"Könnyebb nemeket mondani, mint igeneket"

/ 2013.09.11., szerda 17:07 /

"Arra döbben rá az ember, hogy vannak, akik mindazt föl akarják számolni, ami számunkra érték, amiért nap mint nap dolgozunk. Arra kellett rájönnöm, hogy ezt az egymásnak feszülést nehezen lehet feloldani, mivel nekik nincs is szándékukban elfogadni, megérteni bennünket" - mondja Vidnyánszky Attila, aki a Nemzeti Színház igazgatói székében az első évadra készül.

- Ön is unja a politikát?

- Én elsősorban színházi ember vagyok. Engem az élet művészi megfogalmazása érdekel, de társadalmi létünk felfokozott hangulata és a közösség iránti felelősségérzet miatt nem kerülhetem ki, hogy közügyekkel is foglalkozzam. Nem tehetem meg, hogy elzárkózom a művészet elefántcsonttornyába, amíg számos megoldatlan probléma van a világban, de a szociális érzékenységnek álcázott öncélú provokációt sem tartom követendőnek. Amit viszont unok, sőt, ki nem állhatok, az a hazugságokra, rágalmakra épített manipuláció. Sokan ezt tekintik politikának, pedig a szó eredeti, görög jelentése: közélet. A probléma ott kezdődik, amikor valakik a politikát mások lejáratására használják.

- Alföldi Róbert, aki viszont unja a politikát, jól megrendezte saját távozását a Nemzeti Színházból.

- Gyönyörűen. Remek stratéga, tényleg, le a kalappal.

- Az István, a királyba viszont - finoman szólva is - beletört a bicskája.

- Attól függ, milyen szempontból. Ami az üzleti és marketingstratégiát illeti, sikeresnek mondható. Ugyanakkor István története kiemelkedően fontos, mondhatnám "szent" téma, és azért sejteni lehetett, hogy Alföldi nem így fogja megközelíteni. Meggyőződésem persze, hogy a világ nem fehér és fekete, Szent István és kora, ahogy a mi korunk is, sokkal árnyaltabb. Hiszek azonban abban, hogy nemcsak mocsok, intrika és gyűlölet létezik a világon, hanem az emberekben fel lehet fedezni a jót is.

- Beregszászban egyszer ön is majdnem megrendezte ezt a rockoperát.

- Fölkértek, mielőtt A Társulat című műsor elindult volna. Már a szereposztáson is túl voltunk: Beregszászban született volna újjá az István, a király, de pár héttel a próbák megkezdése előtt kiderült, hogy még sincs rá elég pénz.

- Mi lett volna az előadás alapgondolata?

- Beregszászban számunkra ez a mű azt jelenti, hogy együtt maradunk, létezünk, történjen bármi. A nagy történelmi dilemmákkal való szembesülés mellett a cselekvő szeretetre alapuló és a megmaradás zálogát jelentő kereszténység szent gondolatát is vállalva született volna meg az előadás, erőteljes színházi gesztusokkal. Ez nem jelenti azt, hogy nincs véleményem a Koppány-István-konfliktusról, de nekem - és talán a legtöbb magyar számára - elsősorban nem erről szól ez a történet. Az adott közösség számára fontos, "szent" témák feldolgozása mindig óriási felelősséggel jár. És ez is olyan mű, amellyel - miközben szembesülünk önmagunkkal, gyengeségeinkkel - meg is erősíthetjük magunkat. Megerősíthetjük kötődésünket a kereszténységhez, megerősíthetjük, hogy a magyarság helyes döntést hozott akkoriban, máskülönben már - nagy valószínűséggel - nem létezne a nyelvünk, a kultúránk. Persze, könnyebb megingatni az embereket, mint lelkierőt adni nekik. Mindig egyszerűbb rombolni, megszüntetni a magasztos érzéseket, mint olyan módon megfogalmazni őket, hogy abból ne giccses, hanem hiteles előadás szülessen. A színpadról könnyebb nemeket mondani, mint igeneket. De az én utam nem az, hogy a mások számára fontos, "szent" témákat, személyeket deheroizáljam, szétzúzzam. Pedig akik ujjongva tapsolnak a magyar jelképek, értékek kigúnyolásához, érzékenyen reagálnak, ha az ő "szent teheneikről" van szó. Egyébként bármely művet ki lehet forgatni, meg lehet rendezni negatív szemszögből.

