valasz.hu/itthon/juszt-laszlo-elvbaratjanak-dijaval-buszkul-az-orban-kormany-minisztere-120150

http://valasz.hu/itthon/juszt-laszlo-elvbaratjanak-dijaval-buszkul-az-orban-kormany-minisztere-120150

Kölcsönemberek

/ 2001.08.24., péntek 07:39 /

Rejtsd el arcod, hallgasd el neved - ez a kölcsönadott munkások két legfontosabb alapszabálya. Az osztrák határ melletti Mosonmagyaróvárott és környékén több százra becsülik a Szolnok megyei vendégmunkások számát, akik egy ügyes húzás révén egyszerre dolgoznak legálisan és feketén. A munkafeltétel az észrevehetetlenség, egyetlen hangos szó, és már válthatják is a menetjegyet hazafelé.

Fotó: Élő Anita
Gyárrengeteg, a férfiak telephelye

Az újságíró két dolgot tehet: rohangál a hírek után, vagy megtelepszik egy osztrák határ melletti falu árnyas kertjében, és figyel. S ha egyszer leszakad a kertben a hintaágy, ettől a ponttól rövidesen eljuthat a fél országot behálózó munkaerő-kölcsönzési rendszerig. A hintaágy már két hete nem használható, és a házigazda mindennap dohog, mert nem talál szakembert, aki megjavíthatná.

- Nyár van, mindenki szabadságon van - nyugtatgatom.

- Szabadságon? - néz rám elképedve. - Dehogy vannak szabadságon, mindenki kint dolgozik Ausztriában. Nem lehet egy valamirevaló szakembert kapni.

Három szomszédja közül kettőnek Ausztriában van a munkahelye, egyiknek még az autóján is osztrák a rendszám, így jobban megéri neki. Hiába vetem ellen, hogy a második házban lakó asztalosmester ma nem dolgozik, már kora reggel kirándulni ment, láttam, amikor kigördült az autójával a csomagtartójára erősített túrabiciklivel. A házigazda csak nevet.

- Jöjjön - mondja kissé lesajnálva -, megmutatom, hova kirándult.

Elviselhetetlen a hőség, a határban semmi sem mozdul, még a napraforgók is lehajtott fejjel kornyadoznak.

- Látná, mi van itt hajnalban, százszámra jönnek az autók.

Fotó: Élő Anita
A fő szabály: észrevétlennek maradni (egy ház, ahol kölcsönmunkások laknak)

Nem értem a dolgot, hiszen ez egy kerékpáros-átkelőhely, gépkocsival nem lehet áthajtani.

- A kint dolgozóknak két autójuk van. Az egyikkel eljönnek a határig, a magyar oldalon leparkolnak és átsétálnak. Az osztrák részen beülnek a másik kocsiba és elmennek dolgozni. Akár 50 kilométert is megspórolhatnak így naponta.

A határ mellett tényleg ott a parkoló, legalább száz autó várja a gazdáját.

- Az ausztriait nem érdemes ilyenkor megnézni, mert az napközben teljesen üres. Este azután a kinti telik meg, és ez ürül ki. Látja már, miért nem találok szakembert.

Közben rábukkanok a szomszéd autójára, mint kiderül, a mester a határ menti osztrák faluban, Andauban, magyar nevén Mosontarcsán dolgozik, nem tart két kocsit, nyáron biciklivel jár a munkahelyére. Házigazdám meg arról beszél: aki teheti, Ausztriában keres állást, az osztrákok viszont Magyarországon, a határ mellett alakítanak cégeket. A hatezer lakosú falunak két ipartelepe is van, fagyasztott pizzától a pudingporon át, rádiók előlapjától a bébiételekig, szárított takarmánytól a színes térburkoló lapokig rengeteg dolgot gyártanak itt, munkaerő pedig egyre kevesebb van. Régen ők jártak be Mosonmagyaróvárra dolgozni, most éppen fordított a helyzet. A közeli városnak kellenek hát a Szolnok megyeiek.

- A Győr megyeiek már kiokosodtak, ha esik az eső, beállnak az eresz alá - meséli este a szomszéd. - A barátom is osztráknál dolgozik, én Ausztriában, ő Magyarországon, mindketten napi kilenc órát. Csakhogy ő a kilencedikben az ebédidejét dolgozza le, én viszont ezért minden második pénteken kapok egy szabadnapot.

