16:00 /
Két Geréb Ágnes van

Miért tartjuk bölcs döntésnek, ha korábban cikksorozatban mutattuk be, miért érdemel börtönbüntetést?

Geréb Ágnesnek két arca van. Az egyik a mozgalmáré, a kíméletes szülés, az apás születés elterjesztőjévé. A másik az orvosé. A perek arról szóltak, milyen műhibákat követett el szülészként, ezért kapott büntetést. Mindez nem teszi zárójelbe azt a fontos misszióját, mindazt, amit a szülészetek családközpontú átalakításáért tett az elmúlt évtizedekben.

A mi olvasatunkban ezt a kettősséget fejezte ki a köztársasági elnök kegyelme is: a 64 éves, négygyermekes családanyának, aki egész életét a magyar szülészetek humanizálásának szentelte, nem kell börtönbe vonulnia. Viszont érintetlenül hagyta a foglalkozástól való eltiltást, vagyis azt, hogy tíz évig szülész-nőgyógyász orvosként vagy szülésznőként gyermekek születésénél nem segédkezhet. Nem mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól sem. Nem kétséges ugyanis, hogy szülészként hibát követett el, amely egy kisbaba halálához egy másik súlyos sérüléséhez vezetett.

Ugyanakkor mindez nem teszi semmissé az életművét, például, hogy először engedett be apákat a szülőszobába, megteremtve egy rideg, medikalizált világban a családi meghittség érzését. Hogy milyen fontos szerepe van a kíméletes, békés születés (sajnos máig korlátozott) elterjesztésében, és abban is, hogy végül Magyarországon is megteremtődött az otthonszülés szabályozott rendje. Nem úgy, ahogy ő szerette volna, hanem óvatosabb, biztonságosabb változatban.

A köztársasági elnök ezt az erős, határozott, tiszteletreméltó asszonyt részesítette kegyelemben, nem a szülések alatt hibázó orvost. Azt a Geréb Ágnest, akinek elveire sokan felfigyeltek, fanatikusként imádják, míg másokat vitára ingerelt, érvelésre, saját álláspontjuk megvédésére, sokszor módosítására. Osztozunk örömükben.

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.