- Ahogy pozitívan is? Azt nyilatkozta, hogy ma nem lehet kimenni Európába azzal a mondanivalóval, hogy "édes hazám, szeretlek", vagy "feleségem, hű vagyok hozzád", mire felszólították, hogy mondjon ilyen műveket, hiszen például Shakespeare sem erről szól.

- Shakespeare-nél - ahogy minden igazi tragédia vagy dráma esetében - a földi valóság felett mindig tetten érhető az égi, a felsőbb igazságszolgáltatás. A rengeteg kegyetlenség ellenére a gonosztevő megbűnhődik, a bűnnek következménye van, és a tiszta, ha elpusztul is, halálában megdicsőül. E darabok valójában mind arról szólnak, hogy "édes hazám, szeretlek", és "feleségem, hű leszek hozzád", ahogy az egész görög drámairodalom vagy Csehov művei is. Persze, a III. Richárdot a legkönnyebb úgy megrendezni, ha fölmentjük, relativizáljuk őt mint gonosztevőt. Vannak, akik azt tekintik európai trendnek, hogy nem lehet határozottan állítani semmit. De ez csak a látszat, mert valójában fenntartják maguknak a jogot, hogy kizárólagosan kijelentsék, mi a bűn és mi nem, ugyanakkor az ettől eltérő felfogást képtelenek tolerálni.

- A Vitéz lélekkel kezdik az évadot.

- Ez például máris olyan darab, melynek középpontjában egy tiszta, újrakezdésre méltó, önmagából erőt merítő, égbe kapaszkodó ember áll, aki a sorstól végül elnyeri jutalmát.

- Tamási Áron műve nem mai történet. Hogyan válaszol arra a vádra, hogy skanzenszínházat csinál?

- A színházakban játszott darabok többsége nem mai történetet dolgoz fel. A kérdés inkább az, hogy az alkotók meg tudják-e szólaltatni olyan színházi formanyelven, ami a mai közönséget is megérinti. Ebből a szempontból a mának szóló előadást szeretnénk létrehozni, azok pedig, akik "skanzenszínházat" vagy "árvalányhajat" emlegetnek, valószínűleg nem láttak még előadást tőlem.

- Más volt a színházi nyelv a rendszerváltozás előtt Beregszászban, mint 2013-ban Budapesten?

- Nincs nagy különbség. Persze, ez a nagyváros zsong, vibrál, és ha többet itt van az ember, jobban megérzi a zenéjét, beépül a lelkébe, a gesztusaiba, ha pedig elkezd kommunikálni a budapesti nézővel, akkor ráérez sok újra is. De éppen attól gyönyörűséges dolog a színház, hogy az őszinte, tiszta színpadi megnyilatkozás Budapesten és Beregszászban, Moszkvában és Párizsban is egyaránt hat. Emiatt nem aggódom.

- Amiatt sem, hogy nem fogynak elég gyors ütemben a jegyek?

- Ha összevetjük az előző vezetés elmúlt öt évének ugyanezen időszakával, akkor nem állunk rosszul. Megvannak a szervezőink, a viszonteladóink, és talán ha egy tanár mondta a kétszázból, hogy mostantól nem hozza el ide a diákjait - ám ezzel csak a saját toleranciájáról állít ki bizonyítványt. Ezzel együtt számítottam arra, hogy lesz hullámzás, főleg, mivel a sajtó ellenérdekelt része ebbe örömmel besegít. Annyi butaságot írtak például a Bolha a fülben-rendezésemről - ám ez tipikusan olyan darab, amiről nem a kritikusoknak kell véleményt mondani, hanem a közönségnek, márpedig a POSZT-on remekül szórakoztak rajta. Nincs kétségem, hogy erre az előadásra is el fognak kelni a jegyek. Fontos, hogy a nézők eljöjjenek, és maguk döntsék el, tetszik-e nekik ez a fajta színház, és ne a sajtó, az internet mondja meg nekik, mit kell gondolniuk. Jöjjenek el, és nézzék meg az én előadásaim mellett az európai színház élvonalába tartozó rendezők, Viktor Rizsakov, Silviu Purcărete, Andrzej Bubień előadásait is. Ha a saját szemükkel látják, akkor megértik, hogy az általam vezetett színház progresszív, újító művészetet képvisel, de nem olcsó provokáláson keresztül, hanem a színpadi művek mélyrétegeit felszínre hozva.