- Én besokalltam, a helyemre szolnokiak jöttek - vág a szavába a másik szomszéd fia. - A cégnél, ahol dolgoztam, naponta kétszer engedélyezték, hogy kimehessünk vécére. Végül már a női illemhely megszüntetését fontolgatták. Mikor elhangzott, hogy a nehéz napokon használjanak tampont, mert az kitart a munkaidő végéig, azt mondtam: elég.

- Hát erre mondom, ha esik az eső, állj az eresz alá - magyarázza a mester, s ezen azt érti, hogy keress egy rendes céget magadnak.

De a Szolnok megyeiek nem választhatnak, sokan közülük azt sem tudják, másnap kinél fognak dolgozni.

Egyszerre törvényes és fekete

- Nálunk nincs munkaerőhiány - meséli egy férfi, akit másnap Kimlére viszek autóstoppal. - A főnök este felhív egy üzletkötőt, csak annyit mond, két kőműves, egy lakatos, és másnap reggel ott vannak az emberek. A legtöbb nagy cég ezt teszi, de neveket ne kérdezzen, itt minden feketén megy.

Mint kiderül, korántsem ilyen egyszerű a dolog, az ügylet egyszerre törvényes és fekete, bár ez utóbbit eddig még senki sem tudta bizonyítani. Pedig egy-két nap alatt tucatnyi céget sikerül felkutatni, alig találkozni olyan emberrel, aki ne tudna ilyen vállalatról. Az interjút kérő faxokra azonban egy kivétellel még választ sem kapok. Legtöbbször azt mondják, a főnök szabadságon van, és egyébként is letiltotta a nyilatkozatokat. Azután lejár a szabadság, de továbbra is elzárkóznak.

Vannak itt gombaszedő nők, kazánszerelő férfiak, hegesztők, lakatosok, betanított munkások százszámra. Egyesek csak nyári idénymunkát végeznek, mások évek óta dolgoznak itt. Húszas-negyvenes csoportokban laknak, elhagyatott tanyákon, régi munkásszállókban, családi házakban. Kórházaktól, laktanyáktól szerzett ágyakon alszanak. Megtalálni könnyű őket, a közeli éttermekben, kocsmákban mindig akad valaki, aki oda is vezeti az embert, ha azt hiszi, rokonlátogatásra érkezett. De az ajtók abban a pillanatban be is záródnak, ahogy kinyílnak. Senkinek sem érdeke, hogy beszéljen. Végül dunántúli kollégáikon keresztül - azzal a kikötéssel, hogy sem nevüket, sem munkahelyüket, sem munkájuk jellegét, sem a külsejükből rájuk utaló jeleket, sem a szállásuk helyét nem írhatom meg - néhányan kötélnek állnak.

Családi ház az egyik szigetközi falu központjában, lehúzott redőnyök, becsukott kapu. A ház patyolattiszta, pedig legkevesebb húszan laknak itt. Kora reggel mennek, késő este jönnek, mezőgazdasági, de nem idényjellegű munkát végeznek. Hangos szó, eldobott cigarettacsikk, mellékhelyiségekből áradó bűz itt elképzelhetetlen. Egyetlen esetben bukhatnak le, ha a szomszédok a hangoskodás vagy a rendetlenség miatt megelégelik a helyzetet, és bejelentik őket a hatóságoknál. Az udvaron állva is alig hiszem el, hogy csak az egyik szobában hatan alszanak, csupán a tévé hallatszik, egyetlen pisszenés sem. Azt mondják, elég egy hangosabb szóváltás, és már küldi is haza őket a közvetítő. Van otthon jelentkező elég. A másik helyszín a mosonmagyaróvári gyárrengeteg. Orosz, román, szerb hadifoglyok építették még az első világháború alatt, egyes részei csinos rózsaszínre vakolva, de a legtöbb épület elhagyatott, lassan egy évszázad pora szürkéllik rajtuk. Nem könnyű megtalálni a férfiakat, de a rokonlátogatós trükk itt is segít. A száradó ruhák árulkodnak, no meg a sok bicikli.

- Szolgálati kerékpárok - mondja egyikőjük nevetve. - Nem a mienk, a főnöké.

