Most akkor korrupcióval vádolja a fideszeseket? Gyorsinterjú Bencsik Gáborral!

/ 2014.12.04., csütörtök 12:54 /

Miért nem egyeztetett Kerényi Imrével cikke megjelenése előtt? Most akkor korrupcióval vádolta meg a fideszeseket? Felel-e Orbán Viktor az „urizálásért”? Interjú a tegnapi nap emberével, Bencsik Gáborral. 

Baj van, fiúk címmel kemény írásban bírálta tegnap a Mandineren a fideszesek meggazdagodását Bencsik Gábor, a Demokrata kiadóigazgatója, a Magyar Krónika főszerkesztője. A szöveg nagy visszhangot váltott ki, és a célközönségben kedvező visszhangra talált. A több mint kétszáz „like” és két tucatnál is kevesebb „dislike” azt jelzi: a szerző jól ráérzett arra, hogy mi nyomja a kormánnyal nem feltétlenül ellenséges, de nem is kritikátlan polgári olvasótábor lelkét. Az írás így szólt:

„Valamit tisztázzunk: nem ezért mentünk ki a Békemenetekre. Nem ezért szerveztünk polgári köröket. Nem ezért győzködtük a barátainkat. Nem azért álltunk ki mellettetek minden fórumon, hogy ti meggazdagodjatok.

De még csak nem is az a baj, hogy meggazdagodtatok. Hanem az, hogy közben kockára teszitek mindazt, amiért kimentünk a Békemenetre, amiért polgári köröket szerveztünk, amiért időnket, energiánkat, pénzünket áldoztuk.

Mi, a magyar választók többsége továbbra is hiszünk abban, hogy Magyarország történelmi lehetőség előtt áll: fél évezred kiszolgáltatottság után végre sikeres, békés, öntudatos, erős országgá válhat.

Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a polgári pártszövetség, Orbán Viktor vezetésével képes ezt megvalósítani. De ti most ezt a hitet magánvagyonra váltjátok. Nem az a baj, hogy palira vesztek minket, naiv lelkesedőket. Hanem az, hogy az egész nagy terv elbukhat a mohóságotokon.

Márpedig az életünk túl rövid ahhoz, hogy az időt egy újabb, miattatok bekövetkező bukásra vesztegessük.”

Ezek után megkerestem Bencsik Gábort, hogy röpinterjút kérjek tőle az írásáról. Kaptam.

– Nyilván kaptál jó pár e-mailt és SMS-t az írásod megjelenése óta. Mit szólnak a barátaid, ismerőseid a kemény üzenethez?

– Valóban, kaptam néhányat, a Facebookon is többen bejelöltek ismerősnek; összességében annyit mondhatok, hogy a legtöbben meg vannak lepve.

– Pozitív vagy negatív értelemben?

– A legtöbben azt fogalmazták meg, hogy aggódnak, nem árt-e az ügynek, a polgári tábornak, ha már én is úgymond támadom a Fideszt.

– A Demokrata, a Magyar Krónika szerkesztőivel, a CÖF-fel vagy éppen Kerényi Imrével konzultáltál az írás publikálása előtt?

– Nem, mert még lehet, hogy lebeszéltek volna róla.

– A szöveget indulatból vagy „előre megfontolt szándékkal” követted el?

– Lehet, hogy patetikusan fog hangzani, de ettől még igaz: azért ragadtam tollat, mert féltem az országot.

– Neveket nem említesz az írásodban. Mégis, kikre gondoltál?

– Neveket most sem mondanék, mert nem egyes személyekről, sokkal inkább jelenségről van szó, és erre akartam figyelmeztetni. Külön-külön akár mindegyik ügy védhető lenne, ám ha együtt tekintünk rájuk, az veszélyes félrecsúszásról tanúskodik.

– Azt írod, az a baj, hogy a fideszesek meggazdagodtak. Szerinted az a gond, hogy vagyonosak lettek, vagy az, ahogy hatalmas pénzekhez jutottak?

– Ezt nehéz szétszálazni, ezért egy történelmi esettel válaszolnék. 1849 tavaszán nagy híre kelt, hogy eltűntek az úgynevezett Zichy-gyémántok. Mivel utoljára Madarász László belügyminiszternél látták őket, és nem tudta kellőképpen tisztázni magát, az eset következtében le kellett mondania. Ekkor született a mondás, hogy nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. 

– Mégis, ha a gazdagodás tisztességes módon történt, abban, gondolom, nincs különösebb kivetnivaló. Következésképp csak arra gondolhatsz, hogy egyesek becstelenül jutottak hatalmas vagyonokhoz.

– Természetesen nem kell minden politikusnak Deák Ferencként tevékenykednie, hogy egy szállodai szobában élve egész pályafutását kizárólag az ország javára fordítsa. Gyarapodjanak csak, felőlem utazzanak akár Új-Zélandra, de, ismétlem, az egésznek együtt nagyon rossz íze van, akár csak az odakozmált ételnek.

– Nyilván olvastad az Index publicisztikáját, miszerint álságos a figyelmeztetésed, mert valójában azért aggódsz, hogy „a Fidesz túl nyilvánvalóan lop, ezért ki fognak ábrándulni a választók. A bukta után pedig nem lesz pénz Magyar Krónikára, és Békemenet-szervezésre sem. Ezért kérlek titeket, hogy kevésbé nyilvánvalóan lopjatok.”

– Erre csak azt tudom mondani, hogy ki mint él, úgy ítél. Nekem megvan a magam erkölcsi mércéje, és egyre kevésbé érdekel, hogy mások mit maszatolnak az ügyben.

– Azt írod, Orbán Viktor vezetésével a Fidesz nagy tettekre lehet még képes. Csakhogy van itt egy zavarba ejtő tény: azok az emberek, akikről az írásod szól, és akiknek most nem mondjuk ki a nevét, a kormányfő tudtával és akaratával lettek azok, akik.

– A miniszterelnök nyilván a legjobb belátása szerint válogatja meg a munkatársait, és olyanokat tesz fontos pozíciókba, akik alkalmasak a feladatra. Ezzel nincs is semmi baj, ez az ő kompetenciája. Az én felelősségem viszont az, hogy újságíróként a nyilvánosság előtt is, jószándékú figyelmeztetésként tolmácsoljam mindazt, amit az elmúlt hetekben, hónapokban jobboldali barátaim, ismerőseim szinte kivétel nélkül megfogalmaztak nekem.

– Ezzel visszajutunk az első kérdéshez: vagyis nem arról van szó, hogy az írásod miatt aggódókat nem zavarja az „urizálás”, hanem nagyon is zavarja őket, csak éppen attól félnek, hogy nem árt-e mindezt nyilvánosan is szóvá tenni?

– Igen.

(Időközben Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára válaszolt Bencsik Gábor írására.)

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.