- Az évadnyitón azt mondta, egy jól irányított színház néhány év alatt meg tudja változtatni a nép művészet iránti fogékonyágát. Ez a cél?

- Federico García Lorcát idéztem, aki azt írta, hogy egy közösség szellemiségét egy jó színház képes nagyon mélyen formálni, és ezzel magam is egyetértek. A színház az emberi lélek legmélyebb rétegeibe képes lenyúlni, és ha ez a dialógus szépen, meggyőzően, következetesen van fölépítve, akkor a közösséget, amellyel párbeszédet folytat, amelyikből vétetett, formálni tudja.

- "Modernebb" színházat csinál, mint Alföldi?

- Ezt nem az én tisztem megítélni. Egyébként sem tekintem a színházművészetet a "modernségért" zajló versenyfutásnak; fontosabbnak tartom, hogy legyen vízióm, és a nézők szívéhez, lelkéhez tudjak szólni.

- Nem gondol arra sem, hogy kompromisszumokat kellene kötnie azért, hogy a konzervatívabb közönség ízlésének megfeleljen?

- Nem abból indulok ki, hogy a közönség "konzervatív-e" vagy sem. Inkább a fogékonyságuk érdekel, és tapasztalatom szerint a magyar közönség általában sokkal nyitottabb az újra, mint amilyennek be akarják állítani. Természetesen vannak epikusabb előadásaim, amelyeken keresztül egy történetet mesélek el - ilyen lesz a Vitéz lélek is. De számos előadásomra a szabadabb asszociációs szerkesztés, a foszlánydramaturgia a jellemző. Ilyen a Mesés férfiak szárnyakkal, a Halotti pompa vagy a Szarvassá változott fiú, és ilyen lesz a Johanna a máglyán is. Ezek érzelmi impulzusokból, álomszerű jelenetekből felépülő költői látomások, melyekből azért kiolvasható egy balladisztikus hangvételű történet. A Vitéz lélekben Tamási Áron gyönyörűséges nyelve és az általa elmondott lélekemelő mese ragadott meg, és az a derűs életigenlés, amelyről a színházunknak szólnia kell.

- A társulat hogy van?

- Várakozással telve, amelyben ott van az új helyzetből fakadó bizonytalanság és valami reményteli vibrálás is. A legfontosabb összekovácsoló erő így is, úgy is a közös alkotás. Nyilván vannak különbségek, amelyek nem fognak eltűnni, de nem is szükséges, hiszen egy társulatban jó a sokszínűség. És jönnek majd újak, fiatalok is: a János vitézben és a Psychében is szerepelnek majd színészhallgatók Budapestről és Kaposvárról.

- Azt mondta, 2002 óta most először van olyan társulata a Nemzeti Színháznak, amellyel e jelzős szerkezet létjogosultságot nyer.

- Most olyan szellemi mag irányítja a színházat, amely nem kérdőjelezi meg a nemzeti jelző létjogosultságát. 2002 óta a szakma jelentős része azon az állásponton van, hogy nincs szükség Nemzeti Színházra. Hogy a "nemzeti" jelző elavult, értelmezhetetlen. Az első komoly konfrontációm a szakma úgynevezett elitjével pont emiatt történt. Meggyőződésem, hogy most is létjogosultsága van ennek a jelzőnek, sőt talán időszerűbb, mint valaha. Ezért is szeretnénk elindítani a nemzeti színházak fesztiválját.

- "Hányszor kell kereszténységet, papot gyalázni, himnuszt énekelni a másságról a jó színházhoz?" - tette fel a kérdést az évadnyitón, hozzátéve: a provokációra épülő színháznak nincs jövője.