Itt nem kell csendben lenni, az ipartelep elnyeli a hangokat. Az épületben nehéz férfiszag keveredik a lépcsőházban fővő körömpörköltével. A szobában a gyűrött lepedők alól kilátszanak a csupasz matracok. Emeletes vaságyak, bömbölő tévé, cigarettacsikkek, félmeztelen férfiak. Szemben a zuhanyozó az ötvenes években épülhetett, de a zöld olajfesték frissnek hat a tusolókat elhatároló, vállig érő falakon. Most jöttek a munkából, nehezek a mozdulataik, nem szívesen beszélnek.

Munkások rendelésre

- Otthon ötven kilométeren belül nincs állás, ha mégis, 170 forintos órabért adtak volna, itt meg háromszázat kapunk. Tíz napot dolgozunk egyfolytában, mi kértük így. Nincs szörnyőbb, mint hétvégén itt ülni a matracon, egy hazaút meg ötezer forintba kerül.

- Nem akartam én eljönni több mint kétszáz kilométerre - mondja az egyik családi ház egyik lakója. - Otthon a lakás, a család, de a munkahelyekről a vidékieket küldték el először, én meg falusi vagyok. Nincs munka, a rezsi meg akkor is ketyeg, ha nincs miből fizetni.

- Hát persze, hogy magasabb itt az életszínvonal, a házam itt vagy tízmilliót érne, otthon meg örülnék, ha kettőt adnának érte. Huszonötezer kell nekem itt a megélhetésre, mert a szállásért nem kell fizetni, azt az üzletkötő állja. Kifizetem az otthoni rezsit, és még marad 15 ezer forintom, Szolnokon meg összesen kapnék 25 ezret - sorolja az indokokat egy férfi, nagyokat fújtatva a hőségben.

- Mindennap máshova megyünk, csak egy hívás, és jön a kocsi. A gépgyártól a cukorkagyárig mindenütt mi végezzük a karbantartást. Dehogy feketén, minden legális, egyébként komoly cégek soha nem mernének a közvetítőnkkel szerződést kötni.

Közvetítőnek, üzletkötőnek nevezik a főnököt, aki foglalkoztatja őket. A dolog lényege, hogy a munkavállaló nem annak a vállalkozásnak az alkalmazottja, amelyiknél dolgozik, őt oda csak kiközvetítik vagy kikölcsönzik. Szerződésben az üzletkötő áll a céggel, a munkások meg az üzletkötővel, papír is van róla, de ők maguk sem mindig tudják, ki van bejelentve, ki nincs, időnként eltépik ezeket, és újakat írnak. A főnökök személye időről időre változik, az is előfordul, hogy egyszerre több van, de ez mind nem lényeges, van munka, pontosan fizetnek, ez a fontos.

- Mi nem dolgozunk feketén - feleli egyik asszony sértődötten a kérdésemre -, levonnak a bérünkből.

Győr-Moson-Sopron megyében egyetlen munkaerő-kölcsönzőnél sem állapítottak meg eddig adó- vagy tb-csalást. Akár tisztán is mehetnének a dolgok, ez azonban a szerződésekben szereplő összegből kikövetkeztethetően nem túl valószínű, esetenként egyenesen kivitelezhetetlen. A dolog - legalábbis a dunántúli részében - teljesen legális, egy sima vállalkozási szerződés, amelyben - az általunk megismert tartalmúban - az áll, 400 forint plusz áfa óradíjért egy szolnoki cég munkaerőt közvetít a Győr megyeinek. A bejelentési kötelezettség és közterhek viselése a Szolnok megyei közvetítő feladata. Hogy ennek eleget tesz-e az alföldi cég, azt már a győri adóhatóság nem vizsgálhatja, az a Szolnok megyei APEH dolga. A dolog kulcsa, hogy a foglalkoztatottakat bejelentik-e, a foglalkoztatók pedig bevallják és fizetik-e adójukat meg a járulékokat. Ennek kiderítése nem túl könnyű feladat, gyakran előfordul ugyanis, hogy az üzletbe - legalábbis papíron - alvállalkozók is bekapcsolódhatnak, akár egész láncolatot alkotva, és még olyan gyanú is felvetődött, hogy egyiküknek, egy magánvállalkozónak az adatai véletlenül megegyeznek egy hajléktalanéval... Ilyen és hasonló ügyek vizsgálata jelenleg folyamatban van az APEH Szolnok Megyei Igazgatóságán.

