valasz.hu/itthon/nem-orbanbol-gazdagszik-meg-kosa-127465

http://valasz.hu/itthon/nem-orbanbol-gazdagszik-meg-kosa-127465

Gyanús pénzügyekről beszélnek egy kiszivárgott jobbikos hangfelvételen

/ 2014.05.13., kedd 09:56 /

Lopásról, eltűnt számlákról és helyzetbe hozott haverokról beszélt egy, az Index hírportál birtokába került hangfelvételen a Jobbik EP-lista ötödik helyen lévő jelöltje, Sípos László. Az ügy másik kulcsszereplője Kovács Béla, a radikálisok brüsszeli képviselője, aki kapcsot jelent a Jobbik és Moszkva között is.

Sipos László (fotó: MTI)

A Jobbikra nézve rendkívül kínos szövegeket közöl egy eddig titkos hangfelvétel leirataként kedden az Index. Információik szerint Sípos László, a Jobbik külügyi kabinetjének alelnöke, jelenleg a párt EP-listáján az ötödik, azaz befutó helyen szereplő képviselő-jelölt tavaly a szintén jobbikos Kovács Béla kérésére vizsgálta meg az AENM (Alliance of European National Movements), vagyis az európai radikális jobboldali pártszövetség könyvelését, melyben saját szavai szerint szabálytalanságokat és lopásra utaló jeleket is felfedezett.

„Ha ezt a való életben egy cégnél vizsgálnák, akkor már rég azt mondanák, hogy finito” - mondja a felvételen Sípos, és a szövegkörnyezetből egyértelműen kiderül, hogy az AENM pénzügyeire utal. Az Index szerint Sípos nemcsak arról beszél, hogy számlakupacokat hagyott el a szövetség könyvelője, hanem arról is, hogy szerinte Nick Griffin (a Brit Nemzeti Párt vezére, aki a Jobbik EP-képviselője, Kovács Béla vezette AENM alelnöke is egyben) azt várja tőle, hogy „segítsen neki lopni". De megemlíti azt is, hogy a brit szélsőjobboldali vezér a szervezet rendezvényeinek keretében utaztatja rokonait, barátait.

Griffin egyébként idén januárban magáncsődöt jelentett be.

Az Index elérte az ügyben Sípost, aki elismerte, hogy a fent idézett mondatok így, ebben a formában hangzottak el, ám szerinte „egy nehéz időszakban zajlott indulatos magánbeszélgetésből kiragadott mondatokról” van szó, amelyeknek „sem stílusa, sem szóhasználata nem hivatalos véleménynyilvánítás, vagy nyilatkozat”.

 

 Kicsoda Kovács Béla?

A Jobbik pártigazgatójával, Szabó Gáborral szoros kapcsolatban álló Kovács kulcsszerepet játszik a párt külkapcsolataiban: nemcsak a Jobbik orosz vonalait építette ki, de sokat tett azért is, hogy a Jobbik összebútorozzon a nyugat-európai szélsőjobboldallal - írja az Index.

Kovácsról köztudott, hogy otthonosan mozog Oroszországban, és szeretik is ott. Nem titok, hogy 2008-ban Kovács szervezte Vona Gábor moszkvai útját is. 

 

Rosta

Borbás Barna

Találkozunk 2016-ban!

Ez most már Lázár–Tiborcz-ügy

Minél több részlet derül ki, annál érthetőbb, miért próbálta eldugni a kormány az Elios csalásgyanús közvilágítás-korszerűsítési beruházásairól szóló OLAF-jelentést.

A Fidesz és a totális képviselet kockázata

„A hatalom, a pénz, a döntések mindig hordozzák a megosztás veszélyét. Előbb-utóbb lesznek, akikhez a hatalmon lévőknek muszáj mást szólni, valamivel indokolni, hogy miért nincs más értelmes választás, mint ők.”

Salgótarján nem Szeged – billegő körzetek Nógrádban

Makacs szegénység, elöregedés, lassú fogyatkozás: az ország legvidékiesebb megyéjében lenne ok a protestszavazásra. A megyeszékhelyen erős a baloldal, de a háromosztatú politikai térben a kormánypártnak a legjobbak az esélyei. A Heti Válasz választási sorozata ezúttal a két nógrádi választókerületet mutatja be. Részletek a friss lapszámban.

Egyetlen közautó 7–11 magántulajdonban lévőt helyettesíthetne?

Már 500 közautó áll a fővárosban közlekedők rendelkezésére, két-három év múlva pedig ezernél is több lesz. Külföldi tapasztalatok szerint tízszer ennyi saját járgányt helyettesíthetnek, de kérdés, hogy ez idehaza is reális-e. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Ilyen jó a szlovák egészségügy? Tényleg ennyire lemaradtunk?

Szlovákiáé Európa 13. legjobb egészségügye, és egyben a legerősebb egész Kelet-Európában – állapította meg egy nemzetközi kutatóintézet, amely Magyarországot a 29. helyre rangsorolta. Tényleg ennyire lemaradtunk? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Neki köszönhetjük a Testről és lélekről leggyönyörűbb jeleneteit

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Oscarra jelölt filmjében két, meghitt kapcsolatra alkalmatlan ember addig álmodja ugyanazt, míg nappalaik rideg valósága hozzá nem simul csodaszép álmaikhoz. Az álombéli jeleneteket Horkai Zoltán szarvasai játsszák el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.