Kútba eshet Makovecz Imre főművének megépítése

/ 2011.10.19., szerda 14:56 /
Kútba eshet Makovecz Imre főművének megépítése

Bár valóságos mozgalom indult azért, hogy épüljön meg a nemrég elhunyt Makovecz Imre fő műve, a budai Felső-Krisztinavárosba tervezett katedrális, a csütörtökön megjelenő Heti Válaszból kiderül: sem a katolikus egyház, sem a kormány nem lelkesedik a „magyar Sagrada Família" megalkotásáért.


Nagy Ervin országos főépítész, Schmitt Pál köztársasági elnök felesége, Makray Katalin, Lovas István közíró, Lóránt Károly közgazdász - néhány név azok közül, akik a napokban valóságos mozgalmat indítottak azért, hogy épüljön meg Budán Makovecz Imre tervezett fő műve, a Hegyvidék katedrálisának álmodott épület. A Civil Összefogás Fórum 500 ezer forint kezdőtőkével még gyűjtést is indított a becslések szerint legalább tízmilliárdos beruházás elindítására - csakhogy az ügyben illetékes esztergom-budapesti főegyházmegye közleménye mindjárt az elején lehűtötte a kezdeményezők lelkesedését. Az egyház közölte, hogy templom építéséről csak ők dönthetnek, a szándékuktól eltérően ezt nem lehet indítványozni, sőt az engedélyük nélkül gyűjtést sem szabad kezdeményezni.

A Heti Válasz értesülései szerint ennek oka, hogy a Makovecz Imrével közismerten feszült viszonyban álló Erdő Péter határozottan ellenzi az építkezést. Ebben a személyes ellentétek mellett szerepet játszik a templom teológiailag legalábbis határesetnek tekintett szimbolikája - a művész Szentek és kárhozottak néven emlegette alkotását -, de még inkább az, hogy az egyház nem tud vállalni egy ekkora horderejű beruházást. Katolikus forrásaink szerint az sem volna megoldás, ha az állam bocsátaná rendelkezésre az építkezés összegét, mert a templom évi akár százmillió forintos fenntartása az egyházat terhelné.

Ennek ellenére Nagy Ervin országos főépítész és sokan mások elkötelezettek az ügy mellett. A Heti Válasz információi szerint ugyanakkor a kormányban többen megrökönyödtek azon, hogy a kezdeményezők az egyház ellenében akarnak templomot építeni, és nem látnak esélyt annak megvalósulására. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pedig lapunknak egy kompromisszumos megoldás lehetőségét veti fel: eszerint a maga részéről el tudna képzelni Budapest valamely pontján egy ökumenikus alapon álló szakrális épületet - a magyarság amolyan nemzeti szentélyét -, melynek falán minden magyarlakta település egy mondattal üzen a jövő nemzedékeknek.

A Heti Válasz egyébként megtudta: a főváros egy másik kerületében kivitelezés előtt áll Makovecz Imrének egy másik, ám kisebb léptékű temploma, mely - a „magyar Sagrada Família" helyett - a művész első, és talán egyetlen budapesti mementója lehet. További részletek a Heti Válasz csütörtökön megjelenő számában.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.