Nyolcvanezer forintos órabér

- Ott van náluk a telefon - meséli az egyik férfi, akivel hónapok óta együtt dolgoznak a szolnokiak. - Ha ellenőrzést kapnak, azonnal telefonálniuk kell a főnöknek. Tudják, mit kell mondaniuk. Azt hiszem, nem mind feketemunkás, van közülük, akit bejelentettek, a többiekről a főnöknél ott vannak a papírok, biankó, csak bedátumozzák. Az új munkások meg azt mondják, próbaidősek, ma kezdtek el dolgozni, bért nem kaptak. Nagy a fegyelem, úgy ordítanak velük, ha valamit rosszul csinálnak, mint egy állattal. Ha nem tetszik, mehetnek haza.

A szerződéseken állandóan cserélődnek a cégnevek. Egy közvetítő céggel csak egy-két hónapra szerződnek, azután jön egy másik, de a dolgozókat ez nem érinti, ők akár évekig is maradhatnak, de többnyire nem ugyanazon a munkahelyen.

- A feleségem már két éve itt dolgozik, jól megbecsüli magát. Rokonlátogatásra ment Szolnokra, amikor hallott erről a lehetőségről. Mi felvidékiek vagyunk, de már dörzsöltek lettünk a magyar viszonyokban. Az Alföldön harmadennyit fizetnek, oda, ha nem muszáj, nem megyünk. De csak mondja meg, ha mégis az apektől jött, vagy súgja meg egy nappal előtte, és mi már el is tűnünk, nehogy kiutasítsanak az országból.

Pedig itt is harmadannyit fizetnek az embereknek. Vegyünk egy konkrét esetet! Az egyik cég, ahol az emberek dolgoznak, hivatalosan 700 forintos órabért fizet, ebből 200 forint jut el a munkavállalóhoz. A közbeeső cégek mind lecsípnek belőle hat-nyolc százalékot, hogy végül az üzletkötő a maradék kétharmadát elvonja. Költségei persze bőven vannak, egyetlen családi ház bérleti díja 90-100 ezer forint havonta. Pénzbe kerül az állandó telefonos kapcsolat az emberekkel és a helyi cégekkel is. Néhány embert be kell jelentenie, és akkor még ott van a szállítás díja, és ebből még a szolgálati biciklik a legolcsóbbak.

- Ne nevettesse ki magát, akármit írnak a papírokra, kétszáz forintért itt ma már senki sem dolgozik! - mondja erre a szolnokiak egyik kollégája. - A főnökük meg nyolcszáz forintot kap egy órára, ebből fizet ki a dolgozóknak 350-400 forintot. Maga szerint egyetlen hálózatnak hány munkása van Óvár környékén? Nem mondok sokat, akár ezer is lehet. De vegyünk csak kétszázat. A főnöknek egy munkáson óránként négyszáz forint marad, ebből állja a többi költséget. Egy óra alatt nyolcvanezer forint a bevétele. Számoljon csak: napi nyolc órával, húsz munkanappal majdnem 13 millió forintot kasszíroz. De nem kétszáz munkása van, nem nyolc órát dolgoznak és nem húsz napot.

Azt állítani, hogy a szolnoki kölcsönmunkások lennének a legrosszabb helyzetben, tévedés. Az Ausztriában dolgozók itt valóságos munkásarisztokratának számítanak, őket követik a hierarchiában a magas munkakultúrát képviselő helyiek, akiket legálisan kell bejelenteni és meg kell fizetni, egyébként felmondanak. A ranglétra alján mégsem a szolnokiak, hanem a Borsod megyéből idehozott, leginkább csak nehéz mezőgazdasági idénymunkára használható emberek találhatók, nekik ugyanúgy megvannak a közvetítőik, a szálláshelyeik.

- Mit szól hozzá, nem mondhatja, hogy unalmas világ itt ez a miénk - mondja a házigazda, akinek végül valaki mégis meghegesztette a hintaágyát. Hosszú történetbe kezd arról, hogy Dunakilitinél járt reggel, ahol már nyolc órakor fellázadtak a Borsod megyéből idehozott munkások. Pedig csak hajnali négykor kezdtek dolgozni. Hahotázva meséli a történetet. A reggeliben vékonynak találták a kolbászszeleteket, megsértődtek azon, hogy munka közben tilos cigarettázni. - Nettó háromezer forintot kapnának egynapi munkáért, de már nyolckor a bérüket követelték, és hogy szállítsák őket haza. - Elégedetten ringatózik a hintaágyban. - Ez ám a történet - mondja, és olyan hamiskás az arca, mint amikor a határra vitt a szomszéd kirándulását kivizsgálni. - Indulhatunk?

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.