Köszönöm a Saul fia főszereplőjének!

/ 2016.02.02., kedd 16:30 /
Köszönöm a Saul fia főszereplőjének!

„Minden sejtemben borzongok a magyarok és zsidók szembeállításától, bármikor szívemet-lelkemet beleadnám egy másik magyar történelmi tárgyú filmbe” – mondta a Saul fia főszereplője. 

Úgy alakult, hogy tegnap jutottam el megnézni a Saul fiát. Egy pláza mozijába ültem be, ahol a hétfő esti időpont és a tucatnyi más vetítési hely ellenére erős félház volt. Azt mondjuk nem értettem, mire gondoltak azok, akik nagy adag pattogatott kukoricával és kólával érkeztek. Mintha valami romkom megtekintése közben szeretnének nasizni. De becsületükre legyen mondva, egy pisszenés nem hallatszott a vetítés alatt, s a mozi egész közönsége az élménytől lenyűgözve a stáblista legvégéig ülve maradt. Ez talán a dörgő tapsviharnál is nagyobb elismerés.

 A Saul fia megrázott, felkavart, elgondolkodtatott; rég volt rám film ilyen hatással. A végig a főszereplő arcára összpontosító mozik sorsa a kezdő kockáknál eldől: és az auschwitzi Sonderkommandó tagját, Saul Ausländert alakító Röhrig Gézának az első perctől fogva elhittem mindent. Elementáris erő volt a játékában, annak ellenére, hogy sokat és közelről fotózott arcának minden pórusából halálos rettegés és fáradtság áradt.

A Saul fia tehát nagy és fontos film, s ez jelentős részben Röhrig Gézának köszönhető.

A költő-színész a film minapi tel-avivi bemutatóján ráadásul arról is tanúbizonyságot tett, hogy páratlan beleérző képességgel rendelkezik. Röhrig Géza a holokauszt emberi, európai és magyar tragédiáját nem akarja történelmünk más eseményeivel szembeállítani vagy versenyeztetni. Szavait annyira pontosnak érzem, hogy szó szerint idézem az MTI tudósítását:

A főszereplő szerint nem igaz, hogy csak egy zsidó témájú magyar alkotásra vevő a nagyvilág. „A doni tragédiáról vagy Trianonról nemcsak hogy lehetne, de kellene is már egy nagyon nagy erejű művészfilmet készíteni” – mondta Röhrig Géza. „Minden sejtemben borzongok a magyarok és zsidók szembeállításától, bármikor szívemet-lelkemet beleadnám egy másik magyar történelmi tárgyú filmbe” – tette hozzá.

A Saul fia attól egyetemes, hogy nagyon zsidó. Csak abban tudunk mélyre ásni, amit ismerünk, amit élünk. Tolsztoj mélyen orosz volt, Balzac mélyen francia. Intenzív egyetemességhez csak intenzív partikularitáson át vezet út. Csak akkor lehet jó egy a marosvásárhelyi fekete márciusról vagy egy Isonzónál megölt századról szóló film, ha azt minden kompromisszum nélkül olyanok készítik, akiknek mindez valóban a legeslegdrágább ügyük” – mondta.

Talán akkor leszünk végre egészségesebb lelkű nemzet, ha sok büszkeségre és gyászra okot adó történelmünket nem méricskéljük egy kiábrándító véralgebrával. Amellyel a ti szenvedésetekre mindig a mi szenvedésünkkel válaszolunk, amellyel Auschwitzra Gulággal kontrázunk (vagy fordítva). S talán még azt is megérjük, hogy történelmünkhöz a különben a mi adóinkból fenntartott filmesek/egyéb filozófusok nem szinte kizárólag a dekonstrukció vagy a gúny szándékával közelítenek.

Röhrig Gézának tehát két köszönettel is tartozom: nemcsak a megrázó filmélmény, hanem az emlékezetpolitikai durvulások  ismeretében különösen reménykeltő nyilatkozata miatt is.

Rosta

Dévényi István

Rosta legközelebb hétfőn 8 órától.

Túl az utolsó figyelmeztetésen: Európa nem ura a helyzetnek

Együtt kell-e élni a terrorral? – kérdeztük az aktuális (csütörtökön megjelent) számunk címlapján. A történelem közbeszól: a kérdést Franciaországnak „címeztük”, a nizzai borzalmat követően. A válasz Ansbach után Németországból érkezik: Európa elvesztette a kontrollt a helyzet felett, a terror mindennapi valósággá vált. Rég túl vagyunk az utolsó figyelmeztetéseken.

Kiderült, miért Franciaország lett a terror fő célpontja

Ha még egy-két támadás bekövetkezik, a polgárháború szélére sodródhatunk – mondta tavasszal a francia elhárítás főnöke, a nizzai megemlékezésen pedig kifütyülték Manuel Valls kormányfőt. Mi lehet a megoldás ilyen helyzetben? Amint a csütörtök Heti Válaszból kiderül, talán éppen az izraeli példa.

Szőke András: „Úgy érzem, egy jól betanított segédmunkásként létezem”

Volt sok kétségbeesés, sírás, annak megélése, hogy becsaptak, megaláztak. És van, hogy ki kell mondani azt is, hogy hibáztam – mondja Szőke András. A friss Karinthy-gyűrűs filmrendezőt, színészt, stand-upost és masszőrt lakóhelyén, Taliándörögdön látogattuk meg. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.