- A színházi provokáció legfeljebb fölbosszant, az viszont már aggasztó, amit egyes értelmiségiek a magyar kultúra helyzetéről írtak a Beszélő júliusi számában. Miközben az önálló nemzeti lét felszámolását igyekeznek megideologizálni, az írást áthatja valamiféle felsőbbrendű gőg, holott szellemi színvonalát tekintve bőven hagy kívánnivalót maga után. Mégis kiváltott bennem némi szorongást.

- Mi ijesztette meg?

- Ha két ember egy irányba halad, ám egyikük jobbra húz, a másik meg balra, az még áthidalható különbség. De ha homlokegyenest más a cél, akkor nehéz hidakat építeni. Ebben a dolgozatban a nemzetállam fölszámolásának programját írták meg. Arra döbben rá az ember, hogy vannak, akik mindazt föl akarják számolni, ami számunkra érték, amiért nap mint nap dolgozunk. A tanulmányt olvasva arra kellett rájönnöm, hogy ezt az egymásnak feszülést nehezen lehet feloldani, mivel nekik nincs is szándékukban elfogadni, megérteni bennünket. Mi azon ügyködünk, hogyan lehetne ezt a gyönyörű kincset, ezt a kultúrát megőrizni, továbbvinni ezt a nyelvet, ezt a nemzetet, ők meg ennek lebontásával foglalkoznak. Talán az az egyetlen közös pont, hogy egyikünk sem akar háborút.

- Az Újszínház, a József Attila és a Nemzeti után most a Vígben alakul mégis egy kisebbfajta ütközet.

- A Vígszínház ügye valószínűleg megint meg fogja osztani a szakmát és a közéletet. Az nem kérdés, hogy Eszenyi Enikő és Balázs Péter is képes színházat vezetni, bár más nézői rétegeket szólítanak meg. A fenntartó felelőssége eldönteni, hogy a Vígben milyen színházat képzel el - mert a két modell nem ugyanaz. De bármelyikre azt mondani, hogy nincs létjogosultsága, kirekesztő gondolat volna.

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Különleges Arany-estek

Három fővárosi színház is különleges programot kínál az Arany-emlékévben: a Katona félmaratont rendez, a Radnóti Színarany, az Örkény Aranyozás címmel tart előadást.

Kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól

Nem kis részben a dolgozók kifacsarásán alapuló humánpolitika okozta a Ryanair botrányos járattörlési hullámát, de a vállalat némi fizetésemeléssel kezelheti a belső feszültségeket. Közben kezdhetünk búcsúzni több jól ismert légitársaságtól is. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mi történt az EAST ’56-os dalával?

Rosszulesett a zenekarnak, hogy az ’56-os forradalom tavalyi évfordulóján nem az EAST legendás dalát és klipjét vették elő, de megértik. Móczán Péter basszusgitárost, az együttes alapítóját, vezetőjét az október 23-i életműkoncertjük előtt kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Bizonyíték: a szovjet katonák tömegesen erőszakoltak meg nőket

Hogyan lett Magyarországon ’48-ra annyi kommunista, hogy átvehették a hatalmat? Miként győzött vidéken harcok nélkül a forradalom? Hogyan kerültek kulcsszerepbe a „kommunistamentők”? Miért akasztották fel őket utóbb? Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke 1956-ról. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

A halál völgyében: miért bukik el tízből kilenc startup?

Divatba jöttek a startupok Magyarországon, de tízből kilenc induló vállalkozás elbukik, és lassan nő a sikersztorik száma. Ezen változtatna a Telenor gyorsítóprogramja, melynek két mentorától kérdeztük, mik a leggyakoribb buktatók.

Fekete György utódja: „Ide ne hozzon senki pártpolitikát!”

Karmester vagyok, és az is maradok, nem lettem politikus attól, hogy MMA-elnöknek választottak – mondja Vashegyi György, aki november elejétől három évig vezeti a köztestületet. Az új elnökkel minőségről, ízlésdiktatúráról és az együttműködés hiányáról is beszélgettünk a friss Heti Válaszban.