Leszavazták a nemzeti parki földek elvételét

/ 2015.04.14., kedd 17:45 /

Nem volt meg a kétharmad a kormány javaslatához, ami a természetvédők szerint tönkretette volna a nemzeti parkokat, és veszélybe sodorta volna a Hortobágy világörökségi státusát.

Korábban a Heti Válasz is felhívta a figyelmet egy törvényjavaslatra, amely az összes állami tulajdonú földterületet a Nemzeti Földalap (NFA) vagyonkezelésébe adta volna – többek közt azokat a területeket is, amelyeket eddig a nemzeti parkok kezeltek, és haszonbérbe adtak a helyi gazdáknak, hogy szigorú szabályok szerinti, természetvédelmi célú gazdálkodást (főként legeltetést) végezzenek rajtuk. Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója, a magyar természetvédelem egyik legismertebb alakja a Heti Válasznak azt mondta: kétségbeejtő helyzetbe kerülhetnek a nemzeti parkok, ha a javaslatot elfogadják. Aradi önös érdekeket sejtett az elképzelés mögött.

A javaslat ellen nemcsak a természetvédő civil szervezetek tiltakoztak, hanem a Fideszt is megosztotta. A kormánypárt örök renitense, Bencsik János nyíltan ellenezte, és a hírek szerint Kövér László házelnök sem támogatta a nemzeti parkok további gyengítését.

A veszély most, úgy látszik, elhárult: az Országgyűlésben ma a kétharmadhoz szükséges 131 igen szavazat helyett csak 125 támogató voks gyűlt össze, ezért a zárószavazást a kormány kezdeményezésére elhalasztották. Külön érdekesség, hogy a nemmel szavazók sorában találjuk Varga Mihály nemzetgazdasági, Hende Csaba honvédelmi és Fazekas Sándor (!) földművelésügyi minisztert, aki a törvényjavaslat előadója volt. Persze mindhárman mondhatják, hogy véletlenül rossz gombot nyomtak.

A történtek után a kormány előtt két út áll: második nekifutásra megpróbálhatják erőből átnyomni a tervezetet, vagy esetleg végképp letesznek a megvalósításáról.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.